Days Of the LolaLife

A Hetedik te magad légy

2012-01-30T02:04:00.003+01:00

csak ne kapaszkodjak, ne kepesszek, ne szorítsam rá csavarokként önmagamra az érzéseimet.
oda kell figyelnem: meglepetve tapasztalom magamon a féltést...
istenem, ne legyek már ennyire elbaszottul költői, írjam már le hogy az isten verje meg: a féltékenységet.
hát szájba röhögném önmagam, ha nem fájna ennyire az arcom a láztól.
milyen féltékenység??
hisz nem vagy semmi sem.
nem vagy az enyém.
még akkor se lennél, ha. és az meg nincs ugye.
hogy van az, hogy a lelkem, ez a szájbarúgnivaló káosztömeg, máris jogot formál a személyedre, mi van? néhány törődő, emberi gesztus és bugyirobbantóan bársonyos hangú telefonhívás miatt? az arctalan üzenetváltásokról ne is beszéljünk. jajugyanmár. könnyű villogtatni a nem létező önbizalmunkat egymásnak, csak tudnám, mi a retekért, heló, hát kinek próbálunk vetíteni, te is, én is pontosan ismerjük a mesterségesen felturbózott, túlkompenzált magabiztosság know how-ját, ez a túlélésünk immáron csak mióta megszülettünk.
nem is értem.
mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy frissen bypass-műtött méretűre szűkül a gyomrom minden érintkezésünknél, attól rettegve, hogy mi lesz a reakciód, egyáltalán, válaszolsz-e, és ha igen, mit, veszed-e a poént, érted-e a célzást, értékeled-e a kedvességet. all in all: tetszem-e. hát szép ez a játék itt közöttünk, immáron négy hónapja - na ez is mekkora ciki, számon tartom, mert nekem ez valami, és a valamiknek kezdete van, meg íve, meg, hogy veszne meg, vége is - de úgy mégis, ki mondta, hogy rápöröghetek? micsoda? egy felelőtlen ajánlat?? hagyjuk már, azóta is az motoszkál a fejemben, hogy vagy seggrészeg voltál, vagy fogadásból tetted, hogy halaványan ugyan, a magad rejtélyes, ködös, hűvös német stílusában (ótejóég, hogy mennyire szexi vagy), de gyakorlatilag - és ezt nem tagadhatod - randira hívtál. what the fuck? ésakkormmivan. azokkal a nőkkel, akiknek az elcseszett külsejükhöz nem társul ilyen elcseszett lélek meg agy, azoknak az életében ez mindennapos. én meg ujjongok, mint egy idióta. csak gratulálni tudok magamnak.
vaaagy akkor menjünk tovább, Kettes Számú Ez Biztosan Jelent Valamit epizódja szánalmas kis szappanoperánknek: egy születésnapi köszöntés? jóó, de személye szabott volt, és tőled, aki minden jel szerint kellő távolsággal kezeli a kapcsolatait, ez már Biztosan Jelent Valamit. hát sírok a röhögéstől. és akkor mi van, ha írtál csak nekem valamit? natttyon fantaszthikkus, mindjárt megtapsolom a dolgot, csak kifújom az orrom. (tényleg.) hát abban is mi volt: légyszi, ne, ezt ne, valamiért ezt nem kéne, te erre alkalmatlan vagy, én meg veszélyes, je te is veszélyes, lényeg, hogy tartsuk távol magunkat egymástól, jobb a békesség alapon. (jobb a faszt) no mindegy, csak nem bírtam megmaradni a seggemen, csak pusholtam az ügyet, hogy Edit erőszakossága vagy a saját fatalizmusom volt a trigger, vagy egyszerűen csak az előzetesen véghezvitt kolosszális berúgás, és igazi multicéges munkaerőhöz méltó félidegen nemjópasi szakmabelivel csókolózás miatti önutálat, nos, sosem fog kiderülni, lényeg, hogy megtettem A Lépést, mely A Mi Csodás Történetünk Következő, Harmadik Epizódjához vezetett. na jó, ezt a részt tényleg imádtam, imádom máig, és nem halhatok meg, míg meg nem tudom, hogyan, miért is történt ez így, és ha tehetném, valami gyönyörű, és teljességgel elpusztíthatatlan anyagra kinyomtatnám azt az üzenetváltást, csak hogy tudjam, nem veszítem el soha az emlékét. ez most egy afféle őszinte, naturalista írás, és mint ilyen, nehogymár ne írjam le: életemben ilyen gyönyörűséggel nem találkoztam, és ha ez lesz életem során szerelmi karrierem csúcspontja, hát nem bánom, meggyőződésem, hogy többet kaptam ezzel, mint sokmillióan, akik állítólagos kapcsolatokban élnek. egy rövidke pillanatra megnyitottad magad nekem, felvillantottad azt, aki vagy, és ezzel két dolgot értél el. egyrészt azt, hogy átélhettük, ami a legtöbb ember és ember viszonylatában: az összekapcsolódást, amikor két idegen szimultán megtapasztalja egymást. másrészt, és legfőbb félelmem, hogy ezt súlyosan bánod, ha esetleg már tudatosult benned: végtelenül felkeltetted a kíváncsiságomat. meg akarom tudni, mi van még ott, ahonnan az a valami származik, és megőrülök ettől a kényszertől. akarom tudni, ki vagy, és ez a te esetedben nem kis célkitűzés. szédítő egy cucc vagy te, hallod, beléd nézek, kész, milyen Mariana-árok, ugyan már. magadra építettél hatmillió rétegnyi mindenfélét, de hiába, nyuszi, ha egyszer benéztem... tudod, úgy képzelem, bedugtam a cipőm orrát, hogy ne tudd teljesen visszazárni az ajtót. már megint tiszta szerencse, hogy szeretem az acélbetétest, mert ha ebben a helyzetben nem az van rajtam, már nem lennének lábujjaim, olyan fékezhetetlen erővel nyomod visszafelé az ajtót.
egy hosszú, csak hogy önnön szánalmasságomat bizonyítsam, leírom: pontosan egy hónapig tartó, fájdalmas szünet következett, amelyben nem tudom, mi történt, de eltűntél, nyilvánvalóan terhesnek élve meg a korábbiakat, avagy megrettenve önmagadnak az előbbiekben történt kiadásától, vagy csak szimplán nem voltál kíváncsi rám.
de aztán, ó, A Negyedik Epizód, hát ez igazán szép, azt akartam írni, hogy a személyes kedvencem, de rájöttem, hogy ezt a jelzőt már az előző epizódnál elhasználtam. maradjunk annyiban, hogy imádom. a tökéletes idill, a Megmentő. az angyal, a hős, a Valaki, Aki Törődik velem. na mondjuk ennél a résznél is igazán tarkónpéklapátolhatott volna valaki, hogy ne keresgéljem itt a fene nagy rejtett jelentést. annak, hogy ennyit törődtél velem, alighanem az a fene nagy rejtett jelensége, hogy jó ember vagy. (nagy szavak, hoppá, bocs, majd később kiakadsz, most olvass tovább.) aki véletlenül volt olyan empatikus, hogy nagyjából felfogta, hogy az életem egy igazán rossz időszakában vagyok, amikor olyan ember hagyott cserben, akitől nem vártam, és amikor régi jó szokásomhoz híven egyedül kellett megoldanom a boldogulásom amerikai nagybácsik és tündérkeresztanyák híján, és ilyenkor kimondottan jól tud jönni minden támogatás.
szegény ördög, te nem tudhattad, igazán, hogy te vagy itt a főtámogató, nem azért, mert nincsenek csodálatos barátaim (mert bármelyiküknek bármely szervem most azonnal, annyira), hanem egyszerűen csak azért, mert egy tagadhatatlan tényező csak nálad volt adott. az tudniillik, hogy férfi vagy. és amikor egy nő zuhanni kezd, akkor - emancipált nők, most forduljatok el - csak egy férfi tarthatja meg. (na mármint önmagán kívül, de hisz tudjuk, hogy segíteni is csak azon a fuldoklón lehet, aki nem engedi el magát). és lehetett ott nekem minden barátom, anyám, bárki, tényleg, azt a kezet csak te nyújtottad, te nyújthattad ki, mert egy nőnek egy férfi kezébe kell belekapaszkodnia, csak az tudja neki azt a támogatást megadni, ami ott szükséges az életben maradáshoz. mondom, te ezt nem tudhattad előre, amikor egyszerű jófejségből gondomat viselted - ha a magad hűvös, távolságtartó módján is, akkor is. egyszerre feltűntél, őszinte(nek tűnő) aggódalommal, és ott sertepertéltél körülöttem, amíg tutibiztosra nem tudtad, hogy rendben vagyok. (na ezt is elmagyarázhatnád egyszer, hogy ez miért volt). olyannyira, hogy még a kínosan őrzött komfortzónádból is kiléptél, átlépve az enyémbe, ahol láthatóan úgy rettegsz, hogy öröm nézni azt a túlkompenzálást. (itt szeretném tisztázni azt az apróságot, miszerint: te vagy a legédesebb, legkedvesebb, legszexisebb, legszórakoztatóbb, legérdekesebb, legidegesítőbb őrült, akit ismerek, és nehezen tehetnél bármi olyasmit, ami nekem nem tetszene. most, hogy ezt így tisztáztuk, ennek tudatában akár nyugodtan lehetsz önmagad is.) szóval volt ez a dolog, ez a költözés. hát sehogysem alakulhatott volna jobban, mondjuk ha nem vagyok boszorkány, akármi legyek, mert ezt pontosan így akartam, csak hogy tudd. (na jó, ha a lakásba belépve azonnal megcsókolsz, az még javíthatott volna a dolgon, de ettől el tudok tekinteni egyelőre.) idillikus volt, mókás, gyomorideges (iiistenem úgy izzadtam, hát az valami hihetetlen, te olyan voltál, mint egy szabadnapos herceg, én meg konkrétan nem győztem magam illatosítani, ha már az izzadással nem volt mit tenni), tökéletes. ott helyben kellett volna díjat kapnod a türelemért, és komolyan, túlzás nélkül mondom, hogy nem vagyok képes egyszerűen olyan unikum ötlettel előállni, amivel meghálálhatnám ezt az egészet. az ezt követő folyamatos jeleit gondoskodásodnak talán ne is részletezzük. mondtam már, hogy köszönöm? anyway. next chapter.
Ötödik Epizód, avagy neked bizony a jó kurva nagynénikédet, (és itt kiírnám a teljes neved), amiért így a földre küldtél. hát van neked (nincs) fogalmad arról, hogy mit okoztál bennem ezzel a kis - jegyzem meg, hozzád tökéletesen passzoló, színpadias, őrült, elvont, meghalokértedtebipolárisállat - intermezzóddal? naná, hogy nincs, akkor nem lépted volna meg. vagy ha mégis, akkor pláne kabbe. kísérletezgess ám a csinos kis frizuráddal, ne az én lelkemmel, hát beszakajtottad alattam a hónapok alatt szépen felépített álmodozásaim padlóját, én meg rohadt nagyot estem, amíg a pincéig zuhantam és természetszerűleg alaposan bevertem a seggem is. vagy nem tudom, azt a szervem, amelyik szívkörnyékre sugároz. te nagyon majom, hát volt olyan szar újévem, hogy remélem, éjfélkor azért picit csuklottál a pezsgőtől. hagyjuk is, majd egyszer, ha alkalmam lesz rá, elmagyarázom úgy nagyságrendileg. megbosszulni nem fogom, úgysem bírnék kiötleni semmi normálisat.
és itt el is érkeztünk a következő, Hatodik Epizódhoz, amelyben derült égből villámcsapásként, mintha mi sem történt volna, szöszke kis főnixmadaram, visszatértél hozzám, a posványos világba, és kellő lazasággal kínáltál meg egy kiskanál porcukorral az előzetesen már a torkomon leerőltetett szaros palacsinta kísérője gyanánt ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, amit már kb. második beszélgetésünkkor rögzítettél, jelesül, hogy ne nyomjam annyira a dolgokat, majd jönnek azok maguktól. itt szeretnék egy újabb egyperces néma csenddel adózni önnön hülyeségemnek, hogy sikeresen figyelmen kívül hagytam az egyetlen olyan mondatod, ami iránymutatást adhatott a veled való cseppet sem egyszerű érintkezéshez. említettem már ama bizonyos péklapátot. komolyan, valaki használja már. a tarkóm, segítek, ott található a hátam felső végződésénél, közvetlenül a zsírpúpom tőszomszédságában. oda kell ütni. köszönöm.

na, valahol itt tartunk most. visszacsempészted magad az életembe, te kis sunyi, én meg végre normálisan állok hozzád. örülök neked, mint hülyegyerek egy elcseszett nagy rózsaszín vattacukornak, aminek az "ízesítését" (ó hogyne) maga választhatta ki a szokásos húsvéthétfői állatkerti hepajon. mondjuk azért a vattacukornál sokkal jobb vagy, mert nem hizlalsz, édes, drága, szénhidrát-csökkentett hercegem. én már nem aggódom magam halálra. most épp azt játszod láthatóan, hogy örömet szerzel nekem, hát kincses rózsabimbóm, nyugodtan, ez a játék fölöttébb tetszik. mondjuk mostmár tényleg nem fogunk tudni soha egálba kerülni azokért, amiket megtettél értem (hacsak nem vagyok valami elképesztően jó nő, mondjuk az vagyok, szóval van remény), de azért lennének ötleteim a hálám kimutatására, de ebbe ne menjünk bele, mert már megint beparázol, és felszívódsz, nekem meg sokkal jobb, ha nem.
most csak arra kell figyelnem, hogy az olykor (pl. ma is, többször) felbukkanó, személyiségem legmélyebb (hogyottvesznemeg) rétegeiből előtörő kis félelmeim ne kerekedjenek felül. mert hogy ilyen gyökérségeken aggódok, minthogy például vannak nem hetven és a halál közötti nőnemű élőlények az ismeretségi körödben, nos ez ismét csak a péklapátos megoldásért kiált. hogy jaj, nem reagáltál erre a fél mondatomra, úristen. péklapát.
hogy jaj, miért nem mondtál semmit, hogy jól néztem-e ki szombaton. péklapát.
hogy jaj, ugye nem gondolod, hogy én most barátkozom veled. péklapát.
hogy jaj, biztos nem is vagy kíváncsi rám, csak tetszik a rajongásom. péklapát. na jó, azért ennek vastagon megvan a valóságalapja. péklapát, péklapát. mert kussoljak már el, és akkor mi van.
de azokra is jár a péklapát, mikor azon örömködök, hogy juj, azzal a félmondatoddal azt biztos úgy értetted, és az a hangsúly meg azt jelentette, és hogy ez a gesztus az majd jaj biztos abban fog kicsúcsosodni, hogy. de a legeslegfőképpen azért jár a péklapát, amiért ezt az egészet elkezdtem leírni: hogy ne irigyeljem el azokat a pillanatokat, amiket nem én kapok belőled, mert hiszen ajándékok vagyunk mind egymásnak, ilyeténképpen te is ajándék vagy nekem, az ajándékokért márpedig nem verjük magunkat a földhöz, hogy márpedig de nekem még több ajándék jár, hacsak nem vagyunk istentelenül elbaszott, félrenevelt, ostoba véglények, akik egy szebb korban aligha kerülték volna el a Taigetoszt.

szóval az én dolgom csupán, hogy az örök kedvenc film végén elhangzó alapelvet követve csak próbáljak meg ellazulni, és nem belekapaszkodni.
a hálát már érzem.

a te dolgod meg? hát, semmi. csak ha akarod. viszont ha akarod, akkor lassan itt az idő, hogy tegyél valamit azért, pontosabban, hogy megengedd, hogy megtörténj velem, megtörténjek veled. vagy ha úgy tetszik: hozzád - mit hozzád, hozzánk - méltó költői felhanggal, a mi kis szappanoperánkban, a következő, a Hetedik Epizód te magad légy.

Tükör által

2012-01-21T03:15:00.001+01:00

Most újra, mégis úgy gondolod,
Hogy talán mégiscsak én vagyok
Akivel, akiért, akinek...
De valójában csak tükröd lehetek.

Nézegeted bennem magadat
Megigazítod néha a hajad
Hasad behúzod, megpaskolod
Tükör szépségednek, ez vagyok.

Belenézel: tiszta, hihető a kép
Mosolyod ragyog, szemed csodakék
De azt is tudd, e tükör kicsit már repedt
Homályos foncsor rajtam a szeretet

i love to hate you

2012-01-10T22:36:00.002+01:00

marionetted vagyok, azzá teszel.

de már nem bánom ezt sem. az öröm, hogy mégsem zársz ki, hogy jössz, hogy mulatsz azon, ahogy kínzol, hogy önelégültséged függönye mögül fel-felvillantod az őszinteséged - elég. az utóbbi napok tompult fájdalma után ujjong bennem az élet újra.
elengedtelek.
jössz, ha jössz, ha kell, hogy jöjj, jönni is fogsz.
ó, te gonosz manó, hogy mulatsz káromon. de közben - akaratlanul - segítettél nekem. kioldottad a szemem, az érzékeim elhomályosító görcsöt azzal, hogy láthatóan nem veszed vérkomolyan a helyzetet. ó hála és köszönet, hogy szívre térítettél. (nem észre, az most alkotói szabadságát tölti)
könnyed várakozás figyelget a háttérből, ráérősen, felderülnek a sejtjeim, ha jelentkezel, és elteszlek máshova, mikor nem. és funkcionálok, haladok, dolgozok, alkotok, nevetek, élek nélküled. szombat éjjel úgy aludtam még, hogy a fájdalom ébresztett, forgolóztatott, könnyeimet belefojtottam inkább még egy kis alvásba. és másnap - ünnepnap - hitetlenkedő kuncogással tettem-vettem lefekvés előtt, és akármi legyek, ha nem mosolyogva aludtam.
manó vagy tényleg, gonosz kis lény, megmondtad már rég. nem beszéltél félre.

azért hiányzol ... akartam írni, a megszokás, de aztán átgondoltam, és nem. nem hiányzol, mert itt vagy. így vagy úgy.
na.
majd jössz.
csókollak.

Zúzalék

2012-01-07T10:27:00.001+01:00

A város jéghideg, távolságtartó és ragyogóan szép ma reggel. Adja magát az analógia: olyan, mint te. S még ha nem is veszem ilyen direktre, akkor is: rád emlékeztet minden ház, pad, az aszfalt minden szemcséje. Zavarodott fejem beleköltöztetett (ez a költözés is, eh) a falakba, a fénybe, jobbhíján, hisz nem tudom, hol lehetsz. Nem vagy seholsem.
Így aztán mindenütt vagy.

Olyan buta vagy, kedves, valami mesterséges metamorfózisra vársz, azt gondolván, szükséges a tökéletességedhez. Amikor itt van a legteljesebb átalakulásnak a jelenleginél lényegesen fájdalommentesebb lehetősége előtted. A szerelem furcsa metamorfózisánál úgysem tehet semmi se szebbé, se jobbá, se irigylésreméltóbbá.

Jól megtapostál, akárhogy is.

a tökéletes megoldás

2012-01-03T09:37:00.000+01:00

A, verzió: hagyod, elengeded, mert nárcisztikus, egoista, sérült
B, verzió: áprilisig fél lábon is, mert nárcisztikus, egoista, sérült

így fogok cselekedni. pontosan így. a kettőt egyszerre.

üveglovacska

2012-01-01T23:12:00.004+01:00

a muranoi kézműves üveggyárakban a turisták kedvéért ötpercenként fújnak egy kis üvegvázát, vagy formáznak egy állatkát színes üvegből. amikor ott voltunk, egy ágaskodó lovat formázott bámulatos gyorsasággal a mester. csipkefinom, már-már sikoltozóan karcsú üvegdísz lett, egy-egy remekmű valahány. elmondta azt is a mester, hogy ilyenkor ezek a mintadarabok nem bírják sokáig, mert túl hirtelen hűlnek le ott a kiállítótérben, ahol készítették őket. és valóban, a színes, karcsú üvegparipa, ahogy ott állt a helyén, egyszerre váratlan csattanással önmagától ezer darabra tört. innentől hulladék volt, darabjai hevertek ott egy ideig, aztán a mester visszadobálta a tűzbe, az alapanyagok közé. nem bírta a hideget.

minthogy neve nincs, ezt a lassan épülő-fonódó félkész valamit veled nevezzük ezentúl üveglovacskának.

a gyengédség és kegyetlenség (szellem- és) hullámvasútján utaztatsz, engem, meg az üveglovacskát. tegnap egy jégszállító kamiont vezettél belénk. oldalról kapott el, derékban.

üveglovacska most szilánkjaiban.
várja vissza a katlant, hogy újraformálják.

elvégre anyag nem vész el.

szervusz, parancsolj

2011-12-31T14:57:00.000+01:00

itt egy szívlapát

Miért-ék-egység

2011-12-30T16:23:00.003+01:00

Hiányzol.

Még az óramutató percegését is hiába figyelem, megénekelni, hogy mily lassan vonszolják magukat a percek, hiábavaló.
Hisz nem tudom, mikor jössz, mikor látlak újra.
Így még várni sincs mire, nincs az az ünneplőbe bújtatható pontja a fémrugó-rideg időnek, amibe kapaszkodhatnak egyirányba feszesedett ábrándjaim. Hogy az önkínzás gyönyörteli eszközeit forgatva zsigereimben, vághatnám a centit, hogy már csak, már csak, már igazán csak... Á, inkább nem is nézek az órára.

Hiányzol, nosztalgikusan, szépen.

Felpattan bennem, mint egy dobozba zárt paprikajancsi, egy-egy emlék rólad. Hasztalan, hisz nem értlek jobban tőlük. Mégis magam köré kanyarítom. Könnyű sál, csak ritkán fojtogat. Legtöbbször, éppen ahogy a paprikajancsiktól várható, felderít, megnevettet. Kisüt a nap.

Hiányzol, rosszabb emberré tesz, ahogy hiányzol.

Eddig rejtőzködött önzésem, ez az új ismerős, önelégülten figyel állásaiból, rettentően élvezi újdonsült hatalmát, még ha csak névleges is. Valódi erejét gyakorolni nem hagyja a szeretetem irántad, mely folytonos hideg vízsugárral oltogatja-hűti az önzés parazsát s a belőle fel-fellobbanó lángnyelveket, erőre ne kaphassanak, hisz tudom, boldog vagy, de legalábbis kicsit boldogabb, ha Ott lehetsz.

Hiányzol, ostobán, logikátlanul.

Mert hiszen miért vagyok nyugodtabb, ha egy országban, egy városban vagy velem, mint hogyha pár határral odébb vagy? Így sem, úgy sem látlak. Lehetnél a szomszéd utcában is, vagy a lépcsőházamban, olyan mindegy, ha nem a szobámban vagy. Nem lehet a hiányod olyan, mint a légszomj, mely a talajtól távolodva egyre rosszabbodik. Ha mégis így van, akkor meddig távolodhatsz, hogy még elbírható legyen? Akkor most, visszatérve Budapestre, kétszázhetven kilométernyivel enyhül majd a hiányod bennem? Azt meg milyen mértékegységben mérik?

Hiányzol.

Tudom, jó, jobb Ott neked. De azt hiszem, képes lennék köréd építeni a cirmos szépség fészkét, Itt. Hogy Itt is legyen egy otthonod, bennem. Tudom, szereted Ott.
De gyere vissza, kérlek, várlak haza nagyon.

update: időpontot akartam. hát megkaptam. nem nagyon sikerül jól viselni.

updated his current location

2011-12-30T01:58:00.001+01:00

Kíváncsian várom, ki lesz az első, aki "ír" egy "regényt", úgy, hogy az egèsz történet Facebook-elemekből fog összeállni.
Valahogy így: első fejezet: a hősök bemutatása pár státuszüzenet, lájkolt cikk, megosztott-kommentelt videoklip segítségével.
Aztán a további fejezetekben a bonyodalom, a sztori további kibontakozása aztán majd kiegészül privát üzenetekkel, esemény-meghívásokkal és az ezeket követő bejelölésekkel, és így tovább.
Az egészet kiválóan meg lehetne csinálni. És jó lehetőséget adna az eltérő értelmezésekre, hisz a réseket az olvasóknak egyénenként kellene betömnie a saját fantáziájukat használva.
Jó kezdeményezés lehetne.
Lehet, meg is csinálom. Ha valaki megteszi előttem, akkor is, én voltam az ötletgazda, erre bizonyítékul szolgáljon eme bejegyzés is. Tádám!

Lehet, posztolom is a Facebookon az ötletet, hogy tuti bizonyítékom legyen. :D

Lájkvers (avagy műfajteremtés)

2011-12-28T23:39:00.001+01:00

Nem minden lájkot lájkol ugyanúgy az ember
A te lájkod jobban lájkolom ezerszer

hab

2011-12-25T01:16:00.003+01:00

fantáziáim forró vizébe merülök
emlékeim rólad a vízen a hab:
ha párálló bőrömre simítom,
nem didergek úgy - melegít, simogat.

így fürdőzöm a hiányodban.

Advent

2011-12-24T01:39:00.003+01:00

te még nem tudod, hogy mennyire - úgy mondja a népnyelv - jó természetem van.

te nem tudod, hogy mennyire könnyű dolgod van velem.

hogy tudom, hogy a szélsőségeid, hangulataid váltakozása, hogy "egyszer forró vagy, egyszer jéghideg" annyira a részed, annyira te vagy, hogy mindennek megnyilvánulásait egy szeretetteli fejcsóválással elsimogatom az útból, ami hozzád vezet. hogy nekem ez nem fáj. vagy legalábbis nem sokáig. és az a kis sajgás igazán nem nagy ár. mert aztán jössz, (már egyre hamarabb) az elvonuló vihar után, és olyan vagy, annyira te vagy, annyira törődő, és törődött, saját hibáid tudatával küzdő, esendő, édes, szeretni való, és annyira férfi vagy, hogy bárcsak megragadhatnálak és elmondhatnám, hogy oké, szívem, nyugodj meg, értem és tudom, és nem kell bocsánatot kérned.

három hónapja van itt köztünk ez a lassan-lassan bimbózó valami.
nem sok idő. és máris annyi mindent tanultam ez alatt, főleg magamról. például ezt is, hogy kaptam ezt az áldott türelmet, amely, ha igazán szeretet is van a képletben, nem fogy el soha.

ne ostorozd magad, nem az bánt, ha hideg vagy.
az fáj, ha nem vagy semmilyen, ha nem vagy sehol, amikor eltűnsz.

mert nem vagy mindig hideg.
éppenséggel te vagy az, akitől mostanában a legtöbb törődést kapom.
és jaj, nagyon jó, selymesen puha, amikor törődsz velem.

türelmesen várom, hogy engedj közelebb, hogy hagyj egy kicsit, hadd melegítselek. hogy ahogy leolvad a kéreg lassan, elhidd, nem vagy az a gonosz jégherceg, akinek előszeretettel hiszed magad.

jaj, annyira várom már magunkat.
ez az én adventem.

éppen így

2011-12-17T22:50:00.001+01:00

if i lay here
if i just lay here
would you lay with me
and just forget the world?

Fülhallgató

2011-12-15T18:08:00.001+01:00

Üres óráimban hallgatni
unom már a csendet,
saját gondolataimat,
és az összes oly szeretett dalom is.
Nem keresek másik aláfestő zenét
előírásos mindennapjaimnak,
és a hírek is úgyis csak gyötörnek.

De a te hangod visszhangzik még a fülemben, és ez az a dallam, ami most a legjobban tetszik nekem.

Beszélnél még hozzám a zenék-zajok helyett inkább te?

Súlyok

2011-12-12T20:05:00.001+01:00

Olyan küzdelmes, olyan nehéz minden, nem hull az ölembe semmi könnyedén. Megoldom, viszem, emelem, tolom, menedzselem, de facsarja a gyomrom, a szívem, és olyan jó, olyan boldogító, annyi mindent feledtető lenne, ha lennél. Nem kérem, nem is hagynám, hogy akár csak egy egészen kicsike terhet is az enyémből önmagadra átemelj, hogy nekem könnyebb legyen, mint ahogy én sem tudnék beállni az igába terheid cipelni, tudom, hogy nem is hagynád. Nem könnyítenénk meg egymás életét. De boldogságot adhatnánk, és a puszta tény, hogy mellettem állsz, hogy melletted állok, és a szerelem vakító energianyalábjai, melyekkel egymást körbevonnánk, olyan iszonyatos ragyogást sugároznának belénk, hogy testünk-lelkünk acélkemény izmai megsokszorozott erővel könnyedén emelnék a súlyokat. Nem lenne kevesebb a gond. De ajkad puhaságán elolvadna mind, mint a keserűcsokoládé. Cirógató ujjaim lepöcögtetnék kétségeid, mint kabátodról a cigarettád sodródó hamvát.

Olyan küzdelmes, olyan nehéz lenne minden. És annyival több a szépség.

postmodern emotions

2011-12-09T16:47:00.005+01:00

az érzelmi hatásodról:
már attól is boldog / szomorú / izgatott / nyugodt leszek, ha látom, hogy onlájn vagy.

update:
ugyanezt megfogalmaztam a demotiváló nyelvén, ímhol

cseten

2011-11-21T21:58:00.003+01:00

lány: soroljam mi kellene?
fiú: hajrá
lány (fejben): te
lány (írásban): ööö... könyvespolc, kisszekrény, ...

lángnyelv

2011-11-17T15:28:00.002+01:00

rángatod a húrjaimat.
minden érzelmemet képes vagy generálni töredékpillanat alatt.

úgy fel tudod bennem horgasztani a haragot, hogy abban a szent minutumban véredet venném.
és látom magam előtt: állok feletted győztesen, végre, itt fekszel előttem, holtan, így végre enyém vagy, máshogy ha nem is lehetsz soha. (aztán, egy másodperccel később kihűlő tested mellé roskadva siratnálak.)

keresel, és törődésedtől egyetlen szavadra felderülök, gyorsul a dobogás, az örömtől el kell takarnom arcomat.

a következő szavadból meg olyan jeges közöny süt, szinte látszik a levegőben a lehelet. elfagyok ilyenkor, mint a korai rügy.

ne bánts, kérlek.
ha nem kellek, inkább ne kelljek sosem.

Szinuszgörbe

2011-11-12T14:45:00.002+01:00

kényszerítesz, élet, a rugalmasságra.
hogy feszítsem tovább-tovább az erőmet.
így növekszik! biztatsz fölém magasodva
s én napra-nap zihálva állok meg előtted.

és kérdem: jól van így már? gyakoroltam már,
nyújtóztattam végre a lelkem eleget?
olyan ruganyos, hogy testemet duplán
körbeéri. mondd, végre megpihenhetek?

de nem válaszolsz. csak rideg tekintettel
végigmérsz és adsz egy újabb feladatot
már várom, ezúttal mit gördítesz elém

már úgysem változunk, így vagyunk mi ketten
így vívjuk te meg én örökké e harcot
élet, te mint mester, s tanítványod, én.

téma

2011-11-02T22:14:00.002+01:00

hogy is lehetne közös témánk, te? hát mit mondhatnánk egymásnak, amikor ennyire egyforma energiáink vannak? egyazon pólus a mágneseken, nem férhetünk meg egymás közelében. csak a távolból figyeljük egymást, tárgyilagos csodálattal, saját erőnk tudatában - a másik másmilyen erejét tisztelve.

Higher love

2011-11-01T17:22:00.001+01:00

Mindig azt mondom, ez a mottóm: moved by a higher love. Kis szójáték, a higher law-ra, ami kb. magasabb rendű törvényt jelent. Azaz: egy magasabb rendű szeretet (szerelem?) mozgat engem.

Talán tényleg így van. És talán épp ezért kerül el a földi szerelem.

A kulcslyukon át

2011-10-30T21:37:00.001+01:00

Egy pillanatra, egy rövidke villanásra megnyitottad magad nekem - köszönhetően a hirtelen ősz örömének, egy elsöprő hangulatnak, egy másodpercnyi elmezavarnak, mindegy minek - és amíg ugyanilyen riadt gyorsasággal újra be nem zártad előttem a világodat, körülnéztem odabenn.

Gyönyörű misztikum odabenn ez a világ és csupa fojtott elektromosság. Riadt fiú, ösztönösen rendíthetetlen férfi, acélszürke melankólia, acélkék mámor (mind te vagy), szélszabad gyermeknevetés (a szájad sarkában, ott), furfangos érzékiség, keresetlen gyengédség, de kezed szorítása olyan erős, szederjes nyomot hagyna a bőrömön.
Veszélyes vagy (veszélyes vagyok).

Benéztem egy pillanatra a világodba
Rejtelmes, füstös labirintus várt ott
Érintetlen, furcsa kísértetpalota
A sarokból figyelni - szívesen maradok

Ó az álarcaid! Azok a modoros pózok! Mind egy-egy páncél, mind egy a gondosan válogatott eszköztáradból, melyből felépíted azt az árnyképet, amellyel elfeded, aki vagy, akit, attól félsz, talán nem tartana elég izgalmasnak, különcnek, nem mindennapinak a világ. Ez is jópofa figura, megnézegetném az elemeket, amiből épül. De csak úgy, mint a selyemvirágokat a puccos lakberendező-stúdiókban, ahová stílust vásárolni járnak a gazdagok. Jobban érdekel az a szövet, ami - bár lehet, hogy kevésbé csillogó - az igazi Te vagy. Csillog ez is, csak nem a ráragasztgatott strasszok műfényétől. Belülről dereng a fénye, mint a selyemnek. És erős is, mint a selyem.

Berlin

2011-10-19T22:20:00.001+02:00

most vagy pont olyan távol, amilyen távol tartod magad tőlem.

pedig én csak kíváncsi vagyok rád.

...

2011-10-16T20:36:00.005+02:00

falak, melyek olyan magasak, olyan erősek, hogy őket sem átugrani, sem áttörni nem lehet. átmászni próbáltam, de néhány méter után elfogynak a kapaszkodók, s a tükörsima sziklafalon nincs min továbbhúznom magam, lecsúszik kezem-lábam a felületen. bánatosan, a falból lerepedezett néhány kőszilánk között állok a fal tövében, kicsinyen és porosan. csalódtam benned, csalódtam magamban, amiért nem jártam sikerrel. amiért ismét nem jártam sikerrel.

de azért...
érted megérné tapadókorongokat növeszteni.
azon nem fog ki tükörsima sziklavédelmed.

p.s.: ha pedig csak játszol velem: ne tedd. megkeserülöd.

.

2011-10-08T20:42:00.002+02:00

költészettel hógolyózunk.

review

2011-09-29T23:36:00.001+02:00

elhanyagolom a blogot: Mark Zuckerberget tessék érte tarkón könyökölni, miatta van az egész. ott a FB, minden hangulat, zene, érzés oda potyog, még pár versike is, amikor felböffen némi tehetségféle. rémes. szóval összesítő áttekintés és update következik.

na, mi is volt? voltam május végén Szegeden, nagyon jó volt, emlékezetes, régi kérdésekre kapott - felemás - válaszokkal, felesleges elégtétellel, bután kezelt kötődésünkkel. ez már megmarad, nincs vita. öregek vagyunk már a változáshoz.

aztán... még úsztam kicsit a kötelességeim között.
könnyed mondat ez, holott én tudom, hogy mennyire majdnem beleszakadtam. azt az iszonytató fáradtságot még, azt hiszem, most sem pihentem ki. annál is inkább így gondolom ezt, hogy ha arra gondolok, hogy még egy kötelezettséget a nyakamba vegyek a jelenlegi mellé, hát elég ijesztő mértékben ráz ki a hideg még mindig. ez jó lesz fokmérőnek. ha elmúlik a trauma, majd talán, de így... sok volt ez, épphogy elegek voltak rá a tartalékaim. el is fogytak, a raktárkészletet most töltögetem lassan. ebben az elmúlt tanévben is megültem két-három lovat azzal az egy fenékkel, amim van. (no jó, elmenne épp kettőnek, de már nem sokáig, ha ilyen ütemben csorgatom le a zsírt, végre, ó istenem.) nehéz volt.

... és itt írtam egy igen hosszú litániát arról, hogy mi volt a közelmúlt. de hagyjuk, csak a lényeg, bulettpointosan, azt a Tamás is szereti (a főnököm, na, majd erről is):
tavaly november végén kerültem be a jelenlegi munkahelyemre ugyebár.
azaz gyakorlatilag napi 6-8 órás munkám volt november óta.
mindez egyetem mellett.
ami lájtos... lenne, ha nem ez lett volna az utolsó év.
decemberben végig beadandók.
januárban is még.
plusz vizsgák.
január-februárban egy kutatási projekt.
márciusban nem is tudom mi volt, ja persze: újabb beadandók. és a stressz, hogy mi lesz a szakdogámmal: lesz-e valaha témám, konzulensem? (energiám megírni? ugyanmár, way too kötelességtudó vagyok ilyen dilemmákhoz)
aztán április, A Döghalál: az a forgatókönyv: a hó elején még csak gondolkodom a szakdogán, agyalgatok. a hó közepén elkezdem. két hét alatt megírom. aztán május másodikán ott figyel leadva szépen. a történelem befigyel: hajnal van, olyan 5-6 óra. az utolsó mondatokat gépelem, amikor látom a bombahírt: megölték osama bin ladent. na hurrá.
aztán májusban újabb beadandók, jó sok.
meg júniusban is még egy pár. aztán június közepén nyelvvizsga. aztán volt egy kis oxigén talán? ja nem, kaptam egy kéthetes megbízást, kellett a pénz, elvállaltam, megcsináltam.
aztán július elején, hatodikán álomvizsgáztam. amire pl egy négynapossá bővített hétvégém volt felkészülni. segáz.
és képzeljétek, ezzel kész is voltam. nem maradt más, csak stresszelni, hogy megvan-e a nyelvvizsga, mert ha nem, akkor nem kapok diplomot. aminek nagy tétje nem volt, mert na bumm, de azért az én klasszikus dolgokba szerelmes lelkem vágyott rá, hogy minden éppen ott legyen és az előirányzott tervnek megfelelően végezzek és kapjak diplomát.
úgy is lett. július 6-án államvizsga, 17-én megtudtam, hogy megvan a nyelvvizsgám, 29-én átvettem a diplomámat. ójee. ja igen. augusztus elsején megkaptam az állásomat. hát ez a timeline.
hogy kicsit cizelláljam a helyzetet: mindezt úgy sikerült végigcsinálni (hogy kurva keveset aludtam), hogy mellette teljes munkaidőben dolgoztam. pontosabban, amíg tartott a szorgalmi időszak, addig szerdánként nem dolgoztam, a többi napon 8 órát, azután már minden nap benn voltam. azaz hazaértem legkorábban hatra, és akkor ülhettem neki a fent felsoroltaknak: beadandózni, szakdolgozni, nyelvvizsgára gyakorolni, etc. hát anyád. nem volt jó, fú, nagyon nem, Edit már májusban azon duzzogott, hogy nekem mindig valami dolgom van, és partikiller vagyok emiatt. jogosan, tényleg mindig dolgom volt. jó, hogy elfogyott. mert nem mondom, hogy egy fenékkel nem lehet 2-3-4 lovat megülni, csak mocskosul nehéz. ne is kérdezd, nem tudom, hogy bírtam ki.

mindezzel csak azt akartam alátámasztani, hogy azt meg ne halljam még egyszer, hogy "neked is csak megszületni volt nehéz". mert - bár megszületni is elég nehéz volt - ez egyszerűen bántóan igazságtalan. mert sokkal egyszerűbb lett volna megtenni egy lépést vagy egyik, vagy másik irányba, a munka vagy az egyetem felé, és felhagyni a másikkal. csak éppen mindkettőt akartam, és mindkettőt akartam annyira, hogy a belemet kiküszködjem érte.

ez tehát az egyetem-front. Minden Összeáll 1.0.

közben ment az idegeimen táncolás munkafronton is.
még júniusban szólt az akkori főnököm, hogy lenne egy lehetőség arra, hogy gyakornokból állandó munkatárssá váljak, egy másik ember csapatában, amiben érintett is voltam, hisz gyakornokként oda is bedolgoztam már az első perctől. érdekelt, tetszett, írtam az illetékesnek, hogy heló, úgy hallom, kellene ember, és itt lennék, ha szerinted is. voltam interjún is, elképesztő arc volt a fickó, ő is tetszett, nemcsak a meló. gyakorlatilag egy igent kaptam tőle, de a biztosat nem mondta meg persze még jó sokáig, nemcsak a saját hibájából, de a nyári uborkaszezon, és a HR hibájából is. úgyhogy táncikáltunk az idegeimen, just for fun.

De, hogy a Minden Összeáll szitu 2.0 szintű upgrade-je tényleg pöccre legyen meg, történt az, amit már írtam fentebb: július 6-án államvizsgáztam, 17-én megtudtam, hogy megvan a nyelvvizsgám, 29-én megkaptam a diplomámat, és augusztus elsején megállapodtam munkaügyben is, ahogy a nagykönyvben írva vagyon. azazhogy augusztus elsején bementem dolgozni mint gyakornok, és hazajöttem délután átugorva egy szamárlétrafokot, asszisztens helyett marketingmunkatársként.
hát ez. mobilmédia. izgalmas, új, innovatív, szarbólvárat, szétszórtságos, de nagyon felelős. szaros kis pályakezdőként, úgy, hogy hiába a cégnél eltöltött nyolc hónapnyi gyakornoki idő, semmit nem tudok arról, hogy amit eddig nekem részfeladatban ideadtak, hogyan kell úgy csinálni, hogy neked kell eldönteni, mi is a feladat? egyedül a kezembe kaptam egy egész üzletágat huszonegynehány meglévő termékkel egy olyan időszak kezdetén, amikor heti rendszerességgel érkeznek az új fejlesztések, amikkel munka van. a főnököm, Tamás, az első nekem címzett levelében hangzott el a mondat, ami azóta is a munkám felett a mottó: "welcome in the making of the future" hát így is van. és imádom. a csapat, hogy Tamást idézzem, "süti", hát tündéri és jófej és zömében ijesztően okos és tehetséges emberek gyűjtőhelye, úgy is érzem magam, amire azt mondja a népnyelv, "azt se tudom, merre vagyok arccal". de szuperek, mindenki segít, kedves, Tamás ha kell, odahat a pozíciójában rejlő hatalommal, ahova kell, hogy haladni tudjak, és bármennyire igyekeztek-igyekeznek ijesztgetni azzal, hogy ő mennyire pocsék főnök, mi nagyon jól kijövünk, néha apás, néha pasis, néha haveros, és közben végig főnök. és - bár tudom, hogy vele egyidős férfiaknál ez pl. gondot okoz - velem, a tizenpár évvel fiatalabb nővel nagyon jól kommunikál és kiválóan motivál. kicsit még fura és ijesztő nekem ez a bizniszvilág, ahol iPhone-nal szaladgálok, bárkit felhívok, bármit elérek, ahol a kedvességem, a humorom, a szövegem, a lelkesedésem, sőt, sokszor az esetleges szépségem is munkaeszköz, de kezelem a helyzetet. a profizmus sugárzásának anatómiáját tanulom épp, akár olyan szinten, hogy sok pénzt kell ruhára költenem (meg edzőteremre, bár az szívből jön), akár úgy, hogy bármennyire is nem tudok még naprakész és tapasztalt lenni, vállalom a jelenlétet egy olyan szituációban, ahol túl sok a lebukás lehetősége. érzékelem ennek a csillogásnak a hamis voltát, de éppen ezt élvezem: ezt a tudathasadásos állapotot, rálátva erre a merőben racionális, ego-központú világra úgy, hogy ismerem a legmélyebb emóciók földjét és a saját intuícióim ereje, a szívem vezeti minden léptemet, és úgy, hogy tudom, melyik a valódi világ és mi az igazi csillogás.
volt egy csapatépítő másfélnap Zebegényben, az külön történetet érdemelne, de nem kap. A lényeg: izgalmas volt, sweet harmonys, szép. megismertem a csapatot, és a csapatban egy olyan embert, akivel olyan hihetetlenül egyívású lelkünk van, hogy olyat még nem nagyon tapasztaltam. a távolból figyeljük egymást, örülünk egymásnak, dolgozunk majd együtt. hihetetlen tapasztalás, nagyon szép és keresetlen, természetes az egész.

valahol itt állnék most.
érzelmi életem változékony, de kiegyensúlyozott. boldog vagyok - bár ezt nem igazán akarja mindenki elhinni nekem. de a boldogság feltételrendszere mindenkinél más. nálam most elég jó a mérleg :)
barátság fronton sokat tanultam mostanában igazi és szükségleti viszonyainkról, és az emberek erőforrásainak végességéről. hát ez is jó iskola, csak nehéz meg fájt is. már oké, többé-kevésbé.

szerelem fronton vakmerősködök, amennyire sikerül leküzdenem a szorongásaimat. megtanultam, hogy olyan haverkodós, fesztelen viszonyban sosem leszek az ellenkező nemmel, ahogy sokszor irigylem azt mondjuk Edittől, de van helyette valami más, ami kincs: tisztelet. valamiért nem mernek velem bunkózni a férfiak, aki egyik lányhoz "szasz punci" felkiáltással szól, valami szexista becenévvel illetve, az tőlem kézcsókkal köszön el és a nevemen szólít. és az idegenek is. minap a villamoson egy kvázi-híresség papírzsepit kért, mielőtt hozzám szólt, két mellettem álló lánytól kérte "sziasztok, lányok, nincs egy zsepitek?", aztán hozzám fordult "jó estét kívánok, elnézést kérek, de kérhetek egy papírzsebkendőt?" akkor elnevetgéltem a kontraszton, de visszagondolva jó kis történet, mint egy demonstráció a tanulmányaimhoz.

ketten vannak képben. egy fiú, akit nemrég ismertem meg, és nagyon érdekes, és nagyon furcsa, és hú, nagyon szeretném megismerni, de akárhogy kepesztek, nem veszi a jelzéseimet (avagy tudatosan nem reagál rájuk, bár a háttérkutatásaim inkább az első alternatívát igazolják)

és van a másik, akit már régen ismerek, és az első perctől fogva mozog valami köztünk, de soha nem léptünk semerre sem. ő is nagyon érdekes, nagyon furcsa, és még sokkal jobban szeretném megismerni. és még mintha történt volna is most valami előrelépés, amitől jajj, a gyomromban a pillangók és helló üdv újra itt, kettőszázas pulzus. azaz most vasárnap (a huszonötödik születésnapom előestéjén), talán épp a szülinap miatti feldobottságom miatt vakmerő módon belevetettem magam a mélybe. és sikert arattam, legalábbis egyelőre. most a labda nála van, nagyon akarom, nagyon érdekel, innentől rajta múlik a következő lépés megtétele. ó, borzasztó, hogy érzem szinte, ami a fejében mocorog: hogy érdekli, érzi, hogy ez nagyon, már-már ijesztően jó tudna lenni, de fél, jaj, iszonyúan fél. kemény, erős álarcot visel, és fél bepillantást engedni mögé, még ha érzi is, és ki is mondja, hogy kellene. annyira azt érzem, hogy nehéz, lánctalpas, furcsa szépség születhetne meg közöttünk, ha elindulnánk egymás felé. én tettem pár bizonytalan, bátorító lépést, most ő jön. és várom. nagyon-nagyon.

Kék

2011-09-16T09:57:00.002+02:00

Egyazon csillagon született lelkek: ismerjük egymást jól
Hisz együtt utaztunk ide a Földre arról a messzi csillagról.

Furcsa érzés a lelki egyívásúság, nyugalmas, egyszerű, keresetlen. Amikor tudom, hogy a szavaim értelme pontosan ugyanaz a befogadóban, amit szándékoltam.

horizont

2011-06-03T23:15:00.003+02:00

ha volna merszem, elmondanám
...
hogy mennyire kötődöm hozzád. olyan gondoskodó vagy és gyengéd, nem is tapasztaltam még ilyet.

ahogy hozzám érsz, ujjaidban a természetesség megnyugtató sugallata
ahogy hozzám érsz, fiú vagy, férfi vagy, és apa
ahogy hozzám érsz, vezetsz kicsit, és nekem mindegy, hogy hova

hogy amikor először láttalak, azóta tetszel. olyan izgalmas voltál, olyan laza, olyan magabiztos, olyan huncutul fiús. és olyan gyengéd már akkor is. és figyeltél, felfigyeltél. a parfümöm, az tetszett neked, pedig olcsó kis semmiség volt, és nem is illett hozzám. a mostani az igazi, érdekelne mit mondasz rá. különben sosem értél hozzám úgy, olyan "szexesen", úgy jelt adva, direkten. aztán mégis jön az a jel. jel, mi? haha. sosem jött össze nekünk. nem hagyja valami. a távolság, az ez meg az, emlékszel, mindig közbejött valami, valaki. én nem is gondolom komolyan már nagyon sok éve. eltettem magamnak így: "a legjobb barátok lehetnénk, akik kicsit évődnek néha, különben meg vigyáznak egymásra nagyon. és vigyázunk is, a távolból"
nem kellett volna közel menni.

ahogy hozzám érsz, olyan vagy mint egy testvér, érzem, hogy féltesz, hogy fontos vagyok, hogy kötődsz, és vigyázol rám. nincsen benne semmi szexus. és mégis, átfut rajtam az a klasszikus remegő gyomorideg, igen, az, ami csak a nagyon igazi csók, meg az iszonyatos vágy jelzéseként mutatkozik meg.

csók. csók, mi? hát, majdnem.

ültünk azon a vasútállomáson, nyár volt, nagy meleg. mellettem ültél, és sok mindenről beszélgettünk csapongva. nem egymásra nézve, csak egymás mellett, párhuzamosan révedtünk magunk elé, ahogy meséltünk, mindketten a magunkét. néha biztos odanéztél, mert én is odanéztem néha. ajkad fölött a bajuszrésznél bőrödön kiserkent a verejték abban a ragyogó melegben. én akkor akartam nagyon először. arra gondoltam, hogy furcsa ez a kettősség. hogy egy kicsit azt is érzem, hogy olyan távol állunk egymástól, hogy semmi közös nincs, és elvetélt ötlet férfiként nézni rád - és hogy emellett végig a szádat fixírozom.
az azért érdekelne, mikor volt nálad ugyanez. ugyanott az állomáson? vagy a víznél, ahogy ott ültünk hárman? vagy amikor adtam a hülyét ott a fák alatt, és nevettél rajtam elnézően, mint egy tudatlan, de imádnivaló gyereken?

és eltelnek évek, amíg egy mókás emlékként elő-előveszlek, olyan vagy, mint egy távoli, kedves rokon.

aztán mégis
sétálok melletted, nem csajsziskodok semmit - ezt de imádom, ha ezt hozza ki belőlem valaki, amikor nem kezdem el játszani magam - és olykor megérintesz, megölelsz. olyan kedvesen, haverkodóan, na de engem nem versz át. önelégült ördögasszony kuncog bennem, mert te keresed a kontaktot, nem én. te akarsz megérinteni annyira, hogy meg is tedd. én meg örömmel hagyom. kemény érzés, mert még holtfáradtan itt a gép előtt ülve félálomban is elborít az emlék hősége, hogy mennyire meg akarlak ragadni, és végre alágyújtani ennek az istenverte sorskémiai dinamitnak, és nem tehetem. amíg nem akarsz jobban, mint a biztonságodat, addig nem tehetem.
kár.
felszabadító élmény lenne, egy érzelmi atomvillanás.

jövőre veled ugyanitt

2011-05-24T10:19:00.001+02:00

néha azt hiszem, a végzet olyan, mint egy gonoszul vihogó kobold, ülve egy terepasztal előtt. néha áthelyezi a vonatsíneket egy jó kis csörömpölős ütközésért, néha egyszerűen csak egy újabb göröngyöt kapar a vágyai felé kaptató kis emberkék elé, és mekegve vihog, ahogy az újra és újra visszacsúszik, vagy új út keresésére indul. hogy csak a kedvenc figuráinak nehezítgeti az útját, az csekély vigasz az észlelő számára.

vannak emberek, akik egyszerűen csak - akarják bármennyire - nem lehetnek együtt. megmarad a kölcsönös vágyódás ábrándos-keserédes romantikája, és borongós mosolyt csal az arcra mindörökké.

a "milyen lenne, ha" szálkája ez: néha csikland, néha szúr.

Apró tüske a köröm alatt

2011-05-15T14:16:00.001+02:00

A nagy seb nem fáj. Az csúnya és veszélyes, de körötte, benne a hús már eltompult, érzéketlen. Az apró sebektől viszont meg kell őrülni. Viszket, lüktet, hasogat, a fájdalomtól finoman remeg az egész test. Veled is így van ez: csak egy icipicit kellesz, de ökölbe szorítja kezeim az idegbajos tehetetlenség, amiért sohasem fogok kelleni neked.

Tudomány és szépségipar - avagy miért rondák a ronda tudósok?

2011-04-30T12:13:00.001+02:00

fontos dologra jöttem rá.

a ronda, tudománnyal foglalkozó nők nem önhibájukból rondák, pláne nem igénytelenségből. hanem azért, mert a tudományos írásművek gyártása - esetlegesen család, egyetemi fő- és kiegészítő másodállás mellett - olyan végletesen időigényes dolog, hogy egyszerűen, ha határidőre kész akarnak lenni a dolgozataikkal, akkor nem jut idejük olyan időrabló tevékenységekre, mint szemöldökszedés, manikűr, pedikűr, gyantázás, sport vagy hajápolás.

így dolgozik tudattalanul a tudomány a szépségipar kiüresedettsége ellen.

hogy hogyan jöttem rá erre: így szakdogaleadás előtt két nappal fogalmazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen olyan két-három hete nem jut már időm olyan hívságokra mint lereszelni és kilakkozni a körmeim, elmenni edzőterembe, vagy bármelyik a fentiek közül. a hajamról meg már ne is beszéljünk. festés-vágás már erősen időszerű volna. ja, nyári cipőt sincs időm venni. így elmondhatjuk hipotézisem igazolásaként, hogy a tudomány a fogyasztói társadalom és a szépségipar ellenében hat.

legyen már vége. körmöt akarok lakkozni.

arról, hogy a szerelem a legfurcsább élőlény ezen a világon

2011-04-10T16:12:00.002+02:00

1.
Ott van, amikor - csak játszásiból - úgy összefonódik kettőtök tekintete, hogy ez a sodronykemény kötelék felnyit benned egy másik szemet, és egyszerre már nemcsak azt a másikat nézed. Az életedre nézel, arra látsz rá egyszerre. Ki az a nő, akivel egy fél életet leélt a másik? Mert egyre inkább gyanítod: nem te vagy az. Kicsit meglepődsz, vagy mindig is sejtetted a színes-szagos ablakfüggönyök mögött a valódi képet? Csak te tudhatod, de a kényszer a függönyök végleges leszaggatására olyan erős lehet, hogy belerendül minden, amit eddig szilárd talajként érzékeltél talpad alatt. Nem irigyellek.

2.
Ott van, amikor kétkedve, bizonytalanul bár, de megfogsz egy-egy férfikezet, ami ott van, rendelkezésedre áll, kéretlenül, és ez a leheletkönnyű lehetőség olyan vonzó, olyan boldogítóan egyszerű, hogy nem tudsz ellenállni neki még akkor sem, ha tudod, hogy az a kéz, amit keresel, amikor a tiedért nyúl egyszer majd, az olyan magától értetődő lesz, hogy nemhogy meg nem remeg, el nem bizonytalanodik a kezed, hanem úgy fogod majd meg, hogy tudod, hogy nemhogy nem akarjátok, de nem is tudjátok majd többé soha elengedni egymásét. De amíg ez nem jön, addig is - miért ne? - próbálkozol, kezeket fogsz meg, hogy terelgessenek kicsit, hogy legyenek támasztékaid ebben a hullámzó talajon haladó menetelésben, ami az életed. Mindegyik kéznél elhiszed - könnyebb így - hogy ez lesz Az, ami örök lesz. Mert hát olyan rossz, olyan ijesztő egyedül ez a világ, és annyira félsz. Nem irigyellek.

3.
Ott van, amikor nézed őt, és úgy érzed, nem bírod ki, hogy ne érintsd meg, hogy annyira hibátlan, annyira csodás, annyira elérhetetlenül ragyogó, hogy az elérhetetlen tökéletességébe belefacsarodik a szíved, és nem is tudsz mást, csak hogy szereted, és ez a félvak állapot bezárja a szemed arra az egyszerű tényre, amit pedig tudsz: hogy hiába szereted ennyire, sosem fogod megkapni, mert nem olyan hibátlan, amilyennek látod, sőt, esendő és gyarló és csalfa - mert ember és mert nő - és végtelen számú hibái között a legnagyobb éppen rád vonatkozik: az, hogy nem tud téged viszontszeretni. Azért persze szereted, isteníted tovább, ott fenn a piedesztálon, ahová állítottad, mert rögeszméddé vált, és mert nem nagyon van más lehetőséged, míg valami, valaki, a világ, a körülmények meg nem könyörül rajtad, és a kezedre játszik valakit, akinek ugyanúgy millió hibája van, de legalább szeret. Nem irigyellek.

4.
Ott van, amikor mindenki azt hihetné, sőt, még te is azt hihetnéd, hogy tied, hogy lábaid előtt hever a világ, holott az egyetlen, aki bárhol is hever, az te vagy, saját dilemmáid, kétségeid, félelmeid alatt. És amikor úgy tűnhet, bárkit, bármit megkaphatsz, akkor valójában egyetlen dologért nyújtózol: kétségbeesetten, kapkodva próbálod megszerezni azt az önigazolást, ami összetart egy ilyen ambivalens, a kommerszség és az ihletettség között egyensúlyozó, érzékeny férfilelket, mint te vagy. És vágyod a szerelmet, mert egy ilyen kizsigerelő társasmagány-futam után, amiből kínok között, hosszas nyűglődés után, de - becsületedre legyen mondva - végül ki mertél szállni, vágyakozol a Nő atmoszférájába, valakiébe, aki talán beenged, mert most jöttél csak rá, hogy te még sosem voltál ott. Nem adod drágán magad, pedig a veszély világosan látszik: túl sok, a kiszipolyozhatóságodon élősködő keselyű köröz feletted. De megmutatni magad és valami valódit keresni, kockáztatni ugyanolyan veszélyes. Nem irigyellek.

Na nem mintha magamat irigyelném. Itt állok, A Szerelem Természetének Elméleti Professzora cím plecsnije díszeleg mellemen, kicsit lehúz. Olyan meggyőzően adom elő magam, hogy sikerült elsunnyogni, hogy elblicceltem a gyakorlatot. Töredékpillanatok alatt ébred fel a vágyam, ha hagyom, olyan villámgyorsan esem szerelembe, hogy még néha keverem a nevet, amit imáimban suttogok. Fantáziajátékokban ringatózom - olyan finom! - és elmegyek a hús-vér életem mellett. Megfigyelek, tanulok, elemzek, értelmezek, integrálom tudásom erről a furcsa élőlényről, ha már a tapasztalás elkerült, annyi tudást raktározok el, ami hátha pótolja az empíriát. Hagyom daloknak, hogy helyettem beszéljenek. Ha valakiben meglátom, amit keresek, a természetességem fogja magát, és duzzogva elvonul valahova, és az istennek se lehet előrángatni. Vagyis... az alkohol elég jól helyettesíti. Ilyenkor, mint egy hisztérikus hippi - hátha parányi kis trófeáim ajkai között találom meg a nyugalmat. Kezemnek, szememnek amúgy sem lehetett soha parancsolni, oda vándorol, ahová nem kellene - mert kiadom magam, vagy ahova nem lenne szabad - mert tilalomfák szegélyezik az útját. Van idebenn egy nagyon igazi nő, de amikor előbújik, többnyire akkor is van benne valami nevetséges, hisz bele van burkolva ebbe a börtönszerű beteg testbe - így aztán nem könnyű meglátni. Aki meglátja, azt meg én nem látom. Mondom én, magamat sem irigylem.

szerető

2011-03-06T01:07:00.003+01:00

monszun égövi hőség.
verejtékes bőr simul
verejtékes bőrre.
hogy marad épen a lélek
ha el kellett menni vele
most el kell menni tőle
könnyű vagy
semmi vagy
s lehettél kicsit a minden
ma nehéz vagy
minden vagy
belőled semmi sincsen
.
.
.

olyan karcsú vagy. olyan nagyon karcsú. mint egy lány. a hajad is olyan éppen. meg a bőröd is túl selymes, túl könnyű, nem bírom el. a kezed, a szemed, az mégis olyan súly, lebegtetni tudnál, érzem, tudom. csontod törhetném - de te fogsz összezúzni, megtehetnéd, te meg, hagynám, akarom.
asszonytestben rekedt riadt madárgyerekként sok fegyverrel kel harcaimra indulnom. és jól forgatom a fegyvert. de az anyaország biztonságában nem számítottam rád, kéznél se volt a pajzsom. megláttál, és észre sem vettem. sallangjaim levetkezve láttál, néztél, belém, nagyon.

azt akarom hogy nézz még. nem bánom azt se, ha nemcsak engem nézel, de tegyél félre néhányat a bordáim között, alatt osonó nézéseidből csak nekem. meztelen testtel akarok állni előtted, szégyenkezve és büszkén, sóvárogva és távolságtartóan, összehúzva tagjaim, félve ítéletedtől és dagadó mellkassal, tudva, hogy kellek neked.
tudom, hogy kellek neked.
kellesz nekem, te, te semmiség. selymesen üresnek hiszlek, és sikongattatóan érzékinek. gyere lepj meg.
vagy ne.
mindegy.
csak vigyél. bárhogy, ahogy képes vagy.
any which way you can.

új én

2011-02-22T23:43:00.002+01:00

egy másik Lola kezd megszületni, azt hiszem.
mintha elengedtem volna egy kapaszkodót, vagy csak a jelmezem tartó pánt volt az? nem tudom, de eddig azt hiszem, örömömet lelem ebben az új önmagamban.

felszabadultam.
valamikor ott történhetett az év végi eufória napjaiban. ahogy a rozétól mámorosan, szabadon, gátlástalanul kinyújtottam a kezem ott, ahol eddig mindig tétován visszahúztam, és megtettem olyasmit, amire eddig csak gondolatban vállalkoztam, és jó volt, öröm volt, ártalmatlan mégis izgalmas volt, felnyílt a szemem: nem vagyok olyan kincs, amit ennyire őrizni kellene: mert a kincs csak onnantól kincs, ha megtalálják. addig semmi. és ezzel a felismeréssel lassan, remegő kézzel, kicsit bizonytalan lábakon, de elengedtem a korlátot, és kapaszkodás nélkül próbáltam megtenni első lépéseimet ebben az új, őszinte, merész levegőben. hogy nem nézek le, nem tudom, hova lépek, hogy nem sütöm le a szemem, nem fogódzkodok. ha kapaszkodik, a kezet nem fogja meg senki, merthogy foglalt. különben is, tudok járni, nem kell rásegítés.

és ez elkezdődött már az előtt hogy lett nekem ez a grál lovagom. merthogy lett, na.
az említett euforikus estén megtalált, és hát az ellenállásom már nem volt a helyzet magaslatán, megcsókolt. nem akartam, de tiltakozni meg nem tudtam már, és itt elkezdődött az ő irántam való rajongása, ami a dactól, amivel társul, és az ő egyébként létező értékeitől egyszerre átalakult. elég nagy ívet futott be az idegesítő nyomitól a kedves cimboráig, de ez még mindig nem az, ami neki kell. és az nem is lesz. így történt viszont hogy életemben először elmondhatom, hogy belém szeretett valaki. meglepően indifferens érzés. talán mert nem tudom viszonozni, és van ebben azért egy tragédia. meg a gonoszságom is benne van: nem vagyok olyan kíméletes, hogy kegyelemből megvonjam tőle a társaságom, hogy elfelejthessen, és megnyugodhasson. mert egy magamfajta titokban növő elfeledett kisvirágnak szüksége van az óvó szeretetre, amit csak egy ilyen körülhatárolhatatlanul pihepuha ember adhat, amilyen ő. tökéletesen önzetlen, mert tudja, hogy sosem fogja visszakapni. vagyis el-elereszt egy-egy elbizakodott megjegyzést, de aztán kibújik a szög a zsákból: tudja, hogy nem nyerhet. nehéz ez, de a személyiségem minden eleme ellene mutat annak hogy vele legyek, ergo maradunk így, amíg - szegény pára - el bírja viselni. kegyetlen egy rohadék vagyok.

de ebből is született valami: a statisztikai valószínűség. nevetséges, de így állt össze nagyjából az én világomban a dolog: ha létezik egy darab férfi, aki érdeklődni kezd irántam, így az egész package iránt, ami vagyok, és amint picit belelát a package-be, még mindig akarja, sőt, lassacskán belecsúszik valami szerelemfélébe... nos, ha ez így létezhet - márpedig itt a fényes bizonyíték - akkor a valószínűség szerint ez a dolog lehetséges, ergo meg fog történni máskor is. ennek a szánalmasan egyszerű információnak a biztonsága viszont tovább könnyíti a már említett új levegőn való járást.

könnyű lettem - ami meglepő tekintve a valós paramétereket: gyakorlatilag még egy embert cipel a testem. hm... lehet, azért vagyok betegesen elhízva, mert két ember lakik a testemben? ez a mostani, jobb, akit lassan kiformálok, meg az a másik, régi, látszólag extrovertált, valójában a veszélytől mélységesen rettegő szörnyeteg. és most ezen dolgozom, de kérdés: letehetem-e azt a másikat, és letehetem-e annak a másiknak a súlyát is? egyszerre, kart karba öltve történik-e meg e kettő? felszabadulok-e mindkét, kezdetektől viselt terhem alól? akarom.

védőháló nélkül

2011-01-16T12:40:00.002+01:00

megállok egy percre még a szakadék szélén, de tényleg csak egyetlen pillanatra, aztán szinte boldogan vetem magam a mélybe - bíztam ugyan benne hogy te leszel, aki elkap, de fájdalom: akkor is ugrottam volna, ha biztosan tudom, hogy a puszta földnek csapódok.

persze zuhanásom íve szép, nőies, elegáns. van, ami nem változik.

önsajnáló zokogásom közben agyam hátsó zugában végig ott motoszkál az irritáló gondolat: így volt jó, helyesen tettem. meg hogy tulajdonképpen semmi nem múlt rajta.

mert elég volt a biztonsági játékból.

nincs ebben semmi költői. a líra, a pátosz hűvösen kitekint inkább az ablakon, ne is lássák az egészet.

ijesztő annyira kívánni téged, hogy azért kockáztatom eddig kincsként őrzött méltóságomat. ami amúgy semmit nem ér - fennkölt, de embertelenül unalmas itt, ebben az elefántcsont-toronyban, mindenki fölött állva, fölötted állva - holott csak annak lenne értelme: alattad fekve lenni.

tanítok Neked valamit

2011-01-01T16:27:00.003+01:00

a Szerelem soha nem töri le a szárnyaidat. a Szerelem nem veszi el arcodnak oly ritka csodáját: boldog mosolyodat. a Szerelem úgy dolgozik minden mosolyodért, mintha az élete múlna rajta - ahogy múlik is. a Szerelem dolga, hogy cirmos puhaságot fonjon köréd, súlytalan angyaltestét a szenvedély és gondoskodás keverékének. hogy ez a leheletfinom háló legyen a lelked otthona, a boldogságcsapda, a menedékhely.

flashback

2010-12-21T00:49:00.003+01:00

nem lehetséges.
nem lehetsz a konyhámban, nem lehetsz a lakásomban, nem lehetsz benne a legintimebb környezetemben.
nem érintheted meg a kezem, nem nézhetsz ilyen áthatóan, nem lehetsz itt, egyszerűen nem lehetsz itt.
te nem figyelheted, ahogy mozgok itthon, te nem láthatsz így, igazinak. te nem vonulhatsz külön, hogy velem legyél, nem történhet meg, nem történhet ilyen.
nem lehetsz itt. te nem lehetsz itt.
veled nem játszom, nem vagy a barátom.
nem lehetsz itt, a szobámban. in my room.
nem lehetsz itt, te nem lehetsz itt.

nem lehetsz az elkésett elégtétel egy csúnyácska, különc lány viszonzatlan vágyakkal terhes tiniéveiért.

nem lehetsz itt. te egyszerűen nem lehetsz itt.

meg akarlak csókolni.

defibrillátor

2010-12-09T11:36:00.002+01:00

úgy ébresztett fel hónapok lelki bénultságából az az este, az a hatvan perc, mint egy defibrillátor. fel- és megrázott.
már elsőre sejtettem amikor találkoztam Velük, hogy valami nagyon ilyet kerestem már egy ideje. de csak most jöttem rá, hogy nem ilyet.
éppen ezt.
nem tudom elmagyarázni, miért, vagy hogyan működik ennyire nálam a hatásuk, de éppen beillett a helyére, éppen betöltött ez a zene egy hatalmas űrt bennem - és most zokognék ettől a színtiszta tökéletes egyensúlytól amibe billentett. állok a tizenhetes villamoson, szól egy dal - tulajdonképpen egy életkép csupán a szöveg, olyan mindennapian szerelmes, olyan emberien esendő - és valahogy a fülem meg a könnycsatornáim interferenciába lépnek. úgy kell magam visszafogni - ebben mester vagyok - hogy ember, nehogymá besírj a reggeli villamoson.

és ott van a zene. belekúszik-mászik az összes axonomba és ott lengedezik, mint valami szaténsál, síkosan selymes, mint amilyennel, ha hagynád, a szemedet kötném be, meg a csuklódat az ágyhoz kis vasárnap déli, ébredés utáni, korgó gyomrú erotikus játékaink közepette.

ja, hogy miről van szó? szerelembe estem (úgy is mondhatnám: I'm In Love) a Compact Disco együttessel. egyelőre plátói, de dolgozunk a probléma megoldásán.

viszonyszintek

2010-12-06T21:00:00.004+01:00

apró, jelentéktelen, semmiség - Neked
nekem meg sokszor a Minden

és nyilván vice versa is megeshetik.

ebben a korban, mindenki olyan közel van - látszólag. mert hiszen egy kattintás, egy "lájk", és máris van közünk egymáshoz. miközben nyilván nincs. vagy... eh, de legalább jó benne hinni, én ezt akarom hinni. gyere közelebb, közelebb megyek, így mindig jobb.

kompakt

2010-12-01T23:59:00.005+01:00

óóó
ilyet!

még akarok

ajj, ahogy a... áá, ezt nem értitek. az elektronikus zenének van egy olyan sajátsága, hogy ezek a kompjúter dzsenerétid hangok pofátlanul közel jönnek az idegrendszerem azon pontjához, amelyik a boldogságot, a szexust, a gerincem mozgásait, illetve az emocionális húrjaim túlfeszítését intézi. és mint ilyen, képes arra, hogy egy tökéletesen elb@szott napot átfordítson pozitívba. egy dolog hogy szemtelen, szexi, imádnivalóan kölyökszerű és egyben enyhén leplezetten önelégült macsómakett (az a fajta önelégült, amit... ahhh, imádok) az egész csapat (na jó... rangsorolható) de mindemellett nem átallottak eljátszani két legnagyobb kedvencem egy-egy imádott dalát, sőt, még már-már szégyellni valóan európai avagy világszínvonalú zenét is játszanak.

skandalum.
szerelem.

jó, hát én már megsejtettem ezt az egészet anno az mtv iconon is, de atyaisten, mától a jelszó: get off my mind

bővebb információért katt

Esti Pánik

2010-11-25T21:18:00.003+01:00

ne, ne mondd, hogy milyen megnyerő, meg milyen kisugárzás, meg milyen szexis, meg milyen érdekes, meg milyen főnyeremény.

ha igaz, akkor el van baszva. mert nem hoz senkit mindez.

úgy néz ki, egyre jobban alakul az életem. sikeres vagyok, szeretnek, egészséges vagyok, anyagi helyzetem folyamatosan javul, szép lakásban élek, magam tartom fenn, s nem feküdtem le érte senkinek, bármennyire is azt hiszik jóakaróim. szép vagyok, már amennyire. női tökéletlenségek, ez meg az, de kívánható. szórakoztató vagyok, mint egy kibaszott gésa. humor is, okosság is, ha kell, duruzsoló cicaság, ha kell, kerekszemű baba, butácska, vezetni való kislány. all inclusive.

túl sok ez? vagy énnemtudom.

fonal

2010-11-14T00:22:00.002+01:00

két hónapja nem írtam, atyaisten.
mondjuk volt dolog elég, de azért ez mégis az én hibám, merthogy épp írhattam volna. de másabb az életmódom, valahogy nem kedvez annak, hogy pötyögni kezdjek, ahhoz asztal kell. persze most sincs - de már nagyon illő, meg kell is. nekem is kell.
mik voltak, lássam.

óóó, a születésnapom. hát az valami hihetetlen volt, elég ciki hogy nem írtam meg, mert ha most teszem, na az egy hosszú bejegyzés lesz. take a shot.
kezdjük a legfontosabbal: borzasztó hogy milyen csodálatos emberek a barátaim. jó, persze, szokásom mondani hogy sosem volt még meglepibulim, és mindig is szerettem volna egyet, de sosem gondoltam hogy kapok is egyet. na, nem is, mert kettőt kaptam egyszerre. én már csak így adom elő. úgy volt hogy szombaton buli volt, naaaaagynagy Depeche buli a diesel klubban, és én azt már jóval korábban kitaláltam hogy mivel az éjféltől már az én szülinapom, így természetes hogy ott a helyem. előtte Lacámmal volt megbeszélve egy jó kis hajfestés, az meg is volt. hülyített ott közben a kis mocsok, hogy majd Kriszta a bulira tud csak jönni merthogy még otthon csinálja a munkahelyi dolgait. úgy volt megbeszélve hogy megyünk át Judyhoz és onnan, együtt megyünk át a népligethez, ahol a buli volt. így is lett, hajfestésem után átdöcögtünk Judyhoz, közben felkaptam a Móni barátnémat aki Szegedről képviseltette magát a rendezvényen. Judy elénk jött, a kis hamis, és így történt az hogy beengedett minket, mondván, menjek előre, na de a szobában fény fogadott, és Kriszta, és egy torta, tűzijátékkal a tetején. innentől kezdve egy merő bőgés az egész, meghatódtam nagyon, bőgtem mint egy óvodás. kaptam sok mindent, sírva röhögőset, de tényleg, merthogy még tartott a sírdogálás, de már röhögtem az állatságaikon. betegek.
utána buli volt, satöbbi, tánci, iszogatás alig (rémesen tré hely ez a diesel, éjfélre kifogytak a borból) kicsit összekeveredtek az elemeink egyik fiatal(?)emberrel a társaságból. rémes, hogy még mindig élvezem a kis gonosz kínzójátékaimat. ez a megérinthetsz de csak egy pillanatra, megcsókolhatsz, de csak éppen az ajkamat érintve. bámulhatsz elvarázsolva, de csak villanásokra nézek vissza rád. kedves este volt.
másnap meg régesrégi barátnőm, Titi meglepi-szülinapjára szerveződtem be, merthogy ő meg én egyazon napon ünneplünk egyébiránt. kis társaságunk neki is egy meglepetést akart volna szervezni, igen ám, de csak úgy szimplán nem lett volna elég stílusos, így aztán Lacám jól kizárta magát a meglepetés helyszínéül szolgáló lkaásból, a Tita barátjának a lakásából. így aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy maga az ünnepelt ment haza az ő pótkulcsáért, és ő engedett be mindenkit a saját meglepetéspartijára. mondjuk tekintve hogy ez egy csupa elvont művészből álló társaság (képzősök és zenészek gyülekezete voltunk), a dolog még érthető is, így tényleg kellőképpen avantgárdra sikeredett a meglepetés. a buli is szuper volt, jó kis népség ez, szeretem :)
és a sunyi barátaim... Tita barátja kb 2 és fél percre lakott tőlem (még akkor, azóta nem, erről később) és hogy akor Lacáék még felugranának a hajfestőscuccokért. és akkor már megint. nyitom az ajtót, és torta és tűzijáték, csak jelen esetben Edit ugrándozott ott mellette. :)
na, így lett nekem egy szülinapomon két meglepetésbulim egymás után, merthogy mindegyik barátom ott akart lenni, és ez csak két napon volt megoldható. ja, persze itt, a második alkalommal ugyanúgy besírtam, meg minden, ebben nem volt eltérés. nagyon jó volt, nem is értettem, hogy miért kapom, meg hogy megérdemlem-e, de tagadhatatlanul a legboldogabb születésnap.

aztán mi?
ööö, lakáskeresés. jáááj, az volt a színtiszta rettenet. merthogy a fehérvári úti lakást egy kisebbre, jobb beosztásúra, olcsóbbra akartuk cserélni, így nagy kínokat okozva a főbérlőnknek felmondtuk az ottani szerződésünket (-->két és fél óra meglehetősen férfiatlan önsajnáló nyavalygás egy ötvenes meglett férfiembertől) és új albérlet keresésébe fogtunk. hát mit mondjak nem volt egyszerű. voltunk mindenfélében, csak simán egérlyukméretű lakásban - másfélszoba-hallosnak hirdették -; voltunk cukiaranyos ám szintén mikroszkopikusban kinn a halálfaszán a ligetnél, voltunk a színtiszta szocreálban... voltunk egy helyen, amit a legrosszabb ellenségemnek is legfeljebb gyilkos dühömben kívánnék. drága istenem, olyan környék, hogy félő volt, hogy nem jutunk haza, ellenben gyümölcsöző karriert építünk az ukrán szexiparban mint emberkereskedők áldozatai. olyan ház... hogy a penetráns pisi-kaka- és lábszagú lépcsőházban haladva megtárgyaltuk Edittel hogy azért is jó hogy nem liftezünk, mert úgyis ez az első és utolsó alkalom hogy feljövünk ezeken a lépcsőkön. éééés ollllyan lakás. drága búzakenyér. legyen elég annyi hogy megtárgyaltuk hogy inkább betegre dolgozzuk magunkat, csak ne kelljen ilyen helyre költöznünk. és aztán, egy héttel azelőtt amikorra mi nagyjából elképzeltük a költözést, megmérgelődtem magam, hogy sose lesz lakásunk, és egy munkás csütörtök késő délutánján még utoljára nekiestem a kilencedik kerületi hirdetéseknek. leküzdve az ellenérzéseimet az este hat utáni telefonálással kapcsolatosan még gyorsan felhívtam egy homályos, mini, gyenge minőségű fényképei ellenére ígéretesnek tűnő ráday utcai lakás kontaktját. tetszett amit mondott, meg is beszéltünk egy esetleges megtekintést a következő napra. és másnap hívott is az ingatlanos a pontosításért, és amikor kimondta a házszámot, majdnem leestem a melóhelyen a székemről. a házszámból ugyanis kiderült számomra hogy a kérdéses lakás éppen abban a háztömbben van amelyiket én úgy kinéztem magamnak kb két évvel korábban, amikor a ráday utcai koliban laktam. éreztem hogy ez lesz az, és ez is lett. beléptünk a lakásba aznap este és szerelem lett első látásra. minden jó benne, minden pont olyan amilyet akartunk. az álmunk ugyanis az volt hogy találjunk egy kádas, erkélyes, urambocsá klímás lakást. na, ez háromból hármas. a kis drága :)a klíma bele sem volt írva a hirdetésbe, csak amikor megnéztük, akkor tűnt fel. áááá, még másnap lefoglalóztuk, két hét múlva beköltöztünk. most itt lakunk már két hete, és szeretjük nagyon. épp most kellett írnom kis esszét egyetemre a lakásunk előnyeiről-hátrányairól, és akárhogy is, csupán egyetlen hátrányt tudtam találni, ti. annyit, hogy sosem süt be közvetlenül a nap a lakásba. merthogy u alakú az épület, és leárnyékolják egymást. nem sötét ennek ellenére, csak épp direkt napfény nem tűz be sosem. de gyönyörű, kis kincsesdoboz, jó magas, tipikus pesti ház, picike, így a rezsije sem egy nagy cucc, tök jó a fűtésrendszere, és a lakbér is oké, összességében ugye olcsóbbra is jövünk ki, mint a fehérvári úton. mindenoké. épp ma bafftunk el egy kisebb vagyont az ikeában még pár apróságra, kiegészítőkre. még mindig kell persze pár cucc, kisebb-nagyobb, router, edénycsöpögő, ilyesmi szórásban :D

mit meséljek még? kaptam egy jó kis megbízást az egyetemtől, jó pénzért kell kutatási munkát végezni, öröm, boldogság, pláne most, hogy a telefonos munkában szopatnak minket mint a torkosborzot. mostmár keresgélek megint, rendes, szakmait, mert kell, mert előre kell gondolkodnom, idén kiforog az egyetem hacsak nem szerkesztek valami kis elhúzódást szakdoga-ügyben, és szeretnék viszonylagos nyugalommal kilépni a munkaerőpiacra, effektíve a lehetetlent: a padból a munkahelyre. és ahogy az univerzum munkálkodik, jönnek is a jó dolgok, látván, hogy szükségem van rá, és keresem, be is jött egy kis BrainExpress is. ők mindig akkor jönnek, amúgy komolyan, mintha éreznék, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. és egyébként is, minden irányban mozgósítottam a kapcsolataimat, hátha sikerülne valami értelmes szakmai munkát beszerezni, fizetésért, minden. merthogy mostmár komolyan kell tervezgetni az anyagi életemet, mivel komoly, felnőtt, átgondolt jószágként pénzügyi szakértőm is lett, nicsak, hova nem jutok :D bizony, lett megtakarításom, lesz majd még biztosításom is, picit később, most azzal még várok, amíg ez a munkám körüli katyvasz lenyugszik.

így mennek a dolgok. úgy élünk Edittel, mint egy elcseszett házaspár, reggel aki kel, főz kávét, mit hozzak neked a boltból, szivem? ésatöbbi, Kriszta szerint frankón azért nincs pasink, merthogy be van töltve ez a fajta űr az életünkben, ezért aztán nem sugározzuk ki magunkból hogy akarnánk valakit. xDDD pedig akarunk, nagyon is, csak éppen ettől függetlenül jól kijövünk. asszony :D

szerelem? az nem jön. vagy jön, de olyasmi sebességgel, mint a négyes metró. addig utazom máshogyan.

szmájlilájf

2010-09-16T21:03:00.002+02:00

:)
olyan élmények után vagyok, gyeeerekek, nem érem utol magam a nagy örüléssel. különféle emotikonokkal teletűzdelt napjaimban mosolyom félszeg, hitetlen, földöntúli, dög, nyugalmas, euforikus, örömteli, egyszerű, saját.

mosolygok a monitorra munka közben, és az ügyfél hallja.
mosolygok pironkodva, ahogy visszahallom, hogy elégedett velem a főnök.
mosolygok libegve a könnyű eső szitálása alatt hazamenet. jó zene szól.
mosolygok megengedőn közös esendőségeink egyikén itthon, Edittel.
mosolygok bele a stúdió barnás-kékes félhomályába a rádióban, szeretem a témát.
mosolyom önelégült vigyorrá alakul ha valami bejön.
mosolyom mint habfürdő tetején a hab, nőttön nő, a buborékok levegőkapkodós nevetéssé pukkadoznak, egyre egyre egyre nagyobb. szájam már tátva, az öröm hogy kiférjen
mosolygok bele bulihelyek sötétjébe, bormámorban kivetítőkre, idegen férfiakra, hadd ébredjen fel hiábavaló vágyuk, s belül sátánian kacagok némelyiken.
azután meg kerekre nyílt babaszemekkel mosolygok valahova, aztán ilyenkor jön valami érte. ilyenkor az a nő vagyok, akiről nagy költők lemondó, megvető versei szólnak. vérszívó. tudom én azt.
néha meg úgy, hogy magam is meglepődöm, honnan ez a fesztelenség. néha meg hiába mosolygok, ha félsz odajönni megszólítani. néha éhesen, rád, te sötét kis egoista senki, akit úgy kívánok, mióta megláttalak, hogy összerándulok, ahol szándékosan hozzám dörgölőzve elmész mellettem.

néha meg boldogan a boldogságodtól, görcsöket levetkezve, eldöntve, hogy barátnak jobban akarlak, mint bármi másnak. olyan vagy, mint egy... mint én leszek, ha odaérek. szeretem a tükrödet. boldog vagyok érted. :) ez egy ilyen mosoly, érted mosolygó.

aztán.
voltunk ám bulizni. ilyen jó már régen volt. az elősztorihoz tartozik, hogy abba a hihetetlen helyzetbe kerültem, hogy nyertem egy Placebo koncertjegyet az imádott 101klub jóvoltából. és el is mentem én azt átvenni még a pénteki pecsa előtt. azelőtt meg munka utáni - takaró alatti tehetségkutatóműsor-nézést tartottam. azaz kellemesen rápihentem a dologra. a jegyemhez még ajándék bonanza cd-ket is kaptam, úgyhogy az örömteli kezdet megvolt :)
a buli meg hát kész. valahogy most olyan nagyon nagyon jó volt a társaság. meg volt egy kis extra végre, nem csak az a szokott setlist, ami zekben a bulikban úgy nagyjából fix szokott lenni. itt volt HauberZsolt ex-bonanzoid hogy egy kis saját zenei válogatást adjon elő nekünk mint laptop-dj. és meglepően jó volt, nem valami elvadult lilaködös minimal rettenet volt, ellenben igazi jó zene, izgalmas, pszichedelikus, experimentális könnyed gyönyör. ellötyögtünk.
egyes számú mókás jelenet: Vica mellett megállt maga a fiatal Billy Idol. de komolyan, egy az egyben. visongtunk, a fiú nem értette, én meg nem mentem oda elmagyarázni, mert félő hogy kicsit rárepültem volna, amilyen szép volt.
kettes számú vicces jelenet: az első két deci borom gyakorlatilag húzóra elfogyott, amilyen szomjas voltam, így elmentem egy következőért. három decit kértem nagyobb pohárba. kitölt a pincér, leteszi a poharat elém. lola szemei óriásira tágulva rácsodálkoznak a pohárra. (rájátszottam azért az őszinte meglepetésre) pincér: satufék, visszalép, rátölt. angyali mosollyal megköszönöm, majd az orrom alá vigyorogva elbillegtem :D
hármas számú vicces jelenet: idegen fiú a kilométeres sorban a pultnál (igen, ez már a harmadik köröm a borból) kedvesen mosolyog, maga mellé invitál. beszélgetni kezdünk a kezemen lévő, oda nem illő bulipecsétről, amivel kapcsolatban szóba kerül a placebo jegyem, stb. végül kikéri nekem a piámat, a kedves :)
négyes számú vicces jelenet, a kedvencem: idősebb srác evez mellém tánc közben. mókás. elszórakoztatom magam rajta. elkezd nekem valami rettenet rossz szöveggel udvarolni, hogy ki lehet-e velem kezdeni, és én menjek ki vele, mert hűű de jó testem van. mondom aha. erre eleresztette a világtörténelem legnevetségesebb beszólását: mi van a táskádban? mággnes? magadhoz vonzottál. wááááááá, sírok a röhögéstől.el is evezett arról lassan. a srác meg, akivel szemeztünk egész este, kb nem mert egy méternél közelebb jönni, a világért sem mert megszólítani, pedig ennél igenlőbben már nem is mosolyoghattam volna rá. alighanem a kisugárzásomban valami életveszélyes XDDD
és a buli után mindig a kérdés: miért ragaszkodom a magas sarokhoz? mindig kicsinál :D de kell, akkor is.

és akkor a Placebo
tegnap este volt, és elmondhatatlanul szuper. és bár szeretem őket jó ideje, komolyabb szinten én csak kezdő vagyok még belőlük, de hihetetlenek, és nagyon igazi koncertet adtak. nem volt különösebben faksznis, sőt, mondhatni angolosan puritán dolgot láthattunk, de az megállta a helyét, sőt. igazából irigyeltem a lányokat ott elől, az első sorban, ahol úgy része az ember ennek a furcsa szeretetenergia-áramlásnak, ami minden igazi zenekar és közönsége között mindig megteremtődik. én, a kis ülőhelyemen kissé kiestem ebből sajnos. annyira jó erős energiák mozogtak a térben, imádtam. csak hát... ülve végigélni egy ilyen élményt olyan, mintha meg lennék kötözve. szakadna fel az energia, és nem tud. mégis eszméletlen élmény volt. és szereztem egy új kedvencet az előzenekar személyében. :)

és végre egyetem mindeközben. tiszta pihenés a munkás nyár után. jók az órák, végre munka van vele, és minden angolul megy, ami azért jó, mert megy :) lesz itt pár külföldi ismerős a félév végére :)

minden jó
szeretet van

rewind

2010-08-19T20:37:00.002+02:00

na
olyan rég nem írtam, már ég a pofám. lássuk mi történt velem a nyáron. hosszú lesz és csapongó, ha nem bírod, bele se kezdj :)
volt ugye az mtv icon, amiről legutóbb írtam. starndolás Edittel, napfény, víz, napozás közben pasistírölés, koncert, ingyenkoktél, közös fotó Ákossal a vip teraszon mr hepineszfektöri jóvoltából, aki egyénként idén harmadik alkalommal szerzett nekem olyan örömet, hogy nem is tudom, hogyan lehetne meghálálni. még gondolkodom, de lesz revans :D

aztán mi is volt?
na igen.
a nyaram hétvégékben mérhető tartalmassági szinten, bár egy-egy hétköznapi öröm is akad, ha az ember olyanokkal veszi magát körbe - szerencsés esetben, mint amilyenben vagyok - akik szeretik s akiket szeret. hét közben a napjaim egyhangú, csinovnyikkínok között teltek - telnek a telefonos értékesítés mintamunkaerőinek egyikeként - szégyellni nem vagyok hajlandó, munka ez is, amiért pénzt adnak, jó pénzt, és azt meg csak én tudom, milyen alázatot és türelmet fejleszt ki bennem ez. délutánok edittel, fásult kóma, vihogás, közös terheink közös viselése - nagyon szeretem őt is. újdonság például ez is: vele lakom, akivel legutóbb négy éve tarkán, mostmár az ő albérletében félhivatalosan, és így is marad ez, végre nem megyek vissza a koliba, albérletet tartok fenn, igazi lakást, azt hiszem lassan felnövök. a hétvégékre viszont mindig volt valami szép, jó, boldogító, barátokkal, örömben.

a siófoki csodahétvége után például tatabányára mentünk, pontosabban mellé, medencés partira, sereges barátokkal, végre sikerült azokkal is találkozni személyesen, akikkel több mint fél éve beszélgetünk online. kis nyaraló, ötven fokban kellemes kis kerti medanszié, shadow kutyus, és mi, együtt. rengeteget nevettünk, beszélgettünk, állatkodtunk - mindenki tök leplezetlenül, smink nélkül, kócerájos bikinikben, szabadon, emberien. szeretem őket is ám nagyon.

azután mi is volt? ja igen. jöttek a külföldiek. egy külföldi fórumról, a meet your masterről szerveztük ezt a kis összeröfföt még a télen-tavasszal, mert volt pár ember, aki szívesen megnézte volna budapestet, egyben megismerkedett volna velünk személyesen, ennek a gardírozására vállalkoztam még akkoriban. ciki volt kicsit, hogy gyakorlatilag nem is jártam fel erre a fórumra azóta hogy összeszerveztük a talit, de azért jól sikerült a hétvége úgy összességében. turistáztatni szeretek, elvittem őket a fontosabb helyekre: tv-székház, sziget, nagyipalacsintázója, bazilika, vár, sugarshop :D koktélozás visítva könnyesreröhögéssel, perverz angol nyelvleckék haladóknak. effélék. a hétvége leggyakrabban használt kifejezése a 'naughty'

a következő hétvégén a balatonhoz voltam hivatalos csoporttársam nyaralójába fonyódligetre. ez is egy eszméletlenre sikeredett hétvége lett, bár elég rossz időnk volt, strandolni végül csak vasárnap tudtunk, akkor is alig, elég hideg volt a víz. de volt séta fonyódig - fonyódon, velünk volt pötyi, a hawanese, a sztár, kicsit végre közösségszerű volt az élmény az egyetemi mebrekkel kapcsolatban is - ez, az elmúlt négy év tapasztalatai után hatalmas váltás. csoportélet? legalább pár emberrel összejárni? ezt nem hittem volna az után a trauma után, amit elsőben a tökéletesen buta, tökéletesen elkényeztetett és tökéletesen üres emberek tömegei okoztak a csoportomban. négy év, és egy mesterszaki vérfrissítés kellett hozzá hogy valami kialakuljon. de sikerült és ez is jó. a szombati esténk például abszolut egy szinten pl a szombathelyi western black nighttal az elborult buliélmények sorába kerül, mert itt sikerült tök szárazon (értsd: alkoholos befolyásoltság alatt, ám nem annak hatására, merthogy rengeteg bort sikerült inni ugyan a balatonlellei borfesztiválon, ám azt a meleg miatt ugyanazzal a lendülettel ki is izzadtam, ergo az agyamig nem tudott eljutni - viszont megtaláltam életem eddigi legjobb, legizgalmasabb, legérdekesebb borát, az eddig számomra ismeretlen chardonnay barrique-ot. füstös, testes is, de fehér ergo megvan benne az a könnyedség, nagy szavak, de egészen költői az a bor.), szóval visszatérve, tök szárazon olyan elvetemült dolgokat művelni hogy azt jobb lenne letagadni - de én meg egy közléskényszerbeteg vagyok mint tudjuk, szóval leírom, nyilván. szóval tetemes különféle bor és negyed kiló lilahagymás zsíroskenyér fogyasztása után nekivágtunk a balatonlellei éjszakának, mondván, csak akad még buli számunkra valahol. ha máshol nem, tehát a főtéren, ottan nem egy klubjellegű hely áll - de hagyjuk csokonait, mentünk amerre küldtek a boros lányok minket, hogy na, arra van a buli. akadt is egy hely, üvegfalú pavilon, kékes fények, és sok ember táncolt. ezt a helyet hirdették nekünk mint funky est helyszínét. mondjuk odabenn salsa szólt, de ilyen részleteken nem akad fenn az ember. annál is inkább nem, mivel itt egy egész tánccsoport bulizott, akiknek az volt a tagtoborzó stratégiájuk, amit élménymarketing néven ismer a szakma: minden férfi tag elkapott egy idegen lányt ha betévedt és megforgatta amúgy istenesen, hogy soha ne felejtse el többi, milyen érzés is, amikor vezet a táncpartnered. így aztán mindenki részt vett egy amolyan igazi piszkos táncban - én magam egy komikusan sovány fiúval, mókásak lehettünk, mint stan és pan XDDD de azért mindketten belementünk a játékba, gombolászta nekem az ingét kifelé mint valami harmincötkilós donhuán, én meg tekergőztem körülötte, mint egy pallérozott mozgáskultúrájú bálna.
megunva a salsát - elég egysíkú zene, lássuk be - az ötfős csapatunkból hárman kicsit elruccantunk másfelé, mondván éjfélig, míg ingyenes a belépés, még visszatérünk. egy közeli helyen a hafanana szólt - minden valamirevaló retróbuli epikus alapeposza. be is rongyoltunk - a második dalnál bukott le az ügy, amikor körülnézve a terített asztalok és a zenekar előtt egy fura kis jelenségre bukkantunk - egy menyasszony, nini. sikeresen belógtunk egy lagziba tehát. nem csináltunk belőle problémát, ugráltunk tovább a cigányzenére autentikusan kéremszépen. kiemelkedő pont1: Laura decens mozdulattal elemel egy üveg pezsgőt a terített asztalról, végtelen hűvös nyugalommal megvizsgálja, hogy miféle, majd nyugtázva, hogy megfelel úri ízlésének, finoman meghúzza, majd körbekínálja az üveget. kiemelkedő pont2: két fiatalember dzsamanázik mellénk, ismerkedő jelleggel. azt kérdi, milyen buli ez. mondom, lagzi. aha, jó... na, mi van, ti sem ide tartoztok. ööö... na jó, ha valaki kérdezi, te unokanagybácsi vagy, én meg az unokahúg, oké? simán.
megunva a cigányzenét, innen is eljöttünk, hátrahagyva a szimpatikus fiatalembereket (akikkel by the way később, a vonathoz indulván még összefutunk, nagy örömmel) - innen egy kis klubba vezetett az utunk, kemény 32 másodpercig tartózkodtunk itt, míg véget értek a jöttegyfelhőmileszálltközénk kezdetű örökbecsű utolsó taktusai. majd vissza a salsába, ott még tartott a hepening, egy ideig, mert éjféltől valóban funky bulivá avanzsált a dolog, ahogy eredetileg hirdették - a salsatáncosok itt lefagytak, merthogy ez nem volt nekik megkoreografálva, ergo nem műxik. még tánciztunk kicsit, aztán besokallva a magukat sztároló miniszoknyás lányoktól, eljöttünk, felvágódtunk a vonatra, hazaevickéltünk. másnap még strand, aztán irány haza. a hétvége egyetlen hibája, hogy az amúgy - mint látható - remekül sikerült szombat esténket egész másképp terveztük, vagyis én mindenképpen, eredeti tervünk szerint átruccantunk volna siófokra, ahol a második mtv icon volt, nagy feróval - de sajna, a meteorológusok egész napos ellenhadjárata behülyített minket, és elhittük, hogy el fogja msoni siófokot a beígért vihar - amiből persze nem lett semmi, de mindegy, mert mi addigra a tutira hagyatkozva inkább maradtunk lellén. mindegy, így is jó volt, csak azért szívesen megnéztem volna, mit sikerült kezdeni a feró számokkal.

aztán mi is volt?
ja igen. közben újságíró gyakornokká sikerült avanzsálni, meg rádiós műsorvezetővé. mondjuk egyikért sem fizetnek, de legalább szeretem. educatio diplomantul.hu és civil rádió. öröm. :)

aztán.
anyukám beteg. ijesztő - az anyukáknak nem ér betegnek lenni. kórház, kivizsgálás, de megoldódóban van a dolog, kapott gyógyszereket, jobban is van, de iszonyúan lefogyott. de - legalább választ kaptunk néhány dologra, ami már megvan egy ideje, a tüneteknek neve lett, és oka, végül is ezt is vehetjük pozitívumnak. legalább megijedt, és vigyáz magára. máramennyire. egyemaszivét.

volt még: véres monopoly-mecss: rommá vertem mindenkit, főzőcske de okosan, sok pasikimiatti agonizálás, munkastressz a végtelenségig, jókedv, nagynehezen végre összehozott beszélgetős randi mariccal és toncsival, spontánbuli meglepő sikerességgel, miegyéb. sok, meddő gondolkodás egyirányba, egyvalaki irányába. nem nagyon, csak éppen annyira, mint egy szúnyogcsípés a lábujjadon - mindig ott van, és mindig birizgálja valami, újra és újra ugyanaz jut eszembe - hogy mi lenne, jó lenne, vele.

tegnap meg hivatalos "beiszunk oszt bebűnözünk" bulit tartottunk a szomszédban, haver szülinap volt az indíték, és volt elég szesz. volt egy tipikus jelenet. pontosabban tipikus volt az egész este forgatókönyve.
jött a férfi, aki beindult rám.
én is amúgy rá, rémesen kihívó egója, és már-már visszataszítóan erotikus kisugárzása van.
duma duma duma, flört, parfüm, érintgetés, simi, egyértelműsítés. csók.
aztán persze annyira azért nem érdekeltem, hogy a számom elkérje, miután egyértelművé vált neki, hogy nem, akármennyire is istentelenül nagy arcnak tartotta magát, a hihetetlen egója elnyomta a szintén hihetetlen nagyra tartott emberismeretét, és nem látta meg azt az egyértelmű jellemvonásomat, ami kimerül annyiben, miszerint nem vagyok ribanc. ergo nem, nem fogok ott maradni vele, és haverjával egy üres lakásban, egy decens kis threesome-ra. nem tudom, mit termel ki az önhittség a férfiakban. nem tudom, mit sugárzok ki magamból, miért áll meg azon kevesek érdeklődése, akinek egyáltalán van, abban, hogy - idézem - "megrángatna míg remegek alatta"
szóval ilyen is volt.

az elmúlt hat-hét hét összefoglalóját olvashatták, köszönjük megtisztelő figyelmüket, a legközelebbi viszontlátásra.

Happiness Factory

2010-07-15T22:43:00.002+02:00

jól dolgozik a Boldogsággyár.
sikert sikerre halmozva nálunk, a színtiszta öröm úgy borít be, mint egy síkosan hűvös szaténkendő a hőségben. a színek, a fények már-már irreálisan, émelyítően tökéletesek. fénykékzöld a Balaton, szerelmes vagyok ebbe a homoksárga levegőbe. rejtélyes kis csillámok szállnak a vasútállomás levegőjében, ahogy a biciklitárolón töltött klubhangulatú fartörő utazás végén lekecmergünk a MÁV-melegből a mézmelegbe.
a város is ir- és szürreális - mintha valódi lakója egy se lenne, átutazó, örömhajhász hangulat úszik felette.
aztán a víz. idióta óvodás módjára örömködünk, pancsolunk - csak ahogy a cickóra ráigazít az ember, hát az, na az nem annyira ovis. ebben azt hiszem megegyezhetünk.
utálok napozni. de így, az embereket vizslatva, osztályozva, nyihogva meg tudnám szokni.
aztán a kajálda - tiszta rockabilly, annyira oldschool, hogy túlzás.
a jégkristályhoz a fehér stégen meg naplementét kapunk. igazit is - azután meg koktélt is. ekkora már olyan vegytisztán boldogak vagyunk, hogy az ajándékkoktéltól majdnem besírunk. annyi szépség vesz körül - és nincs benne semmi szemfesték, rúzs, luivüton, tűsarok: istenadta szépség ez, a Víz meg a Levegő, meg a Nap.
azután a fehér plázs-homokban süppedezve tomboltunk az örömzenében, ajj, annyira jó, annyira ünnep! maradunk is itt, mert jó ez nagyon, ahogy a selymes homok a lábujjaid között masszíroz.
itt a boldogsággyárban van egy gyáros. az neki a hobbija, hogy nekem boldogságot gyárt. Boldogsággyáros. rettentően ért hozzá - szakmai ártalom lehet. már meg sem lepődök újabb akcióján, de azért a gyomrom gyűszűnyire ugrik össze. ááá, úgysem hinnétek el. én se, úgyhogy ennyi.
Mission Happiness Factory: COMPLETED

Ákos, meg a többi fiú

2010-06-21T22:22:00.002+02:00

minden, mi filozófia és racionalitás és testiség és meghatottság és álomszerű talán-jövő és ködös múltfátyol - most egyszerre ül rajtam.
a zene, a zene. olyan... máshogy élem már meg, nem úgy, mint régen. nincs az az emocionális vihar, nem csavarodik össze a lelkem, mintha... túl boldog lennék ahhoz, hogy zokogjak a boldogságtól. ez a koncert is... ákos... ismét igazi, ismét lélekteli, ismét jó. és olyan közel, olyan igazi emberként, olyan az egész... tökéletes. mégsem remeg bele már teljes önvalóm - felnövök? nemár. vagy csak a harmónia már idáig terjed? de hát én nagyon szeretem azokat a hatalmas magasságokat ott fönn a zenében, amikor már nem is igaz. most ez más. olyan féktelen öröm, olyan vegytiszta boldogság, amiben már nem fér meg a kamaszos dráma, a könnyek. csak minél könnyebb lenni, csak engedni át azt a roppant hangerőt a testemen. és a kontakt. az boldogít, mindennél jobban. összekulcsolódni hagyni a szemeinket. te pengetsz, én táncolok, összenevetünk. te meg, Te, főhős, férfi vagy és mégsem, ahogy ott magasodsz fölém, és mégis... sehol az az erotikus gerinccsapolás, nem. ez az intellektus tánca, szinte materiális, finom szellem-szalag kezd lebegni köztünk - annyira posztmodern! régen, emlékszem, napjaim sarát, szennyét raktam ki ilyenkor, engedtem felszabadulni, hogy megtisztulva új erőket lopjak. már nem. most adnék. akarom, nagyon azt akarom... törleszteni akarok. egy nagy, giccses, üvegházi virágokból álló csokorként önteném eléd az örömöm, hogy visszaépítsd te, temagadba, hogy te épülj újjá, hogy te kapj új erőre. más ez, de szép. így is gyönyörű.

azután meg a fiúk.
jajj, emlék emlék, te, megölsz? Lakit még nem meséltem talán, de leírom majd - bár most épp verssé testesül, faragom - és újralátni félévente, mindig ugyanaz az emléktömeget zúdítja rám, színes polifoam-hegyként temet be - mint az a régi szentivánéji. nekem ő fontos, nekem ő még mindig fontos, mert kamaszkorom legizgalmasabb fiúja, meg... féltem nagyon. harcos. annyira illik ez hozzá, ő tényleg egy harcos. csak éppen... afganisztánban ott bizony nem a katona ólom, hanem a töltény - és rettegek, hogy egyszer eltűnik a ritka találkozásaink rutinjából. csak a tudat kell, hogy Él. valahol halványan, a dolgok legmélyén, talán sosem szakadnak meg az efféle kötések. ahogy én nem felejtem el őt sohasem.
és... hát akkor a másik.
vagyis nem másik, hanem A(z). (Az egyetlen, aki minden melodráma nélkül, egyszerűen "csak" érdekel.)
fejembe vettem, egy racionális rögeszmeként, már ha létezik ilyen kategória. és akkor szóljon most belőlem a személyes üzenet - a sosem lehet tudni alapján: Te, te jó lennél nekem. én meg neked. nem, lehet, hogy nem ez lenne a legnagyobb szerelem a történelemben, de éppen megfelelők lennénk egymásnak, úgy érzem. Szellemi partner, szellemi rivális, amire mindig is vágytam, két dudás egy csárdában, egymás maszk mögötti arcának ismerői, lélekhaver, líratárs, élettámaszték - amolyan biztonsági védőháló módjára, mert hiszen: mindketten biztonságosan repülünk, inkább csak a tudat megnyugtató voltáért lenni. azután meg a test. hazudni nem akarok: kívánlak is, igen. de nem ez a lényeg. az agyad vonz, meg az álarcod. úgyis tudom - muuhahaha, nekem is van - hogy van mögötte valami igazán izgalmas. csak... nem tudom. én mindig annyira akarok veled beszélni. csak valamiért újra és újra átgondolom, hogy mi volna a célravezető - mert stratégia ez, kemény előre gondolkodás, csikicsuki, sakk, póker, amit akarsz - és azután eltűnsz, és újabb nap múlik el anélkül, hogy kommunikációnk adrenalinbombája megborzongatná agyam és ágyékom. hogy a szellem a testre hat, és egy izgalmas szócsata végigborzolja gerincemet - ez kell nekem. kellesz nekem. na bumm, kimondtam. most mi lesz?
és van bennem egy vers. nagyon, nagyon jó vers, és a neved a rím benne. kapjuk össze magunkat, mert addig nem írom le, míg nem lehet valóság. elég volt az illúziós plátóiságból. igazi vagyok, igazi dolgokat akarok. minden készen áll bennem.

hát így vagyok én.

költészet babám

2010-06-15T20:55:00.003+02:00

na. az van - lehet tapsolni és/vagy irigykedni - hogy publikált irodalmár-féle lettem. a Parampara - tanítványi láncolat irodalmi klub tagjaként, közös kis antológiánkban. amely Amíg a készlet tart! címmel rendelhető - öööö, nos. kb nálam. vagy a klub oldalán, itt

ebben a közösségben feléledt kicsit elfeledett irodalmi lelkesedésem. és megismertem pár zseniális figurát. kedvenceim egyike az egyébként emberként is abszolút izgalmas Cseszlovák művésznevű fiatalember, aki ilyen zsenialitásokat pötyögtet ki sorra a kezei alól (melyet egyébként az antológia bemutatóján a költő el is énekelt nekünk, dallam simán felismerhető):

P. M. Cseszlovák: melankólikusoknak való

ülök a szobámban, transzban, egyedül,
svéd szivarom gyatrán füstölög.
mormolom a mantrám, lassan fény dereng,
önsajnálni balga egy dolog.
nem tudom, hogy elhiszed-e még,
hogy im, a malom örökké leég;
nem hajtják meg remek motrok
(ezért, babám, mindig morgok)
nem tudom, hogy elhiszed-e még...

folytatásért klikk

de nemcsak ez. mindegyik. ő az egyik azon kevesek közül, akik nemcsak vérhaláldepresszióról írnak, és/vagy önkínzóvérhalálszerelemről, hanem olyan humorral hogy a fal adja a másikat. ráadásul e mókás munkák közül nem egyet felolvasott nekem a könyvbemutatón - gondoltam: ahán, mekkora humorherold, szuper. aztán meg kiderült, hogy nemcsak humorherold. komolyabb verseitől... földbe döngölődöm. ajánlom mindenkinek.

pl ez is, egy tipikusan őféle humor:
Vasárnap esti program
aztán egy példa a komolyabb hangvételre
Ródli
de van még. itt elérhető az összes. zseniál, én mondom, zseniál. a fene egye meg, olyan féltékeny vagyok mint a veszedelem.

ajánlanék még onnan pár szerzőt (csak akiket nem ajánlok, meg ne sértődjenek.)
Stargazer
H.L.
F.L.
M.F.J.
de van még sokminden, lehet szemezgetni :)

Kérdőív

2010-06-07T23:44:00.002+02:00

Vágyam tárgya mondd, akarsz-e lenni?
Akarsz mint puha, ringó csónakot?
Vagy viharra vágysz? Csiklandó szellőre?
Mindenféle szél lehetek, vagyok.
Burkolhatlak fényes nevetés-felhőbe?
Vállgödrödbe, mondd, belekuncoghatok?
Hoznál egy tucatot rózsából egyszer?
A mosógépednek adhatok-e nevet?
Lennél a partner, öltönybe’ ki jön?
Esténként vacsorát főzhetnék neked?
Megállna-e léptünk kinn az utcakövön
Ha kedvem támadna csókolózni veled?
Játszanánk néha kiskifli-nagykiflit?
Vasárnap éberre csiklandoznál-e?
Kis délutáni hancúrozás után
Belecsókolhatnék a tenyeredbe?
Hogyha nem értlek, nézhetnék rád bután?
Magadhoz húznál-e néha nevetve?
Olvasnánk-e könyvet, összebújva, mondd?
Akarsz-e este munkádról mesélni?
Nem bánnád-e, ha tudná a nevem
Az 5/B-ből a szomszéd néni?
…
Csak azért, mert akkor újra kérdezem
Jobb, ha eleve biztos az ilyesmi:
Mielőtt azzá teszlek, kedvesem
Vágyam tárgya, mondd, akarsz-e lenni?

2010.06.07.

Márai tapsikol

2010-06-03T22:39:00.003+02:00

az irigység és alattomosság új dimenzióira nyitod fel szemem. tulajdonképpen látod, már megint nyertem: még tőled is tanulok.
:D
ó az ember, az ember. az milyen mókás entitás.

part1: újra játszol. part2:mentálszex

2010-05-23T12:05:00.004+02:00

elnézést a kihagyásért, itt vagyok, itt vagyok, pörgés volt, aztán otthon voltam, aztán megint pörgés - hát elmaradtam. ha idő volna is - a kedv hiányzik. bár írhattam volna, írhatnék a mindennapok örömeiről - szorongásairól, sikereiről - sikertelenségeiről, és főként arról a lelki hullám- és szellemvasútról, am ezek között kanyarog. biztos nagyon posztmodern lenne, és önreflektív. életem, mint az egyszeri népmese, jó is minden, meg nem is; boldog is vagyok, meg nem is; szeretnek-szeretek is, meg nem is. nehézségeim félelmeket szülnek, pozitivitásom mégsem hagyom szűnni. mégis, az őszinteség megkívánja, hogy leírjam: kicsit aggódom hogy az univerzum/Isten/tudatalatti jelez valamit, ami ellen sem védekező mechanizmusaim, sem ezoterikus gondolatok nem védenek: merthogy olyan kérlelhetetlenül igaz, hogy pragmatikus próbálkozásaim az átprogramozásra hidegen lepereg róla. eh. majd kialakul. és jó lesz, tudom. így. vagy úgy.

na de hogy írjak valami izgalmasat is (a közönségért életemet és véremet) a tegnap éjjeli buli azért elementáris volt. több konklúzió is volt: 1) egyes lányok olyan szépek, hogy az már-már unfair a természettől a többiekkel szemben 2)minden intellektualizáltságom ellenére tudok még úgy bulizni, mint egy rocksztár 3)nyári hónapokban ne költsek alkoholra, ugyanis egyrészt nem hiányzik a hangulathoz, másrészt pazarlás: kiizzadom, semmi hatás.
és egy kis mentálszex:
van ez a srác - az egyetlen finom darab a társaságból.
olyan...
eszméletlenül...
kívánatos...
...
"a szemed... a szemed!" - hjaj... hányszor írtam erről, mennyire ismerem már a Vágy elméletét! hogy megkívánni egy embert egyetlen pillanat... hogy látom magam előtt, hogy érzem kezemben, ahogy simítom végig a testét. a finom karjait, a szexis hátát, a tarkóján a sörterövid hajat, a kicsi kis fenekét. mindene... olyan [minden ...-nál a nyálam nyelem] ... falatnyi... egy tökéletes adag a fiú. gyönyörű a szeme, kisfiús vonásai között ott bujkál a kissé csinált titokzatosság és a teljesen autentikus erotika is. ... amitől - mert imádom a kettősséget ugye - megborzongok és muszáj felszisszennem ha elmegy mellettem. ez a szerepjátszó, enyhén feminin, túl fiatal - túl egyszerű(nek látszó) kis Fiú (mert nem férfi, annyira igazi Fiú, esszenciálisan fiú-szerű) olyan, ... mint egy kicsiny, ám különleges desszert. édes-kesernyés csokoládéhab. lassan, puhán, álmodozva kiskanalaznám be. hagynám, hogy elolvadjon a nyelvemen.

netizen

2010-05-06T14:36:00.001+02:00

ha az életem olyan lenne, mint az internet, akkor most az lenne, hogy megnyitottam egy oldalt (új meló) és felugrik egy idegesítő banner (kezdeti nehézségek). és ha az életem olyan lenne mint az internet, akkor kiixelhetném és léphetnék oda, ahol a lényeg van. jó lenne. :)

ehelyett tűnik, hogy nem banner, hanem sticky ad, tudjátok, ami így követ, akárhova görgeted az oldalt, és ez teljesen random ideig így megy. nem lehet kiixelni.

a szeretetért

2010-04-30T20:57:00.002+02:00

nehéz, nehéz.
élni így, ebben a tüntető, boldog, rideg, már-már érzéketlen harmóniában, tobzódni a szeretésben, szórakoztatni a szeretetért, rendelkezésre állni a szeretetért, barátnak, bulipartnernek, energiabombának, önellátó, problémamentes gyereknek, kiemelkedő hallgatónak, lazajófejnek, fogdosható felcicomázott húsdarabnak lenni a szeretetért. egy rohadt, mocskos, nyamvadt cafatnyi szeretetért. mindent mindig összehozni, kézben tartani, megoldani a szeretetért. alkalmazkodni, konfliktuskerülni, diplomatikusnak lenni a szeretetért. füstös sminket festeni, körmöt lakkozni a szeretetért. visszahívni, humorkodni, előzékenykedni a szeretetért. régi ruhákba belefogyni a szeretetért. vihogni, borozni, perverziókat megosztani a szeretetért. mindig mosolyogni, felvidítani, megnyugtatni, pozitívan gondolkodni, lelkesedni, lázba jönni, problémákra vállat rándítani a szeretetért. mindent megadni, a lelkemet kitenni, tíz körömmel küzdeni a szeretetért. egy pici morzsányi szeretetért. halvány látomásban elképzelt pókháló-vékony szeretetért. vagy csak az illúziójáért, legalább. megszakadok érte, olyan nehéz.
elfogyott a muníció, nem bírom. egy kéz kellene csak.

somebody please catch my fall

Szakma

2010-04-27T00:25:00.002+02:00

egyik óránkon kérte a tanerő hogy nyissunk egy blogot (szorgalmi alapon) az információs társadalom - új média, illetve kapcsolódó témakörökben. megihletődtem. nyitottam hát egy új, szakmai blogot. lesz rajta mindenféle, úgy tervezem, pszichótól a facebookig. eddig inkább csak facebook :D na, abban van téma. afféle gyűjtő lesz ez, kommédiásoknak szánva. remélem, jönnek majd szakmaiak. bár... nem tudom, mennyire tudok majd naprakész lenni. majd igyekszem.

a cím:

www.kommedias.blogspot.com

enjoy!

Western Black Night I. avagy A Magyar 101

2010-04-24T11:17:00.009+02:00

élménybeszámoló következik. történt volt ugyanis urunk kétezer-tizedik évének április tizenhetedikei napján, hogy a budapesttől nyugatra élő móderek - akik egyébként el sem hinnétek, milyen rémisztően sokan vannak - egy grandiózus fekete ünnepre gyűltek össze, mint a... hordalék. fekete ünnep, mint olyan egyébként minden olyan buli, ahol Mode és Mode-közeli zenék szólnak - igen, mert azt szeretjük, bármily korszerűtlen - és ahol ennek megfelelően varjaknak öltözött embersereglet verődik össze. jómagam ugyan már nagykorúságom régmúltba vesző beköszönte óta nem adok az efféle külsőségekre, és csak azért járok feketében, mert slankít meg mert menő - de rém szórakoztat, amikor felnőtt emberek kardinális önreprezentációként értelmezik a gyakorlott szemlélő számára jól beazonosítható szimbólumokat, úgymint: bakancs, fekete anyagok (nem baj ha kopott, a perwoll black magic nem menő), különféle Mode-szimbólumok ruhán, ékszeren, frizurán. nem bántás: tényleg tetszik. én nem csinálom, de csak mert az azt feltételezné, hogy túlterjedt személyiségemből beáldoznék valamit a kulturális szignálok devotee-oltárán. (devotee: Mode-közeli szó ismét, a Songs of Faith and Devotion album megjelenése óta használatos, elkötelezett, hithű rajongót jelent) eszemben sincs. annál nagyobb nekem az egóm. :D
elábrándoztuk tehát magunkat a felvonulási térig, árnyékra vetődtünk az időkerék tövében hárman pest-vonzáskörzeti fekete sereges barátnéimmel, és serényen pillogva körbe vártuk az emberek érkeztét. Angie kapott némi szervezői - pontosabban inkább ember-összeterelői - szerepet, így ő szorgosan nyomogatta a telefonját. lassan szállingóztak a célhoz az emberek. így kommunikációtudományi ismereteim birtokában még szórakoztatóbb felkutatni a sokszor nem éppen nüansznyi jeleit annak, hogy egy ember, igen, mihozzánk tartozik. így gyűltünk össze. kulturális szignáljaink olyan izgalmasak voltak, hogy egy turistapár kamerája inkább a zseniális fotós Judy haját értékelte a világörökség részének, s inkább azt rögzítette a tér helyett. a fiatalok - na, azért nem annyira, csaknem mindenki idősebb volt nálam - már itt, a fák alatt elkezdték megalapozni a hangulatot különféle gyógyitalokkal. nos, a kisebb zavar után a helyszínre érkező banánsárga buszunkon a hangulat ennek megfelelően alakult. (ismét szemiotikai elemzés: a 'banánsárga' szó jelentéssel bír Moder körökben, mióta Andy Fletcher "billentyűs" koncert közben nem átallott banánt kajálni - majd, miután a felvétel természetesen kikerült a youtube-ra, öniróniáját bizonyítandó egy hatalmas, felfújható banánnal a szintetizátorán csinálta végig a turnét.) elindultunk hát, én a magam részéről a Budapest határát jelző táblát választottam a borom felbontásának határállomásának. kis hiba: zene senkinél nem volt olyan elmaradott formátumban, mint CD. így tatabányáig kénytelenek voltunk egy ideig a rádió agyzsibbasztó tartalmaival beérni, míg a tüneményes söfőrünk fel nem ajánlotta CD-tokját, melyből végül egy George Michael került elő, pótszernek megtette. a tatabányai mekinél jött izgalomba a társaság, amikor gyors kajazsákmányolás után csatlakozott hozzánk a kedvenc csajaimból álló best of tatabánya group. (plakátjuk is volt ám :D) és a zenék, amiket hoztak. :D
haladtunk tovább bele a naplementébe. van azért egy hangulata, ahogy az autópályán teper egy busznyi magamfajta elmeháborodott. a tatabányai csajok hoztak magukkal valamit, amitől Hamvas Béla, Dionüszösz és valamennyi valaha élt borász ringlispílként forog a sírjában: tetra-pakba csomagolt, csapolható, dobozos bort. jól csúszik, finom :) Melics, a tatabányai kincsesláda mixerlány csapol. emlékkép no1: megszólal a Policy of Truth című klasszikus, Niki nevű sereg-tagunk nagy kedvence. ötlet: hívjuk fel Nikit! megtörtént. szegény... ordítottuk a szöveget a telefonba. (itt megjegyzés ismét: 1988-ban a Depeche Mode menedzsmentje előállt az ötlettel, hogy forgatnak egy afféle road moviet arról, ahogy x számú kiválasztott rajongó egy turnébusszal végigköveti a zenekart amerikai turnéján, mely a pasadenai Rose Bowl stadionban végződött. a turné során kedves és izgalmas képsorok születtek, bepillantást engedve ebbe az életmódba, a film persze tartalmazta az azóta legendássá vált hetvenezer fős rose bowl-beli koncertet is. hogy miért legendás? itt váltak stadionzenekarrá a fiúk. miért fontos itt? nos, az elkészült film a 101 címet viselte, ami Moder körökben szintén jelentésteli szó. 101, mert a turné 101. állomása volt a rose bowl. és itt azért fontos, mert véleményem szerint a múlt szombati buszozásunk maximálisan kimerítette A Magyar 101 fogalmát.)
történt aztán, hogy a fotós Judy olykor előre jött, kattintgatta a gépét. aztán előrejött egy legény hogy addig-meddig zaklassa meg ölelgesse szegény Judyt, míg az végül nekiesett a söfőrnek, aki áttért a másik sávba - szerencsére nem jött semmi, történhetett volna komoly baleset. némi hangos anyázás után sikerült rávenni a már önmagán túllévő részegségi fokú legényt, hogy húzzon hátra szélsebesen, és továbbhaladtunk. igen ám, amíg ki nem derült, hogy baj van. a váltó egy szaténkombiné könnyedségével libegett ugyanis a sofőr mellett. nagyon úgy tűnt, hogy amint Judy nekiesett a sofőrnek (ergo a mellette lévő váltónak is), eltört benne valami, és működésképtelen. leálltunk. mindenki pisiszünet, svédtorna, jókedély. míg ki nem derült, hogy 2 óra várakozás előtt állunk, várjuk a szerelőt, és a pestről utánunk indított pótbuszt, ugyanis nem tudunk sebváltó nélkül továbbmenni. a hangulat itt is még egyben maradt - volt már az alkoholszint azon a szinten. kisebb konfliktusmenedzselés következett részemről, amikor gyakorlatba fordítva egyetemi tudásomat meg kellett győzzem a sofőrt illetve még pár szervezőt, hogy talán mégse verjék péppé a balesetet okozó - ám a felelősséget kurvaanyázással hárító - legényt. de sikerült, és senki nem vert meg senkit. és mivel a Móder olyan állatfaj, ami túlélte a 80-as évek vizuálisan romboló hatású divatőrületeit, Martin nőiruha-mániáját, Dave drogügyeit, Alan kiválását, azaz egy általánosan magas túlélő-képességgel bír, így persze ebben a helyzetben is megtalálta a nép a lehetőséget. a busz oldalában, az autópálya mentén dekkolva az esemény a Party a Pusztában, avagy a Susnyás-beli Depeche Woodstock néven vonul be a zenetörténetbe. segítségünkre volt tetemes mennyiségű szesz és a modern technika: mobiltelefonról nyomtuk a zenét és gátlástalanul buliztunk a csalitos mentén. fotók a facebookon :D emlékkép no2: a busz csomagtartójába - ismeretlen okból - szép sorjában becsüccsent a Fekete Sereg valamennyi jelenlévő tagja. csak én nem. nem volt már hely. megoldás? Lola!!! gyere, feküdj keresztbe rajtunk!!! hm... gyors mérlegelés... OKÉ! fényképek készültek, de még egy sem jutott vissza hozzám, aminek egyelőre örülök, ám félő, hogy később, ha egyszer híres leszek, majd valaki visszaél vele. előre szólok: mindent tagadok!
itt a hangulat némiképp összefolyik: különféle színű koktélok járnak körbe ásványvizes palackban, különféle bulikból ismert arcokhoz kötünk neveket (öt egész percre, amikor is elfelejtjük), poénkodunk, a sereg-lányok sikertelenül megpróbálnak rávenni, hogy stoppoljak a frissen vásárolt vörös szatén fűzőmben (bikavadítóan szexi) táncolunk, az izlandi vulkán által vörösre festett naplementét fotózzuk, egy gondolat tér vissza konstansan: istenem, a fényképeket nem akarom látni! emlékkép no3: személyautó áll meg a táncterünkként szolgáló útszélen. mint kiderül, a szerelő, Balázs érkezik. a tömeg a koncerteken begyakorolt egységben skandálja a nevét. a szerelő irul-pirul, de dolgozik, mi bulizunk tovább. aztán hír jár körbe: nem kell megvárnunk a pótbuszt: Balázs sikerrel járt, és megszerelte a váltót! Ismét a nevét skandáljuk hosszú percekig, és vastapssal jutalmazzuk. majd visszaáradunk a buszra, és itt végtelen népszerűségre teszek szert, amikor kiderül, hogy egyedüli emberként a buszon, nekem még van szeszem, fél üveg rosé formájában, körbejár, szól a zene, hangosak és idegesítőek vagyunk (legalábbis a busz 3db józan tagja számára minden bizonnyal, ismét köszi a türelmet, Angie, Macsus, sofőrbácsi), éneklünk, beszélgetünk, repesve várjuk következő állomásunkat, győrt, ahol csatlakozik az ottani group, és minden lázadozó feltöltheti alkoholkészleteit. nekem már nem hiányzik, köszi, jól vagyok ;) azért Győrben mindenki megpihen (értsd: pisil), majd továbbhaladunk célunk, szombathely felé. az út további része ugyancsak összefolyik...
aztán hopp, megjöttünk. szombathely, bulihelyszín, seregünk legifjabb tagja is csatlakozik, Kesik tesz egy fontos bejelentést (amit ugyan már tudok, de akkor is, ááá), és koncert (tribute, de jó tényleg. Populär is volt) és buli. ezt itt nem részletezném - el lehet képzelni: buli földön és színpadon, bunkók kezeinek söprögetése testemről, fények, testek összetekeredése, csuromvíz a hajam, és folyton repked - szeretem rázni - jobb combizmom azóta is görcsben van a csípőkörzésektől. minden szimbolika a helyén: reach out and touch your own... satöbbi. aztán tőlem szokatlanul hosszabb időre eltűntem, leültem megpihenni egy meglepően értelmes fiatalember mellé. aki ugyan szintén nem volt szomjas már, de legalább szakmabeli, aztán jót dumálunk értelmes témáról. néha otthagytam, elmentem ropni egyet. pirospont a DJ-nek a Eurithmicsért. arra konkrétan emlékszem. jó volt, na. barátok, ismerős arcok itt is - ott is, a tolakodóbb hímeket decensen elhajtottam, párok tekeredtek egymásra, mindenki örült valaminek. itt már nem ittam, csak vizet. aztán valahogy reggel lett. a bulihely ablaka derengeni kezdett, és minket összeszedett anyánk, Angie. azért a dj-nek volt képe akkor betolni a nótámat (Nodisco, 1981), amikor már távozni kellett, és kinn vártuk a többieket. hát nem átallottam a bejárat előtt, odakinn táncolni még egy utolsót - amikor már mindenki más alig állt a lábán, az enyémbe még boogie volt, ahogy ezt valaki meg is jegyezte. aztán a busz is megjött, felözönlöttünk, kis musical-etűd után szunnyadoztunk picit. emlékkép no4: mindenkin napszemüveg. napszemüveg ilyen jót még nem tett embereknek... aztán győr, népünk egy része leszállt, aztán tatabánya, meki ismét, haldokló kajavadászat, tatabányai szerelmeim elmentek haza. mi meg tovább. már nem bírtunk aludni sem, inkább a holtfáradt és holtfárasztó szövegeinket nyomattuk pestig... rettenetesek voltunk. aztán felvonulási tér, aztán kis séta még a hülye vivicittá miatt, a blaháig, aztán koli, zuhany, ágy, izomláz...

see you next time!!!

vizuális dokumentáció az említett Judy oldalán, enjoy!

I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco

There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco

Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance

Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco

Part one act one
Everyone pretend
This ain't nodisco

This is more a story
And we're reaching the end
This ain't nodisco

Always makes me happy when you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance

Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco

I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco

There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco

Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance

Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco

kedves szomszéd

2010-04-15T01:07:00.002+02:00

a reciprocitás-elv érvényesülése kollégiumban: diszkrét kopogásomra te felfüggeszted a közös fürdőszobában való hányást öt percre, cserébe én két perc alatt letusolok, hogy folytathasd

tudálékos, pszichologizáló, egoista maszlag

2010-04-13T00:56:00.009+02:00

hogyan kell írni arról, hogy milyen ember vagyok?
hisz erről szól - amúgy tágabban - ez az egész blog.

na a rímek után beszéljünk tisztességesen :)
keresgélem magam folyamatosan, lassan, évek óta. hogy mióta építgetem tudatosan ezt a valamit, ami vagyok, nem emlékszem. de - épül. -get.
és ez ugye egy belső munkával járó, befelé forduló, önreflektív folyamat. sokat töltök ezzel. amikor tinikoromban többet foglalkoztam a festéssel, az egy intenzív szakasza volt ennek. minden könyv, minden sor, amit elolvastam, ide számít. írogattam már akkor is, szenvedélyes - rossz verseket, egy tinédzser lány harsány-önmagát kereső érzelmeiről, amelyek mind az ön- mind a világismeretet nélkülözték. de egy út volt, egy folyamat, gyakorolgattam. és sokat voltam szerelmes, plátóin, sosem bevallva, sosem kimondva, sosem beteljesülve. és akkor ők, ezek a púpos-vézna-mélyérzésű, szépszemű, hozzám nem való, világtól elrugaszkodott fiúk voltak vergiliusaim, akik a saját magamhoz vezető utamon beljebb vezettek önmagamba.
aztán történtek azok a szörnyű évek, amikor az isten, az élet kifordított, és szertezúzott és meggyötört. mind az emberekről, mind önmagamról tudott kép szilánkokra tört és a feje tetejére állt, és még kavarogni is kezdtek a szilánkok. nem volt egy egyszerű menet, nem is tudom, hogy maradt meg az integritásom. mondjuk, itt változhatott meg az a harsány, hebrencs rettenet személyiségem, ami mindig kimondta, mindig odabaszta, mindig hangos volt. ezek az idők letörték a nagy arcomat. évekre csendes lettem és visszafogott - persze felületes barátaim röhögtek ezen, hiszen szerintük nem változott semmi. frászt nem - még az az idő is eljött, amikor félénk voltam, szorongó és ijedt. én! magányom nőttön nőtt ezzel a folyamattal. aztán észrevettem, változtattam. visszaépítettem magamba a bizalmat a világban és a képességeimben. és most ez készen van és jól van. és most is, mégis, tovább utazom. beljebb magamba, és kifelé a világba is. építem magam, és nekiadom a világnak, és a világból építem vissza. jó kis játék. ahogy a picológia tesztjei kimutatkák, extrovertált jószág vagyok. szeretek köztetek lenni, emberek, szeretem nézni az arcotokat, ahogy figyeltek, ha mesélek, és nevettek. ha meséltek, mert fáj valami. ha olvastok a metrón vagy viccesen beszéltek a villamoson. ha hülyeséget beszéltek órán. vagy ha meglepő intelligenciáról tesztek tanúbizonyságot ugyanott. és a barátok. a felületesebb haverok - nos, kevesen vannak, ők is csúszkálnak be a barátság limbóléce alatt. és fontosak, egyre fontosabbak. egyre többen gyűlnek, így az évek haladtával azok, akiknek a felidézése egy boldog emléket, egy szerető mosolyt hoz. és számon tartom mindet, és ha módom volna rá, minddel tartanám a kapcsolatot, tudod, azzal is, aki egyszer tizenhat éves koromban mondott valamit, amit valamiért megjegyeztem, holott triviális; annak is, aki egyszer nagyon megnevettetett. akiknek arca csupán képileg övezte egy szép élményemet. meg vannak azok a fura valakik. akikekkel sorsunk szerint találkoznunk kellett. találkoztunk is, és mégha ma nem is, de a jövőben dolgunk lesz egymással, és ha évekig nem is beszélünk netán, az a furcsa sorsközösség mégis megmarad, és kissé ijesztő érthetetlenséggel jelzi az univerzum olykor: el ne feledd, vele valami közötök van egymáshoz. és azok, akik a legfontosabbak - a közeli, igazi barátok. azt hiszem, egy átlagemberhez képest sokan vannak, lássuk csak, egy, két, há ... legalább 7-8 ilyen ember van, akik a legfontosabbak. és legalább 5-6-an közeledben, jönnek beljebb-beljebb. mind közelebb visznek önmagamhoz, mind közelebb visznek a világhoz. mindőjük kivételes, egyedüli példány. az ő létükért, hogy benne legyenek az életemben, nekem semmi sem drága.
mert hát hiszen ők az egyik legerősebb atlaszai ennek az én boldog életemnek ami van.

hát ezért sem adlak fel téged. sem.

Választások 2010 - connecting people

2010-04-12T00:59:00.003+02:00

fontos ez, mégiscsak, azt hiszem, holott fennen hangoztatom politikai kiábrándultságomat, ami egyébként meg is van. mégis, vettem a fáradtságot, kikértem az igazolást, hogy itt Pesten szavazhassak, el is mentem szavazni, végigvártam, isten a tanúm, és aztán nagy ügybuzgalommal követtem a híreket a rádióban és a facebookon is, ergo mégiscsak érdekel a dolog.

nos, lássuk csak. mert humoros.
a nem lakóhelyen szavazóknak az online rendszer sorsolta a szavazókört. engem, nagy szerencsémre lakhelyemtől körülbelül kettő percnyire sorsolt. barátaimhoz indultam, gondoltam, útbaesik, leszavazok, megyek tovább. aha. majdnem. délután egy óra előtt röviddel álltam be a Bakáts Téri Általános Iskola előtti sorba, ami akkor még a bejárati ajtótól mindösszesen olyan két méterig ért. később lett hosszabb is. nos, beálltam hát.
lassan, lassan haladoztunk, közben a harsány biztonsági őr bácsitól értesültünk, hogy a helyi lakosok mehetnek előre, csak az igazolással szavazóknak kell sorban állni. mondom, oké, pár perc a so-called-demokrácia oltárán nem sok, rendben van. nagyon, nagyon lassan haladtunk. hálistennek, az eső elállt, így legalább ennyivel kényelmesebb volt. valahol odabenn, úgy egy méternyire a bejárattól, a párfokos lépcső tetejéhez közeledve kezdett el a mögöttem álló harmincas nő hozzám beszélni, tanácstalanságunkat megosztandó. teltek a percek, már bejutottunk folyosóra, ami, azt hittük, már nagyon jó jel. nos, nem. a folyosón ugyanis szemben is állt egy sor, és mint kiderült, az a sor, a mi sorunk eleje volt, ami a kanyargó folyosón egy u-kanyart leírva visszakanyarodott. értitek, a nokia telefonokból ismert snake játék kígyójának farka végét alkottam vala. na itt kezdtem lökni a tipikusan félhangos, csak úgy a világnak szánt megjegyzéseimet a helyzetről, csak amúgy az orrom alatt, a köröttem állók derültségére. újabb percek, a sor ciklikusan haladt, sokáig állt, majd egy gyors két méternyi mozgás. elértünk a folyosó végéig, ahol visszakanyarodik. mondom, nini, már a sikánban vagyunk! (a chicane a formula1-pályákon a visszafordító-kanyar) a tömegben általános derültség. újabb percek, már folyamatosan csacsogtunk a köröttem állókkal a helyzet fonákságairól, estébé. már visszafordultunk a folyosó végénél, ami azért reményre adott okot: a felén már túl vagyunk. ekkor álltunk sorba ötven perce. a helyzet nagyon erősen emlékeztetett azon élményeimre, amikor exkluzívabb rockkoncertek bejáratánál álldogáltam ily kitartóan a sorban, hasonlóan elkötelezett (devoted, devotee, bocsánat Móder-poén, nem hagyhattam ki) társaimmal egyetemben. képzeletem vásznán fel is villant pár arc ezekről az estékről. a nyári Mode-koncert, a téli, óh... ennek hangot is adtam, mondván: ennyit én még a kisstílű politikára életemben nem vártam, maximum igen nagy és jeles rockzenészekre. és ekkor felnézek: kit látok? nos, nevet nem mondok, lévén arra nem emlékszem (csapnivaló névmemória, több pohár bor, majd egy minden lényegtelen részletet kitörlő koncert után mit várok magamtól?), de a lényeg, hogy az arc ott volt azok között, akiket emlékezetem épp a megelőző másodpercekben maga elé idézett. sikerült elfojtanom egy meglepett sikolyt, belefojtva bár egy pár pusziba, ami nem megszokott az illető fiatalemberrel, ergo valós elfojtásnak tekinthető, a viszontlátás és saját magam varázserejének ismételt bebizonyosodása felett érzett örömsikolyt fojtottam bele ebbe az inappropriate (bocsánat, de ez az angol szó annyira jó) üdvözlésbe. a közönség köröttem remekül szórakozott, mikor mondom: na, tényleg koncerten találkoztunk. hajj, de jó vagyok a bevonzásban, uramatyám. (bízom benne, nagyobb vadakkal is működik, ugyanis hetek óta egyetlen kép úszkál be a képzeletembe folyamatosan: Dave Gahan piercingje, amit valóban nagyon szeretnék élőben látni). ezen remekül elkuncogtam magamban még egy ideig. közben a köröttem állókkal unalmunkban már a falra kiállított száz éves körüli fotókon kezdtünk szórakozni, majd szóbakerült a voltam-e még úttörő és hordtam-e iskolaköpenyt-téma is. ha úgy tetszik: Választás 2010 - Connecting people. és akkor... az a hihetetlen, már-már szürreális élmény, amikor azt mondja az előtted sertepertélő biztonsági őr, hogy a következő turnussal bejutsz te is!!! elmondhatatlanul izgalmas és nyugtalanító érzés. és aztán már gyorsan ment. odabenn még humorkodtunk a bizottság pironkodó tagjaival (szegények, nem irigylem őket sem azért... az épületben található többi szavazókörben, ahova hosszú keresztutunk során be-be tudtunk pillantani, mindenütt lanyha unalommal ültek benn a biztossági tagok. nos, itt égett a kezük alatt a munka), papírozás, satöbbi, a szavazófülke fehérlepedős magánya, két gyors, szabályos X a megfelelő helyre, és hopp, már el is telt ez a röpke másfél óra :) még mielőtt bedobtam a lapokat, megkérdeztem, nem kell-e borítékba rakni őket, mondja a hölgy, nem, és köszönjük. nem átallottam visszaszólni: én köszönöm a szórakoztató programot, viszontlátásra.

hát így zárult szavazásom hiteles története, aztán elmentem barátaimhoz, ettünk, filmet néztünk, jó volt, meg lettem nyírva, és festve is, amit imádok, egyszerűen odavagyok az új frizurámért. nem teszem fel ide, fenn van a facebookon. ha nem vagy fenn, kedves olvasóm... nos, ejnye. haladj a korral. ma este is micsoda parti volt odafenn az OVB-sorállás-kampánycsend-satöbbi miatt. aztán elült ez is, csendesen becsempésztem új hajamról készült képeim a newsfeedre, aztán mindenki elment aludni, hogy a hamarosan virradó héten annál lelkesebben gyilkolhassanak minket a választási eredmények elemzésével.

szórakoztató volt, azt kell mondjam. köszönjük, Magyarország.

Popper Pétert olvasok

2010-04-10T14:35:00.003+02:00

valami eszméletlenül érdekes, komoly, gondolatébresztő, és egyben szórakoztató munka ez Az önmagába térő ösvény. hangosan visongva röhögök, és kétpercenként írogatom ki az idézeteket, annyira tetszik. visszaköszönnek olvasmányélményeim, tanáraim gondolatai, integrálódik az anyag, nagyon tetszik.
kis szemezgetés:

„A humortalan, komor vallásosság biztosan eltévesztette az éghez vezető utat.”

„Isten tekintetének fényében eloszlik minden létezés. A létezés az Isten pislogása, akkor keletkezik, amikor a Mindenható egy pillanatra behunyja a szemét.”

a következőről sok minden eszembe jutott. mert szoktam én is ilyen vicceket csinálni. átírtam már több imádságot, a múltkor a 23. zsoltárt írtam át, és volt, aki kicsit megbántódott. pedig:
„Mármost szabad-e egy zsenit kicsúfolni? Szabad-e kinevetni szent és örök dolgokat? Csak a szent és örök dolgokat szabad kinevetni! Mert nem árt nekik. A múlandó butaságokhoz kesztyűs kézzel kell nyúlni, mert azonnal elporladnak egy keményebb érintésre.”

erről meg Forgács tanáruram jutott eszembe, gyakran beszél ilyesmiről:
„…a vallás és mindenfajta dogmatizmus úgy keletkezik, hogy valaki abszolutizál egy gondolkodási struktúrát a sok közül, úgy véli, hogy csak abban a struktúrában lehet és szabad gondolkodni, és minden más gondolkodási struktúrát hamisnak, bűnös módon tévelygőnek tekint. Számára a struktúra igaz és egyedül igaz, tehát aki ebben az igaznak vélt struktúrában gondolkodik, az csak helyes eredményekhez juthat, bármilyen szamárságokat ad elő.”
ide kapcsolódik ez is:
„…a szellemi játék idővel – mint már annyiszor – Tanná merevült, s a Tan különböző értelmezési lehetőségein összevesztek. Így már nem lehetett eljutni a csillagokhoz.”

ez meg egyszerűen zseniális:
„…a gondolkodás többféle értelemben végtelen. Például soha nincsen olyan pont, ahonnét már nem lehetne tovább gondolkodni. Ezenkívül minden irányban lehet gondolkodni, tehát egyenlő eséllyel érvelhetünk valami mellett és ellen. Ily módon az embernek soha nem lehetne véleménye. Mert a vélemény azt jelenti, hogy az ember egy ponton mégis megállította a gondolkodását, nem hajlandó sem tovább, sem másik irányban gondolkodni, hanem azt tartja igaznak, ahová éppen eljutott. […] az történik, hogy a gondolkodás folyamatába tőle idegen – elsősorban érzelmi és morális – erők avatkoznak be […] ez legyen a véleményed ezentúl, mert ezt érzed igaznak, netán erkölcsi érzéked itt „megállj”-t parancsol. A vélemény tehát egy adott gondolkodási eredmény megmerevedése irracionális indítékok hatására. Az én értelmezésem: Vallásos az az ember, akinek véleménye van!”

nos, ez pedig tökéletesen igaz rám is:
„Utazásaim során szkeptikussá váltam a szó jobbik, Thomas Manni-i értelmében: nem arról van szó, hogy semmiben nem hiszek, hanem mindent lehetségesnek tartok.”

„Nyugaton azért félnek, mert meg kell halni. Keleten azért félnek, mert nem lehet meghalni. Mindegy, hogy mitől, de fél az ember.”

zseniális, zseniális:
„Az eretnekprobléma. […] Röviden arról van szó, hogy a történelem legtiszteletreméltóbb szellemi áramlatai is, egy bizonyos kiteljesedést elérve, dühödten felfalják saját gyermekeiket. A katolicizmus harcos szellemi erőinek javát nem a buddhizmussal vagy az iszlámmal való polémiára fordította, hanem a másik jó keresztényre irányította a pergőtüzet, arra, aki nüanszokban másképp gondolkodott. […] S a szellemi küzdelem rövidesen materializálódik, és fellobognak a máglyák. […] A munkásmozgalom története is egy ponton az elhajlók, a jobboldaliak, a baloldaliak, a centrum, a revizionisták, a szektások küzdelméről kezd szólni; s a koncepciós perekben több jó kommunista látta meg idő előtt az örök vadászmezőket, mint gaz tőkés, alattomos fasiszta, szakszervezeti titkárrá avanzsált egykori arisztokrata.”

köhömm, köhömm:
„A rajongót mindig csak egy lépés választja el a kegyetlen agresszivitástól.”

ezen kinyúltam a röhögéstől, és milyen igaz:
„Feltehetően nem igaz, hogy Mózesnek az Isten szólt egy égő csipkebokorból, talán Lázár sem támadt fel halottaiból […] Ám mindez elhanyagolható. Az érdekes az, hogy valaki három és félezer évvel ezelőtt elkiáltja magát: „Ne paráználkodj!”, és Kovács úr – aki különben ateistának vallja magát – ma is ezért bűntudatos, ha megcsalja felesége őnagyságát.”

csodálatos, elképesztő:
„A tanítvány éjszaka felébredt, és meghallotta a kuvik kiáltását. Reggel azt mondta a Mesternek:
- Éjszaka kiáltott a kuvik. Ez halált jelent.
- Ha hallod – választotta a Mester. – Hány éjszaka kiáltott a kuvik, és te békésen szenderegtél.
Szondi Lipót magyarázata: Te vagy a félelem, és te vagy az áldozata.”

ezt Popper idézi Diderot-tól. szerintem valami rémületesen igaz és jó.
„A szerelemben olyan szorosan tapadnak egymáshoz a nyálkahártyák, hogy nem fér el közöttük az erkölcs.”

ezt meg persze mind tudom, de milyen poén, ahogy leírja már:
„A Freud-féle tudattalan kialakulásának egyik forrása világos és egyértelmű: tudattalan lesz minden, ami egykor tudatos volt, de bűnösnek nyilváníttatott a Felettes Én szigorú ítélőszéke előtt, mire az elfojtás smasszerei – a szorongások és a bűntudatok – a tudattalan börtönébe száműzték.”

mélységesen egyetértek:
„Túl nagy apparátus vonul fel itt az ember testében, lelkében, természetében és a társadalomban, a tudományban, a művészetben és a vallásban, hogy mindez annak a kurta hatvan-hetven évnek szóljon, ami után nyomtalanul ellobban az ember élete.”

nos ehhez van egy korábbi olvasmányélményem, Hrabalnak a Túlságosan zajos magány című kisregénye, amiben elhangzik ez: "...aki az állatokkal haverkodik, potyán barátkozik Istennel, és így egy csapásra átszeli és összeköti a legalacsonyabbat a legmagasabbal, és a kör bezárul." és akkor ehhez kapcsolódóan Popper:
„Az, ami világunkban az embernél alacsonyabb rendű, szellemi síkon az embernél magasabb rendűvel érintkezik, tehát jogosan tisztelhető istenként vagy isteni erők hordozójaként, még később: szimbólumaként.”
 vö. Hrabal: Túlságosan zajos magány

ezt tudom, de amúgy meg erősen rímel Csernusra is:
„Mármost nyilvánvaló, hogy a szabadság feltétele – mindenféle értelemben – a tudatosság.”

Popper Péter: Az önmagába térő ösvény

workout

2010-04-10T14:23:00.002+02:00

revideálnom kell az előző bejegyzésem. utánajártam, még ez a tempó is gyors, így aztán Ákos metálosabb számai ideálisabbak a cardio edzéshez. a pulzusomnak ugyanis 115 és 145 között kell lennie legalább 20 percig egy minimum 20 perces bemelegítés után. így a bemelegítés amit még a földön végzek, megvan egy olyan 10 perc, és a cardiogépen még 10 perc lassú futás, lassú pulzussal. mert 20 perc után talál oda a szervezet a zsírokhoz és kezdi bontani őket. így a cardio edzésem 35-40 perce nyúlt, és kívülről elég lassúnak tűnhet. na jó, belülről is. jobban szeretek gyorsabban futni, de nem szabad, mert akkor a szervezet cukrot éget, és nem ez a cél. de olyat szabad, sőt kell is csinálni, hogy a lassú mozgásban 1 perces sprint-szakaszokat beilleszteni, így a 12 km/h-s futásba beilleszteni egy percet, amikor 16-17 km/h-val futok. imádom! addiktív. kellene egy pontos pulzzusmérő viszont, mert a gép elég random. ráteszem a kezem a pulzusmérőre, azt írja 120 ami a következő másodpercben 158, még egy szekundummal később már 187. na most, ha így ugrálna a pulzusom, akkor eléggé halott lennék már. :D úgyhogy veszek egy pulzusmérő órát, csak még nem tudom, újat vegyek, vagy fele áron vaterást. apropó vatera: a fene essen belé, ha albérletben laknék... nyamvadt ötezerért láttam sífutógépet a vaterán! 5000 érted??? de koliba most hogy vegyem meg?

workout-playlist

2010-04-08T02:48:00.003+02:00

ma azt hiszem valami vérnyomás-problémám volt, mert reggeltől estig szét akart hasadni a fejem, hányingerem és légszomjam volt. aztán hazajöttem és lementem edzeni. amitől - nini, milyen meglepő - elmúlt minden bajom.
és akkora tökély playlistem volt hozzá, hogy nem is hiszem el. pont ritmusban voltam végig. pedig nem rendezgettem, csak így voltak sorban a dalok a telómon

Jamie Winchester: Ego Toaster (erre bemelegítettem, nyak, váll, csuklya, hát, derék, légzőgyakorlatok, a tempója közepes, olyan "trabantos", nagyon jó rá melegíteni)
Dave Gahan: Endless (még egy pici bemelegítés, majd fel a sífutógépre, lassú kezdés, hogy a pulzusom fokozatosan menjen fel)
George Michael: Freeek! (ez is közepes tempó, még tart a sífutón a melegedés, pulzus már a zsírégető tartományban, sebesség: 12 km/h körül)
Depeche Mode: Ghost (gyorsuló sífutás, a zene szexualitásával fokozódó légzés, 13 km/h, pulzus 130-160 között)
Jamie Winchester: Hello Budapest (tartott tempó, 13-24 km/h)
Depeche Mode: John the Revelator (a zenével együtt felgyorsulunk, pulzus 160 körül, sebesség 15-16 km/h)
Depeche Mode: Nodisco (a szintihangok tökéletesen segítik, hogy tartsuk a 15-16 km/h-s sebességet, ez elég gyors, e fölé nem szabad menni, mert túlpörög a pulzus, és cukrot fog égetni a zsír helyett)
George Michael: Spinning the Wheel Forthright Mix (nagyon gyors a dal, de lehet rá felezett ritmusban sífutni, pulzust és sebességet szép fokozatosan le kell vinni, pulzust 150 köré, sebességet fokozatosan 14-12-10-re, a dal végére egészen lelassítani)
Depeche Mode: Surrender (7 kilométer a sífutón, lassan le lehet szállni, de még kicsit lassítjuk a pulzust lassú mozgás közben, visszavesszük egészen 140-ig, majd átmegyünk a multifunkciós géphez, 15 kilós súlyzóval 101 ülvenyomás kilégzésre)
Depeche Mode: The Darkest Star (tart az ülvenyomás, majd átállítjuk a gépet a pillangóhoz)
Jamie Winchester: Utilise (kilégzésre 101 pillangósúlyzózást végzünk, mindössze 5 nevetséges kilóval, de ennyit bír a közelítő mellizmom még csak. de legalább gyors és szexi a zene)
Ákos: Új törvény (15 kilóval áthúzást végzünk a lattissimus rúddal, szép lassan, kilégzésre)
Ákos: Majom a ketrecben (tart az áthúzás, lassan megy, mert koncentrálunk)
Ákos: A bosszú népe (befejezzük a gyakorlatokat, nyújtás, lerázzuk a tagjainkat, lenullázzuk a gépet, majd elhagyjuk a konditermet. a lift előtt még kicsit nyújtunk, flört a portásfiúval, majd zuhany)

:)

2010-03-24T12:27:00.001+01:00

a tegnap délelőtti sötét hangulatom aztán szépen elszállt, produktív délután és spontán tök jó este kerekedett a dologból.

és nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy jön valami jó...

?

2010-03-23T10:58:00.002+01:00

nehéz árnyékkal a szívemen ébredtem.

ez.

Oh you sad one
Playing the Angel
Isn't so easy where you're from

Oh you wild one
Devil's companion
You won't stay satisfied for long

I don't want you to change
Anything you do

I don't want you to be
Something else for me

Oh you dark one
Eternal outsider
Caught in the spider's web you've spun

Oh you blind one
Gentle and kind one
Seeing the world as a loaded gun

I don't want you to change
Anything you do

I don't want you to be
Someone else for me

Stay as you are
The Darkest Star

Shining for me
Majestically

patakmederkavics

2010-03-22T23:23:00.004+01:00

rám spriccelhet ugyan a bánat mindenünnen, vastag sugárban - mégsem vagyok hajlandó magamba ivódni hagyni akár egy cseppet is.
érzéketlen vagyok?
középen állok, nagynyomású slaggal köröttem fújják rám, vagy csak úgy bele a világba bánatukat az emberek, s a sűrű folyadék csurog le rajtam. vastagon, hosszan folyik, mégsem hatol bele pórusaimba, simán folyik le védett bőrömön.
segítek.
örömmel és őszintén, ahogy csekély forrásaim engedik, és nem teher.
de nem egy védekező baktérium vagyok, aki úgy véd, hogy magába kebelezi a rosszat - végső soron magamagát pusztítva el ezáltal. nem. én nem eszem meg senki bánatát.
remélem, nem is várja el senki.
legfeljebb annyit tehetek hogy megemelem a terhet a hátadon, barátom, hogy kicsit kiegyenesítsd a hátad, erőt gyűjts a tovább cipeléshez vagy a teher lerázásához. megemelem, így mutatom, nézd csak, nem is olyan nehéz, fogd meg, és dobd el, hiszen lehetséges!
de nem, nem hagyom magamba ivódni vélt vagy valós szenvedéseid, esetleg pózként magadon viselt világfájdalmad. elfolynak mellettem, mint patakmeder alján a sima kerek kavics mellett a víz.
olyan praktikus empátia ez. veled érzek, de nem rontja el a napom, az életem, ha a bánatodban osztozom. főleg ha látom szenvedésed relativitását. hiszen ezért tudok csak segíteni neked. neked külső szem kell, amit szívesen megadok, hisz szeretlek. de remélem nem kell ezért nekem is rosszkedvűnek lennem. csak mert nem vagyok hajlandó. :)

L.T.L.Sz.

2010-03-19T23:58:00.002+01:00

valami bennem változott meg vagy a környezetemben?
mostanában az emberek, akik még nem a barátaim, csak van egy bizonyos szintű ismeretségünk, váratlan és bizonyos szempontból kissé érthetetlen bizalommal fordulnak felém, és osztanak meg velem bizalmas dolgokat magukról, az életükről, problémáikról. ez megtisztelő, mindig mondom is, és azt is meg szoktam kérdezni, miért mondják mindezt el nekem, hiszen nem is ismernek. és immár sokadik alkalommal kapom nagyjából ugyanazt a választ: mert úgy érzik, nekem elmondhatják.
titkok tudója lettem.
tisztán emlékszem, hogy ez nem volt mindig így.
hogy volt olyan régebben, sokszor, hogy bántott, hogy nem vagyok bizalmasa senkinek. és sokáig volt ez így, hogy nem mondták el nekem, nem nekem mondták el, ha valami a szívüket nyomta.
most jól esik és őszintén megtisztel, hogy ez megváltozott, mégis értetlenül állok az eset előtt, nem értem az okát. mit sugárzok ki magamból? mi az, amiért emberek bízzák rám titkaikat, bármiféle garancia nélkül arra, hogy továbbadom-e? (nyilván nem adom tovább)
érdekes érzés.
harmadjára írom le, de teljesen komolyan így gondolom: meg vagyok tisztelve.

szóba került

2010-03-17T22:18:00.001+01:00

Márai Sándor
Arról, hogyan kell búcsúzni az ifjúságtól

Az ifjúságtól jókedvűen kell búcsúzni. Tehát nem meghatottan és nem is érzelmesen, mint a gyöngék, nyafkák és tájékozatlanok cselekszik, akik lehorgasztott fővel, könnybe lábadt szemekkel bámulnak a távozó ifjúság után, búcsút intenek és önsajnáló érzelmességtől remegő hangon nyögdécselik: "Vale, Ifjúság!... Tovatűnsz, boldog Ifjúság." Így nem szabad búcsúzni az ifjúkortól. Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani: "Tűnj csak el, Ifjúság. Szánalom nélkül nézem távozásod. Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! S a hírnév, melyre ifjan vágytunk, milyen más volt, mennyivel gyanúsabb és illanóbb, mikor aztán megérkezett! S a világi javak, mikor elérkeztek életünkbe, mily gyanúsan ragadtak az emberi irigység szutykától! Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület. Most, mikor elmégy, Ifjúság, örömmel fordulok a másik táj felé. Most már én vagyok én, tetőtől talpig. Nem jó, nem bölcs, nem egészen igazságos: de már gyanítok valamit arról, mi az igazság? Vesém nem olyan jó már; de az értelmem élesebb. Csalódások nem érhetnek, legföllebb meglepetések." Mondd így: "Hála Istennek, véget ért az ifjúság."

:*)

2010-03-16T02:38:00.002+01:00

hogy a (férfi)emberek milyen kedvesek tudnak lenni olykor.
betegen, leharcolva, enyhén lázasan baktatok haza ma este, a szépség és én épp nem játszunk egy csapatban, ehhez képest bemegyek a törökhöz (mert kaja az egy szikra nincs itthon), erre leáll nekem udvarolni és úgy néz azokkal a szívfacsaró fekete szemeivel hogy a lázon felül is izzadni kezdek. ezért járok ide: fogyasztóként szeretem az extra szolgáltatásokat: udvarlás és a csomagolásra rajzolt virág (volt már szívecske is).

továbbmegyek, hazaérve az egyébként mindig imádni való portásfiú is leáll cukorfalat lenni, bedob egy bókot, amitől a nyúzott, nyűgös, torokgyulladt emberlánya egyből jobban érzi magát egy árnyalattal.

még még még ilyet ide nekem. a kedvesség igazán semmibe nem kerül. viszont megfizethetetlen egy ilyen nyűgös, betegségeleji estén. olyan ez mint a mastercard reklám.

nodisco

2010-03-15T01:31:00.002+01:00

valami eszméletlen jó buliban voltam tegnap éjjel

tökéletes társaság, tökéletes alkoholmennyiség és -minőség, tökéletes zene. kis, izgalmas, szexi flört. sok tánc. tűsarkúban! (túléltem) és a living room messze nem olyan rettenetes hely, mint amilyenre emlékeztem. hazaséta, gyógy-gyros, és még ahhoz is volt lelkierőm, hogy letusoljak, és ne tövig dohányszagúan feküdjek be a csodálatosan illatos, frissen húzott ágyba. tökély, mondom, tökély.

a tegnap esti buli kellemes kereteként szolgált péntek és ma este egy-egy baráti látogatás, egy-egy piciny bepillantás egy-egy szép, harmonikus, szerető kapcsolatba. s ami a legszebb: hiába kutatok, nincs bennem irigység. csak tiszta öröm, hogy létezik.

viszont valamikor a héten megfáztam, ami mára csúcsosodni látszik, már eléggé fáj a torkom, hangom szexuálisan fátyolos, amennyiben a tegnap esti fiatalember felhív, a kellemes beszélgetés mellé egy szextelefonba illő orgánumot is kap :)

varázserő

2010-03-15T01:21:00.003+01:00

hajj, ha a gondolataim mindig ilyen varázserővel bírnak, akkor remek dolgok várnak rám...
sztori:

indulok tegnap barátaimhoz.
megyek a bakáts téren, fülemben épp a Utilise szól Jamie Winchestertől. bevillan, hogy milyen kedves fickó ő, hogy pl válaszol a fórumkommentekre, ezzel egy időben bevillan a tudat, hogy pont errefelé lakik az a pimasz fráter. agyamon átfutó gondolat: mekkora lenne, ha pont most, amikor rá gondolok és az egyik dalát hallgatom, szembejönne.
előttem a háztömb kapuján két alak lép ki épp ebben a pillanatban. egy vékony nő, meg egy alacsony, kopasz férfi. felpillantok. gondolat: baaazd, nemár! retina válasza az agyba: de basszus! bazira Jamie jött ki abból a házból! :)

mondanom sem kell, kétszázcolos vigyorral közlekedtem a nap további részében

menjélmárpetőfivel!

2010-03-11T00:23:00.005+01:00

tökély! Jamie Wichester és a számomra továbbra is előnyös irányba változó zenéje, aztán hatékony és elementárisan szórakoztató lerészegedés, hazajutás hasonló hangulatban, részegen fórum-kommentelés, Jamie reggel visszaír, hogy igazam van, azóta is népszerű a kommentem a többi olvasó körében. :) hiába, részegen az ember megmindja a tutit. maximum sokszor használja a backspace-t ezalatt :D
na de mi van a bioritmusommal? mostanában 4-6 óra alvással tök elvan. kivéve szombat éjjelt, amikor is tíz órát gond nélkül lehúztam XD na de ma is, asszem 5-kor feküdtem, háromnegyed 10kor már teljes éber aggyal pillogtam ki a takaróm alól.
és este Csernus beszélt az egyetemen, természetesen ott volt a helyem. nekem lehet szidni bátran, én akkor is tanultam-tanulok attól az őrülttől. és senkinek sem ártana egyébként. a stílusa egy dolog, de vannak igazán gondolatébresztő nézetei. nagyrészt igazak azt hiszem.

én tudom hogy merre jársz

2010-03-08T20:08:00.002+01:00

idegesítő kiskamasz voltam azt hiszem. te, azt hiszem, pedagógiai célzattal olykor undok voltál velem, mégis imádtalak, és emlékszem a sokkal jellemzőbb csodálatos jóságodra és kedvességedre.

és most?

most mérges vagyok, amiért nem látod, milyen emberré, milyen nővé fejlődtem. tetszene neked. tegnap, elalvás előtt felderengett egy kép, ahogy hangosan nevetünk valamin, és cinkosokként sugdolózunk. hiszen korban nagyon közel voltunk, remek barátnők lennénk.
hiányzol, Etus. nagyon szeretlek.

Clapton a Zenéről

2010-03-07T21:15:00.005+01:00

Részlet Eric Clapton önéletrajzi könyvének Epilógusából, figyelemre méltó őszinteséggel és alázattal:

"Úgy tűnik, a legtöbb zenész hallgatólagosan egyetért abban, hogy bizonyos felelősséggel bírunk tanítóként vagy gyógyítóként, és bár mindannyian másképp igyekszünk megfelelni ennek a feladatnak, tényleg olyasmi ez, aminek mindannyian a tudatában vagyunk. Emiatt igyekeztem kihagyni a zenémből és a játékomból a direkt társadalomkritikát és a politikát, pusztán azért, mert nem akarom, hogy bármi is rám ragadjon, hogy bármiféle olyan mozgalommal azonosítsanak, mely eltérít a bluest és általában a zenét érintő küldetésemtől. Mindig hittem abban, hogy a zenének egymagában is elég hatalma van a dolgokon változtatni, és néha a szavak vagy szándékok ennek keresztbe tehetnek.
Ahogy nézem, a mai zenei szcéna nem sokban különbözik ifjúkorom világától. A százalékok hasonlóak - 95 százalék hulladék, 5 százalék remekmű. [...] A zene mindig meg fogja találni az utat hozzánk. Üzlettel, politikával, vallással vagy bármilyen más ráakasztott marhasággal együtt - de anélkül is. A zene mindent túlél, és Istenhez hasonlóan mindig jelen van. Nincs szüksége segítségre, és nem hátráltatja semmi. Mindig megtalált engem, és Isten áldásával és kegyével mindig is meg fogja találni hozzám az utat."

szeköndlájf?

2010-03-06T10:25:00.002+01:00

a második életemben francia lány vagyok. mézszőke haj, zöld szemek, nem túl magas, isteni lábakkal. divatcégem van barátnőmmel Londonban. a sorbonne művészeti karán végeztem, munkamániás vagyok, és remek a humorom. egy csodásan izgalmas kapcsolat veszi kezdetét éppen az életemben. kaland lesz-e vagy a legigazibb szerelem? bonyodalmak, függőségi szexualitás, határok feszegetése, idill és lélekrugdosás vár rám, önvalóm alapjainak megrendülése.

meg középkorú férfi is vagyok, hihetetlen karrierjének még mindig a csúcsán, emberként azonban egyedül. szokott emberi és férfigyarlóságaim tudatában, ravaszon, önelégültségem melletti bizonytalanságaimban olykor őrlődve, igazi strange personality.

nem, nem kapott el a virtuális valóság, nyugalom.

írok.
fanfiction. elismerés nélkül való műfaj, de nem bánom, mert a kognitív élvezetek egyik netovábbja számomra jelenleg. és igazi írás. interperszonális dinamikával, mert szerzőtárssal írunk, és ötleteink ide-oda pattogó pingponglabdája (hangeffekt: Depeche Mode: Pipeline) olyan különleges, meglepetésekkel teli várakozással telíti a folyamatot, ami egyedül nem születne meg. a klasszikus szinergia-jelenség, amikor a részek összege nagyobb, mint puszta összeadás, avagy a kettő meg kettő egyenlő hat tipikus esete. fantasztikusan izgalmas tudni a történet nagy vonalát, ugyanakkor várni szerzőtársam válaszreakcióját, amiben mindig van valami, amire én nem is gondoltam volna.
és testi-lelki reakciók mindeközben.
a pszichológia vizuális imaginatív szinkronnak hívja a jelenséget azt hiszem, amikor két ember egymástól függetlenül ugyanazt a képet vizualizálja a képzeletében. írunk, közben bekérdezem: látod??? és jön a válasz: tisztábban mint a monitort!!! látom a fényeket, hallom az utcák zaját vagy épp a park avarának ropogását, illatát is érzem, ahogy a kihalt tervezőszobában való munka grafitszagát is.
és az érintések. mert a fanfiction továbbra is egy erotikus műfaj. a lassú feszültség vagy éppen a kapkodó vágy ugyanúgy születik meg a testemben, mint a valóság, hiszen mindent az agy irányít, és ami ott megszületik, az létező érzékletet képes generálni-befolyásolni.

és a figurák. mozgatni őket, élni az életüket, érezni érzéseiket, tudni ízlésüket - a teremtés isteni jellegétől kölcsönzött hatalom.

az élvezet mellett pedig felvillan pragmatizmusom urbánus LED-fénye: egy lépés innen az elismerhető irodalom: novella, elbeszélés, regény.

a legélvezetesebb ujjgyakorlat ez és több annál.

IT guru

2010-03-06T10:24:00.001+01:00

nagyon jó kezdek lenni keresőoptimalizálásban. még egy szóra engem dob ki a gugli. kösz az infót új olvasómnak, Daninak

Duna-kör

2010-03-05T15:06:00.001+01:00

írtam már erről a szokásomról.
ezt az útvonalat szoktam besétálni, amikor a híres Lola-féle Duna-körre megyek. :)

légnyomás

2010-03-02T11:51:00.002+01:00

már így is rengetegszer idéztem, most mégis, ismét, aktuális.

"Valami felépülőben van, valami tornyosul, leszakadni, felrobbanni, tönkremenni, felragyogni érződik valami; bennem hatalmas a várakozás. [...] MIRE EZ A NAGY VÁRÁS? Ejnye. "

minden kavarog bennem; ölelő boldogságom tudata - csak úgy: tart már pár hónapja; egy halál; két halál; szeretetek; változások; új élmények; újra-élmények, ultra-élmények; képzelet - valóság - valódiság - valódi világ - új világ - másik világ - másvilág - mások világa ha betekinteni enged: megtiszteltetés. ízlelgetem ezt a szót. finom, finom. aztán: elkülönülő, záródó, távolodó világainkban hol az a kötél, hol az a lánc, mi még egyben tart bennünk, köztünk egy Valamit? megvan még ez egyáltalán? biztosan, mert minden tiltakozásom ellenére fel-felcsillani érzem még olykor.

aztán végül mindig dalok mondanak el helyettem mindent. nálam ez már csak így van. passz.

"there's something magical in the air
something so tragic we had to care"

"you're bright
you're strong
you know the right from wrong
at least
to some
degree
you're wise
you're tough
you've heard the lies enough
you smile
in sym-
pathy"

Ezt meg köszönöm:

2010-03-01T02:04:00.002+01:00

"velem ellentétben te az emberek közt élsz és nem párhuzamosan velük"

(bár, ha hihetek Márainak: így sosem lesz belőlem író. szerinte ahhoz el kell vonulni az emberektől.)

Endless

2010-03-01T00:33:00.003+01:00

"and i am still
forever and ever and ever
endless
endless
your body is endless"

istenem, mit érzek, ha mondani tudnám, ha milliónyi szavaim közül lenne értelme legalább tíz-tizenötnek. de csak szórom, magamból kifelé, remélve, a nagy tömegből talán sikerül kigereblyéznem párat, ami közelít a megértés felé.

de előtte:
"ez itt a fanyalgás helye", írom egy transzparensre, és kibiggyentem szélesre tárt érzelmeim kapujának elébe. csak tisztán, szépen, rendezetten. megállsz, leteszed a fanyalgás kötelező áldozatát a transzparens tövébe, mint egy kegyhelyen. azután - bejöhetsz. és ha hajlandó vagy ezt a beléptidíjat megfizetni, körbejárhatsz idebenn. csarnokszerű, bár kissé zsúfolt múzeum, teremőr sehol. emlékeim, érzelmeim, ezek a sérült-selejt műkincsek nemcsak nézhetők, de meg is tapinthatók - én hiszek az interaktivitásban, magam is mindig ilyen kiállításra vágytam. hogy hozzáérhessek a vásznon az olaj kopogósra száradt barázdáin, ami csak pigment és kötőanyag - mégis könnyfakasztóan gyönyörű tud lenni. ilyen ez is, ez az érzelem-dolog. kémia, kémia, kémia. az is kémia, hogy "csak úgy" csurog a könnyem. mert olyan... áh, ha fogalmazni tudnám, nem nyekegnék itt már mióta. "meglep az érzés, hogy mennyi csoda a világ: az ember szíve majd' belészakad" - ugye, milyen patetikus? már már szentimentális, mégis: erről van szó.

és akkor:
profán félmondat következik: vége a Tour Of The Universe-nek. Dave Gahan könnyekben tör ki a Never Let Me Down Again (micsoda dalcím, nemde?) alatt, a búcsú elköszönésnél a düsseldorfi rajongók többezer fehér lapot emelnek a levegőbe: DM Come Back felirattal. Dave: thirty fucknig years!
ez a turné...
balesetek, rémisztő, borzasztó betegség, hosszúra nyúlt turné, Dave egyre karcsúbb, sovány, horribile dictu: elhasznált.
nekem két olyan este, hogy az érzést megközelítően leírni is lehetetlen, és tapasztalás nélkül, értem én, hogy tökéletesen hihetetlen és elképzelhetetlen. mindegy, kifacsarta belőlem minden valaha volt érzelmemet. de vége lett mindkettőnek, gyönyörű ünnep volt, és nem vágytam többre, a többiekkel ellentétben. nekem ez is kell, hogy ünnep maradjon, hogy ritkaság, exkluzív, megvárakoztató élmény legyen.
és vártam már, hogy vége legyen.
menjen mindenki haza, egyen, aludjon, éljen.
hízzon, eddzen, olvasson, épüljön, szeressen, élvezzen.

legyen Ember a hamis-csinált istenlét helyett.

nem, nem csupán önzetlen szeretet vezérel. az is, mert irreálisan fontosak nekem. de lélekből építkeznek Ők, bele a zenéjükbe, nekünk, nekem. és még kellenek nekem. még adjanak nekem. még nem elég.

kavarog bennem annyi minden. nem is gondoltam, hogy ez felkavar majd. nem is gondoltam már a koncertekre, telítődtem kicsit, nem is hallgattam, nem is éreztem, egy barátnőm ment még az utolsó koncertre, és még csak nem is irigyeltem. nekem most ez, így, ennyi elég volt. s mégis, egy perc egy videóból, és nem látok a könnyeimtől.

pedig én már csak élni akartam ennek a csodás lélekközösségnek, ami - tetszik, nem tetszik - köztünk van velük - tudtukon kívül persze, sajnos.

és, élni a Hálának.
mert csupa... nagy szavakkal teli dolgokat kaptam, "örök", "életre szóló", "katartikus", "emberfeletti", ilyesmi. mondom, nagy szavak.
s a legnagyobb: kapcsolat.
igazi emberi kapcsolatokat kaptam, amikre gondolva elszorul a torkom a hálától. ennél semmi nem értékesebb nekem, itt, ebben az életemben. nem érdekel a pátosz. ez van. lehet fanyalogni. most.
"ez itt a fanyalgás helye"

utóhatás

2010-02-27T02:26:00.001+01:00

lehet hogy csak egy játékos fanfiction, de érzelmekkel játszik, és érzelmeket generál. olyannyira, hogy rám is, a rezignált, cinikus, kritikusra is hatott, imígyen:

szétrobban a szívem darabokra
mostmár atomokban pihen
hogy megtörténik ilyen naponta
hogy keresztre feszül
a szerelem

keresőoptimalizálás

2010-02-25T20:01:00.000+01:00

ma kaptam a hírt, hogy van egy blogbejegyzésem, amit a google első találatként hoz ki egy keresőkifejezésre. 15 bit hírnév avagy hogyan kereső-optimalizáljunk

rekviem Sz. E.-ért

2010-02-22T11:26:00.002+01:00

afféle közkedvelt személyiség és családi barát volt. két hónap alatt elvitte a rák.
pátosz ide vagy oda, egész biztos vagyok benne, hogy egyetértene:

In my time of dyin'
I don't want nobody to mourn.
All I want for you to do is
Take my body home,

Well, well, well,
So I can die easy,
Well, well well,
Well, well, well,
So I can die easy.
Jesus gonna make up,
Jesus gonna make up,
Jesus gonna make up my dying bed.

Meet me, Jesus, meet me,
Won't you meet me in the middle of the air.
And if these wings should fail me, Lord,
Won't you meet me with another pair,

Well, well, well,
So I can die easy,
Well, well well,
Well, well, well,
So I can die easy.
Jesus gonna make up, Jesus gonna make up,
Jesus gonna make up my dying bed.

In my time of dying
Don't want nobody to cry,
All I want you to do is
Take me when I die.

Well, well, well,
So I can die easy,
Well, well well,
Well, well, well,
So I can die easy.
Jesus gonna make up,
Jesus gonna make up,
Jesus gonna make up my dying bed

by Martin L. Gore (after Led Zeppelin) - In My Time Of Dying

Get your own playlist at snapdrive.net!

historical precendence

2010-02-18T09:11:00.002+01:00

baaanyek!

minden Móder haja süvöltve repül a hír huzatától. tegnap este a Depeche Mode elsőként lépett fel a londoni Royal Albert Hallban, nem más célból, minthogy pénzt gyűjtsenek a Teenage Cancer Trust szervezetnek. a dologhoz egyéb akció is kapcsolódik, a világhírű HUblot svájci óragyár külön Depeche Mode kollekciót dobott piacra, amely óráinak megvételével szintén a fiatalkori rákbetegeket támogatja az igen pénzes vevő - egy Hublot óra minimum többszázezer forint, de a jobbak bőven milliós nagyságrendűek.

és a hír:
a zenekarból 1994-ben (lehet '93 volt?anyway) kivált Alan Wilder, akinek a klasszikus Mode-hangzást tulajdonítják (az Alan-fanok), és akinek távozása óta még mindig erősek azok a hangok, akik szerint a zenekar nem tudta pótolni őt, és nem ismerik el az azóta készült lemezek létjogosultságát sem, 16 év után újra egy színpadon áll a Depeche Mode-dal. egy dal erejéig. én sosem tartoztam az Alan-nosztalgiázók körébe. de ettől percekig rázott a hideg, miután félórával az első video felkerülése után értesültem az esetről.
(amiért egyébként hála és köszönet a modern technikának, a webkettőnek, mindennek)
a dolog pikantériája, hogy barátnőmmel épp ezt az estét, a RAH-beli koncertet választottuk első közös fanfictionünk kezdőpontjául... még bele is írtam, hogy ünnepi este ez a mai. na, milyen megérzéseim vannak? most írhatjuk át a koncertjelenetet... ez nem maradhat szó nélkül. ez a rajongói körökben el sem hiszitek milyen súlyú esemény. nem mondok nagy szavakat ha azt állítom, történelmi pillanat. minden lány megkönnyezte, és szerintem néhány férfiember is.

intercultural studies III.

2010-02-18T09:02:00.002+01:00

reggel 8:30. csipásan készülődik az ember lánya. mexikói szobatárs barátnője kopog, bejön, elkezdenek dumcsizni. nem álltam meg, mondom cssssss, mert hát harmadik szobatárs mégiscsak alszik... jó, lecsendesednek. én közben a kontaktlencsémet operálom be épp, meg a szemem festem, vendéglány meg néz, amit nem értek, ámbátor némiképp idegesít. pár perc múlva mexikói szobatárs összecihelődik, elmegy, de előtte közli, hogy a barátnője most pár percig ittmarad. állama porban, de mondom oké, a csajszi ahogy van, ruhástól végigdől az ágyon és szundikálni kezd. két perc az egész, felül, kifűzi, lehúzza a cipőjét, és így, kényelmesebben folytatja az iméntit. pár perc, harmadik szobatársat ébreszti az órája. kómás, kérdő fejjel néz rám, mi van? hogy nőtt négyszeresére a mexikói egy éjszaka alatt? meghúzom a vállam, mint aki az interkulturális viselkedés újabb egészen fura megnyilvánulásával találja szemközt magát, és festem tovább a szemem.

emberek, ez csak szerintem maxigáz?! elég rossz akárkit kerülgetni a reggeli hétévkóma állapotában, de még hogy egy idegen telepedjen be a szobába, na ezen leépültem...

szép? irodalom?

2010-02-18T01:21:00.004+01:00

miután a héten intézkedtem két munkám publikálásáról (egy versantológiáról van szó, amibe beválasztottak), további irodalmi vonatkozású mérföldkő esett meg velem: megírtam életem első fanfiction novelláját. a fanfiction műfaja elég egyszerűen következik a névből: fikciós történet rajongók tollából, rajongásuk tárgyáról. súlyosan 18-as karikás dologról van szó, horribile dictu ezek pornónovellák. én nem ismertem ezt a műfajt, életemben nem hallottam róla, de hát a Sereg révén ezzel is kapcsolatba kerültem. Magyarországon ennek nincs nagy hagyománya, a Mode-ról tudtommal a Sereg két tagja írt először, meg azóta féltucatnyian kb. nos, a grafomániám sikoltva tiltakozott volna, ha magam is nem próbálkozom eggyel. a visszajelzések pozitívak, de nem, nem fogom belinkelni, mert szélesebb nyilvánosságnak azért mégsem mutatnám meg, hogy mi is lakik a fejemben. iszonyú perverz valaki lakik ott. jobb, ha ezt csak a magamfajta elvetemültek olvasgatják. persze az internet hatalmas jószág, és a keresés könnyű műfaj. mindenesetre megszületett, és olyan, mint a szakdolgozat-élmény: a gyerekem. és: éppen most születik a második, társszerzőségben. érdekes, iizgalmas utazás ez, ahol a saját magad kreálta hihetetlen valóságban mindent megtehetsz, amire - kimondva, kimondatlanul - vágysz.

intercultural studies II.

2010-02-18T01:07:00.001+01:00

ejj, ejj...

nem lesz ez így jó. kezd rendszeressé válni ez a mexikói megszállás. egyre többen egyre hangosabbak.

jesszoké!

2010-02-17T13:47:00.001+01:00

igggen!!!
vonzástörvéééény!
így kell ezt csinálni, lola baba, ügyes vagyol!
olyan bevonzást csináltam, woow, büszke vagyok magamra, csak így tovább!

elvágyódás

2010-02-14T20:04:00.003+01:00

nem tudok elemzést, kritikát írni az Avatarról. pedig szeretnék. de legyen elég annyi, hogy bármilyen jól érzem magam ebben az életben, ha lehetne, fenntartások nélkül feladnék mindent, ami emberi létemből fakadó siker és boldogság, és minden ingó- és gyarlóságom elcserélném egy, a Pandora bolygóra tartó csak oda űrhajóútért és egy na'vi avatar testért. Na'vi akarok lenni, harmatot inni, hálózatilag összekapcsolódni minden élőlénnyel, az erdővel, falevélágyban aludni, a növények természetes éjjeli fényében járni, lélekfa alatt szerelmeskedni a társsal, akivel egyek vagyunk. és sárkányháton akarok repülni, természetesen.

LÁTLAK TÉGED

intercultural studies

2010-02-14T19:55:00.004+01:00

három darab mexikói lány ül a szobámban, spanyolul hadarnak már jó ideje. meglehetősen sokat beszél kettő, a szobatársam velük, a barátaival sem beszédesebb, mint velünk. igazából úgy tűnik, azért jöttek, hogy az egyik lány felüljön a netre, a másik enyhén horkolva aludt egy félórát, szobatárs olvasott, aludt, most ül. amit eddig látok belőlük, igazán lusta népség, vagy hogy is mondjam, álmatag. szobatárs is fél napokat alszik. és eléggé passzív.
furcsa hallgatni őket, nagyon kevés szót értek, furán hosszú szakaszokban váltogatják a párbeszédet, egyik beszél hosszan, percekig, aztán a másik ugyanolyan hosszan. mintha egymásra reflektálva monologizálnának. és jó hangosan beszélnek. hárman háromfélék, de mindegyik spanyolos. szobatárs kb 35 kiló, picike, hosszú hajában csak kicsi hullámok vannak, tejeskávé színű a bőre, a másik kicsit husibb, erősen kreol, arca husi, gödröcskés, életvidáman csillogó szemekkel, mosolygós, harmadik nagydarab, nem is kreol egyáltalán, ő aludt.

nem megfigyelést végzek, csak hallgatom őket. kát hogy nincs itt szilvi, ő érti mit beszélnek. :)

someting beautiful is happening inside for me

2010-02-12T15:27:00.002+01:00

valami értékes és szép dolog nyílik bennem, bennünk. egy igazi, izgalmas, kincset érő új Barátság fejlődik. örömteli folyamat mindkettőnknek, azt hiszem. az őszinteség, aggodalmas törődés, érdeklődés, és intelligens, ellentéteket is megtűrő eszmecsere talaján állva közel kerülni egy másik emberhez, találni egymásban valami kincset: furcsán felemelő és profánul egyszerű egyben. így szövődnek az igazi kapcsolatok, amiknek őrzéséért semmi munka nem kár sosem. azt kérded, miért értékes ez nekem, mert hiszen van nekem sok? akármennyi van, mindegy, mert hiszen: a valódi kapcsolatok száma végtelen is lehet.

ez ugyan egy szerelmes dal, és nem kapcsolódik, de nagyon szeretem, és álljon itt pár sor a szövegéből, mert eszembe jutott.

something beautiful is happening inside for me
something sensual
it's full of fire and mystery
i fell hypnotized
i feel paralyzed
i have found heaven
there's a thousand reasons why i shouldn't spend my time with you
for every reason not to be here i can think of two
keep me hanging on
feeling nothing's wrong
inside your heaven

((fordítás szükség esetére:

valami gyönyörű történik bennem
valami érzéki
tűzzel és rejtéllyel teli
érzem, hipnotizált
érzem, bénult vagyok
mennyországra leltem
ezer indokból nem kellene veled töltenem az időm
minden indokért két újat eszelek ki
amitől ragaszkodom
úgy érzem, semmi sem rossz
mennyországodon belül))

fever 18+

2010-02-12T15:22:00.004+01:00

hjííí

aranyos meg kedves ez a mexikói szobatárs, meg fürdik is... de azért tölthetne kevesebb időt is a szobában. most pl, amikor az Edit barátnőmmel történi fényesnappali üvegboros szeszelés közben jól felhúztuk magunkat (mindig szex a téma, nem értem, miért...), igazán elhúzhatna. dolgom lenne. magammal ;)

update: elment. ajvé. küldetés indul ;)

médiareflekció

2010-02-02T21:22:00.002+01:00

Valami népzenei koncert megy a dunatévén. Kissé revizionista, de hát ezt már jól tolerálom, mint afféle ismert gyerekbetegséget és rálegyintek, oké. Ismerem. Na de most azt éneklik: legyen úgy, mint régen volt. Ez szokott dalcím az irredenta, szélsőjobbos érzületű zenében, magam pl. épp egy másik dalt vártam ugyanezen címmel, amit még boldogult tizenötéves koromban hallottam életem első igazi házibuliján
- volt ott minden, ivászat, teszkós csipsz, egy holtrészeg haver nyitott ajtónál tolta ki a svarcot – egy istentudjamilyen című zenei válogatásról, de arra tisztán emlékszem, hogy hatalmas magyar zászlót tartottak a borítón jó sokan. A nem kicsit münchausen-szindróma gyanús Viktor haverom (hazudott mint aki az életéért teszi, és évekig nem bukott le) esküdözött apja-anyja életére, hogy ő is énekelt a lemezen, és a borítóra készült fotón is rajta van, csak éppen pont ott vágták el a képet.
Ilyen dalok szóltak azon, mint pl. a Mindent vissza című, ami igencsak dörgedelmes volt ugyan, de zeneileg élvezhető. Na de itt inkább a dalcím ihletett meg. Legyen úgy, mint régen volt. Erre egyszerűen azt ordítja a bennem élő, haladásban hívő pozitivista, hogy: frászt! Először is mi legyen úgy? És hogy legyen úgy? Mondjuk: mi legyen az a tényező amiben visszatérünk a múltba, továbbá mennyire menjünk vissza a múltba? Elég a boldog békeidőkig, vagy ne játsszunk kicsiben, térjünk vissza az őskorba? Másodszor: legyen ám egy jó nagy büdös lópélót! Ne legyen úgy! Haladjunk előre, lépjünk egyről a kettőre, egyre előre, egyre felfelé. Célozzunk meg egy jövőt és tevékenykedjünk úgy, hogy közeledjünk a célhoz. Sőt, kezdjünk kisebben. Hagyjunk fel az idióta, életérzéssé, világképpé, paradigmává betonozott nosztalgiával, és próbáljunk meg itt lenni, a jelenben, ebben a pillanatban, és esetleg ebből hozni ki, amit lehet. Mert, mint többek között Csíkszentmihályi mestertől tudhatjuk, az áramlat-élmény – és az ebből eredő boldogság – csak a jelenben való létezésből fakadhat. És ez csak az egyén szintje. De, minthogy ezek a dalok általában egyfajta ország-nemzet-állam iránymutatást igyekeznek megfogalmazni. Nos, ezen a szinten meg pláne feláll a hátamon az összes pihe, és minden idegszálam tiltakozik. Úgyhogy azt kell mondjam: nem, semmiképpen se legyen úgy, mint régen volt.

Cold turkey

2010-02-01T21:03:00.001+01:00

Eric Clapton önéletrajzát olvasom.

(na ezt pl nem árt tudni rólam: imádom pop- és rockzenészek életrajzát olvasni, olvastam Stinget is, Bonót is, imádom az ilyesmit, ha valaki könyvvel akar meglepni, ilyesmit választhat. minden, ami bepillantást enged a popszakmába és egy érdekes ember személyiségébe)

és a drogelvonás tünetei nagyon érdekelnek, persze főleg Dave miatt. érdekel hogy min ment át, mit küzdött le. meg a fórumon is felmerült ez a kérdés, hogy milyen ez. és hát Clapton mester sem kis mértékű függőségben élt. iszonyú amúgy. de itt egy kis leírás arról, hogy milyenek is azok az elvonási tünetek.

„Emlékszem, a cold turkey*** első huszonnégy órája maga volt a pokol. Olyan volt, mintha megmérgeztek volna. Minden egyes ideg és izom görcsösen rángatózni kezdett a testemben, magzatpózba gubóztam össze és üvöltöttem a fájdalomtól. Soha nem tapasztaltam még ilyen fájdalmat, még gyerekkoromban sem, amikor skarlátos voltam. Nem hasonlítható semmihez. Teljes három napon át tartott, és ez idő alatt egyetlen szemhunyásnyit sem aludtam. A legrosszabb az volt, hogy szörnyű érzés volt drogmentesnek, tisztának lenni. Úgy éreztem, sebes a bőröm, az összes idegszálam égnek állt, és alig vártam, hogy megint kiüssem magam és visszatérhessek a kényelembe.” (Clapton, 2008: 135)

*** A drogos szlengben így nevezik, amikor egy kábítószerestől teljesen megvonják a szert. Heroinisták, alkoholisták és barbiturátfüggők esetében a hirtelen, teljes elvonás életveszélyes lehet, rohamokat, a keringés leállását, illetve delirium tremenst okozhat.

Újabb koncertfless

2010-01-30T20:59:00.003+01:00

nos, elkezdtem írni egy fanfictiont. ez itt lent az írása közben szaladt ki a kezem alól. gondoltam, így, külön is közzéteszem. enjoy!

Gyilkos a tempó, fokozódik minden, a fények, a képek, a hangok ugyanazon céllal őrjöngnek: feljebb, egyre feljebb emelnek mindenkit, aki itt lélegzik, ebben a térben, ebben a valóságban, a teste közepénél megragadva száguld felfelé mindenki, zenész és hallgatója egyaránt. A totális élmény nem feltűnősködik: figyelmeztetés, előjel nélkül, csendesen, de könyörtelenül zárja össze hullámait a fejek felett, összefogva minden jelenlévőt néhány hitetlenkedő, fenséges pillanatban: egy pillanat egymásban, egy pillanat önmagunkban.

Depeche Mode - Budapest 2010. 01. 11. in my eyes

2010-01-25T22:59:00.006+01:00

avagy
profán megszenteltség

hogyan is írhatnék a koncertről. nem lehet, nem tudok. de meg kell próbálnom, mert várják, és mert kell, hogy kiírjam.
mert két hétre lefojtottam, de hogy lefojtottam! mert vizsgák vártak, mert nem volt szabad gondolni rá, kemény fagyszívű kötelességtudó én, hát lefojtottam. tökéletes érzelmi üresség közepén ülök azóta, még most is. nem tudom felhozni amit lenyomtam. pszichológusbácsik, segítséééég! kérek egy katarzis-módszert, most! így írásban, hátha menni fog.
próba1.
vizualizálás, imagináció.
felhívom a képeket, a hangulatokat. koncentrálnom kell, cccssshhhh... az a reggel nem indult jól. heti vizsgaidőszaki nemalvás - A Koncert Napján reggel egy etikátlan vizsga... egy legyintés. hideg, fehér fények között borért sétálok, szeretem, szeretem ezt az utcát, ezt a környéket, a bakáts téri templom tornya téglás-arany, jégkék hideg, tiszta az ég. valahogy... lebegek, nem tudom, hogyan lesz este. még Balázs, aki nem figyel, aki nincs bezsongva, foci, meg mittudomén, semmi várakozás vagy izgalom, pedig istenem, Balázst is annyira szeretem. de nem bírtam ott lenni vele, mennem kellett, tűkön, tűkön, tűkön... a pulzusom a zsírégető kategóriában - és most is, ahogy írok róla, érzem ugyanezt, megy ez a felidézés - és féleste. acélkék és narancssárga. az ég és a lámpák fénye, az aréna. ó a lányok, istenem. hogy így találni ennyi és ilyen embereket, még mindig nem térek napirendre. minden egy merő mosoly, nevet bennem az összes sejtem. érzem, ahogy pajkosság lesz úrrá az utolsó babahajszálamon is, és minden fényt szikrázva tör meg, tükröz vissza a szemem, mint lázas ember szeme, olyan most az enyém, mattos is, de úgy ragyog, mint a szerelem. mintha sejtjeimet nem tartaná össze semmi már, külön érzem mindegyiket remegni, megyek, megyek, lépdelek az űr-forma hely felé. egy férfi nevet rám, köszön, akaratlanul a legerotikusabb hangomon, hanglejtésemmel köszönök vissza, továbbhaladtomban még hallom, ahogy felszisszen, érzem, ahogy utánamfordul - megkívánt, nem csoda, nyitva vagyok, mint egy kagyló, kész vagyok mindenem adni most bárkinek. woodstocki szeretet, idegen fiúkat csókolok arcon - ijesztően őszinte szeretettel. jóóó, olyan jó itt lenni, fagyni együtt, ez is olyan jó, olyan közösségi, így kéne lenni mindig, és hippi énem kommunáért kiált. elememben vagyok, hányom az idiótábbnál idiótább poénokat, aztán kis kavarodás, méreg, tolongás, szokásos pre-koncertiális elemek, levegő nincs a tüdőmben, ahogy összeszorítanak a kapuknál. és rohanás, mint az életedért - ezt úőgysem érti, aki sosem csinált ilyet. abban a pillanatban az a kordon olyan, mint a legmagasabb cél, amit elérhetsz, és úgy tepersz-rohansz érte, akár könyökölsz, orrabuksz, csak hogy elérsz. mint egy életcélnyi boldogság, kicsiben, modellezve. (mert hát nem ugyanez az élet is? nyakadat törve kepesztesz, rohansz a bodogságodért, esel közben, másokat bántasz-kerülgetsz, esetleg valakinek a kezébe kapaszkodva együtt rohantok, tökéletes analógia) nekem volt most kibe kapaszkodni. még az órákhossza meddő várakozás is öröm így. együtt. együtt lenni egy érzésben, tudom, hogy kis eltérésekkel ugyanaz járhat a fejünkben, a gondolatközösség ködében állunk - áldás ez, érzem a pillanatnyi angyalszárnysuhogást. profán megszenteltség fog egybe itt először minket, akik együtt jöttünk, aztán egyre nagyobbra nyílik az ölelés, befogva mindenkit, aki ebben a valóságban lélegzik, ott, velünk... 13ezer lélegzetben oldódni fel... gyönyörűség, a közösség elcsépelt szava szinte láthatóan feláll, leporolva térdeit. az előzenekarról nem lehet beszélni, mert ekkor már nem nagyon hallok. befelé figyelek, a sejtjeim világítani érzem. a zene bosszant csak, feszegeti a már alapállásban is pattanásközeli idegszálaimat.
...
...
...
érzed?
érzed ezt a morajlást?
érzed ezt a mélységes sötétséget?
...
hallod a sajét véret zubogását a füledben?
hallod, ahogy ver a szíved?
...
emelkedik már a pulzusod?
...
zihálsz már?
érzed?
lüktet egy ér a halántékodon
lüktet az altested
érzed?
...
érezd egy kicsikét. csitt.
csukd be a szemed.
a sötét elborít és körülölel, érzed?
ölelése egyre szorosabb, érzed?
kevés a levegő, ahogy szorít, érzed?
ölelése már itt is-ott is belehasít a tagjaidba, nyomja a bordáid, érzed?
...
érzed, ahogy dübörög a föld?
...
érzed az igazi várakozást?
cssshhhh... hallgasd!
megérzed egy töredékpillanattal hamarabb, hogy most, na most indul el az első hang. kicsit kapcsolódni is lehet, ott a színpad szélén, a tekintetektől rejtve, ne aggódj, ők is ugyanúgy érzik ezt a sejtplazma-remegtető várakozást, ezt a vágyat. érzed, hogy olyan, mint az a fényévhosszú pillanat szerelmed rég sóvárgott első érintése előtt?

és akkor a ragyogás... mintha a fényekben mozdulnál magad is. őrjöngés vesz körül, de meglepődni sincs időd, már üvöltesz te is. mért, nem tudod, a feszültség robbanásának ereje csak viszi, viszi a hangod, s mikor abbahagyod is, csak azért mert érzed, hogy vékony határon állsz az agyvérzés előtt, belelüktet a halántéklebenyed, érzed, az artérik alig bírják a nyomás, tested fojtja el a hangod, hogy oxigént lopjon a most furán sűrű, ragacsos, mégis száguldva áradó véredbe. á-á-á-á, csak ordítasz. nem lehet ezt kibírni ezt a fájdalmas gyönyört, ahogy az első akkord mintázatot hagy az agyadon. szinte látod, ahogy egy rajzfilmes elemként áttetsző kabátként emelkedik feléd a gátlásod, az intellektusod, a napi szerepeid, görcsid, kötelességeid - szétmállik, elporlad a fényben, és nincsen többé sehol. erőszakosan, ösztönösen mozdulsz, ragadsz meg valamit, egy borzasztó energianyalábot, amibe kapaszkodsz végig, mint egy furcsa lény vastag csápjába. szorítod, és emel, feje felett pörget meg, hullámmozgásban rázza a tested, gyomrodnál szorít, és ráz mint egy babacsörgőt, mint egy makacs gyereket, ráz, mint egy téveszmést, hogy ébredj végre tudatra. és ahogy sikerül, már érzed a tisztulást. gerincedben a velő habos lesz és könnyebb a levegőnél, emel, emel. látod: a fények vrösbe, kékbe, jegeskékbe festik a testeket, az arcokat. gyomrodban, beleidben isten üti az iszonyú üstdobot, a gitár az inakat, a dob a csontokat mozgatja, az agyadban a Hangja fölényesen beül az irányítóközpont székébe, játékosn pördül egyet a székkel, felkacag: most két órán keresztül azt játszik a tudatoddal, amit akar.
csináltnak tűnhet a mozgás, ahogy szinte az életedért íveled a mozdulataid még nagyobbra, közbe' meg tényleg. érezhető damil kapcsolódik a tarkódra, a gerinced és a koponyád közé, és ennél fogva mozgat, táncoltat, ugráltat, rángat ez aFérfi-isten, ez az Igazi Állat, ez az esendő ragadozó. kétely nélkül döglenél bele az uralmába, olyan vágy, olyan szerelem ural, ha közelít, felé mozdulsz - itt nem él már a tudat, az ősállatod odabenn - ő mozdít, mert kódolva van belé az egyesülés vágya. élet- és halálösztön, tömeghipnózis és egyéb szakkifejezések kavarognak benned, egy olyan szexuális szélvihar hullámain lovagolsz körbe-körbe... összerándul a gyomrodtól az ágyékodig minden ideged - izmod, lüktetsz, felforrósodsz. zavarba ejtő felismerés: felizgultál, sőt, valós élményed van. torkod olyan szűk, mégis árad belőle a hang, minden hangod, minden mozdulásod az életedre megy.
csak néha, töredékpillanatokra vagy tudati szinten. ilyenkor: nini, a szekus veled énekel, s hátrapillant a színpad felé, ha valamin felnyögsz - ez általában a ruhadarabok számának csökkenését jelzi. (ilyenkor a tüdőszorongató megkívánás, az aggódó szeretet és féltés, a hála, a főhajtott alázat, a strange szerelem, még töb vágy, és az odaadás furcsa kevercse, amit érzel) tudatos pillanatok egy másika: körbepillantasz barátaidon, suta szeretetnyilvánítássá torzul, ahogy túláradtok ott együtt. magadba ölelnéd. egy vágta, igazi vágta ez a koncert, azt se tudod hová, milyen cél felé nyargalsz, de nagyon fontos hogy odaérj.

*villámképek*
the way you mooooooooove - minden inat egy kötegben maga felé húz a hangod, te drága, te isten, te Ember
*
wroong! és a felkiáltójellel villansz fel, ahogy a vörös fények is. egy hatalmas dózis vér pumpál fel-fel-felfelé, áthajolsz a kordonon, de a lendület hátraránt. előre-hátra. dobál, mint egy rongyot. csapódsz, mint egy ököltalálat
*
minden, de minden valaha volt fájdalmad, minden ferde nézésű szomszédnénit, minden csalódást, minden adott-kapott rúgást, minden aprócska halálodat egyetlen hangba préseled: try walking in my shoes
*
a te pulzusod. a te véred, a te erőd pörget tengelyem - tengelyed körül, hajt, szédülök, villámlok, többször felhörgök, ezt a hangot pedig nem is tudom kiadni. nyüszítek, nem bírom. beléddöglök, te állat.
*
elfogyott. nem, nem tudok ennél jobban szeretni. precious. belehalni kicsit, az volna jó.
*
sistergek. rezdüléseidben utazom. ez a lüktetések legalattomosabbika. gerincből hullámoztatsz, te sunyi dög. nekem mindent megérne: your lips close to my lips
*
intim, szerelmi, áldott pillanat veled énekelni, Martin Gore. mennyektől kölcsönzött erők fognak egybe, síri magányunk egy villanásra összeér. áhítat. csendesség. most valóban együtt vagyunk.
*
mindig, mindig, mindig itt leszel. mindig.
*
a legkegyetlenebb dal a világon, hát nem hagy egy szusszanásnyi kegyelmet, úgy szaggat össze rongyokká, úgy hullámoztat, úgy kínoz.
*
a látványba beleszakadna a szíved, ha épp nem áramolna benne körbe-körbe ez a balzsamszerű, bársonyos nagy boldogság.
*
a legördögibb mosolyod: mert ez elemien igaz: látni akarlak csontig lemeztelenítve.
*
még egyszer, utoljára belémarkol az altestedbe ez a szörnyeteg és annál fogva rángat-vonszol-erőszakol végig ezen a dalon. de neeem, nem visz el a csúcsig, kegyetlenebb ez annál - coitus interruptus.

Depeche Mode - Stories of Old - Studio

2010-01-25T15:14:00.001+01:00

sexiest and sweetest ever!!! a dal eredetije az 1984-es Some Great Reward albumon szerepelt, igazi szintipop szám. Azt is imádom, de így, ebben a blues-hangzásban... gyönyörűűű, Dave ahogy lemélyíti az amúgy is mély hangját, ahogy baromkodnak az elején - végén, Martin vokálja meg gitárja, hát kééész... azt már nem is ragozom, hogy olyan szexis benne Dave, hogy eldobom magam tőle...

Blasphemous Rumours Two

2010-01-14T23:05:00.001+01:00

izé... lehet, hogy vallásosabb olvasóknak ezt nem kellen. volt, akitől kicsit kikaptam érte... de poénnak szántam, így kiteszem ide. úgy is csak a Sereg-csajok értik...

Dave az én pásztorom, nem szűkölködöm. Gyantázott mellkasán nyugtat, izzadt testéhez szorít engem. Testem-lelkem felüdíti, energiájával vezet az ő érintéséért. Ha a rossz zenék hangzásának völgyében járok is, nem félek semmi zajtól, mert te velem vagy: VESSZŐD ÉS BOTOD megvigasztal engem. Színpadot betöltesz nekem tízezer ember szeme láttára. Megtelíted testemet kéjjel, csordultig vagyok szeretettel. Bizony, erőd és szexualitásod kísér életem minden napján, és az In Your Roomban lakom egész életemben.
Ámen

terelés

2010-01-12T20:18:00.003+01:00

nem tudok még a koncertről írni... majd. most még nagyon él.

viszont annak nem tudtam ellenállni hogy utánajárjak egy dolognak.

ezen a turnén a gyönyörűszép Precious alatt ez az írógépes vetítés megy a ledfalon.
a Preciousről még annyit kell tudni, hogy Martin mindig nagyon beleéléssel játssza és láthatóan elgondolkodik alatta a koncerteken, ugyanis ezt a dalt a gyerekeinek írta és hozzájuk is beszél benne, afféle magyarázatként vagy bocsánatkérésként. akkor született, amikor elvált a feleségétől. egy csodálatos, igaz, gyönyörű dal. szomorú-szép, mint az Élet.

"things get damaged
things get broken
i thought we'd managed
but words left unspoken
left us so brittle
there was so little left to give"

nos a dal alatt a kivetítőn egy verset gépel valaki. nyár óta érdekel, mi az, és most végre utánanéztem kicsit. lefordítom.

a dologban egy érdekesség: a költő - aki amúgy ma is él, 1945-ben született - álneve Hafiz, ami egyrészt 14. századi perzsa költő neve is, másrészt viszont Hafiz-nak nevezik azokat a muszlimokat, akik az egész Koránt tudják fejből.

Daniel Ladinsky (Hafiz): I Have Learned So Much...

I
Have
Learned
So much from God
That I can no longer
Call
Myself

A Christian, a Hindu, a Muslim
A Buddhist, a Jew.

The Truth has shared so much of itself
With me

That I can no longer call myself
A man, a woman, an angel
Or even pure
Soul.

Love has
Befriended Hafiz so completely
It has turned to ash
And freed
Me

Of every concept and image
My mind has ever known.

Annyi mindent tanultam...

Annyi mindent
tanultam
Istentől
Hogy többé már
Nem nevezhetem
Magam

Kereszténynek, hindunak, muszlimnak,
Buddhistának, zsidónak

Az Igazság annyi mindent osztott meg önmagából
Velem

Hogy többé már nem nevezhetem magam
Férfinek, nőnek, angyalnak
Vagy akár csak tisztán
Léleknek

A szerelem
Olyan teljességgel támogatta Hafizt
Hamuvá vált
És megszabadított
Engem

Minden fogalomtól és képzettől
Amit elmém valaha is tudott

surrender

2010-01-10T13:21:00.000+01:00

Get your own playlist at snapdrive.net!

hogy élhettem eddig ezen dal nélkül???

mennyei megadás

2010-01-10T00:39:00.006+01:00

i'm a man of flesh and bone
rapture
rushing
trough my veins
passion
flaming
in my heart
heavenly surrender once again
yeah

egy nap múlva DepeCHe MODE.
kaptunk setlistet is a mai Berlinből, ami tökély volna ide is, egyetlen aprócska igényem volna még, amit jó, modern kommunikátorhoz illően meg is osztottam a fiúkkal twitteren és facebookon. hogy az utolsó dal lassú legyen. hagy bőgjem ki magam.

idea1:
i'm waiting for the night to fall
i know that it will save us all
when everything's dark
keeps us form the stark
reality

idea2:
to the soul's desires
the body listen
what the flesh requires
keeps the heart imprisoned
what the spirit seeks
the mind will follow
when the body speaks
all else is hollow

idea3:
sister of night
when the hunger decends
and your body's a fire
an inferno that never ends
an eternal flame
that burns in desire's name

idea4:
when you born a lover
you born to suffer
like all soul sisters
and soul brothers

or anything else. seriously. i'm gonna be in an emotional storm anyway...

tremoló

2010-01-09T11:31:00.002+01:00

két nap múlva kollektív érzékvihar, halálos szeretkezés, totális érzelmi megsemmisülés, szerelem, szerelem, szerelem, energiaáradat, kisugárzás-kötelék, szívszorító túlcsorduló simogató foggal tépő átkaroló magasba emelő földbe döngölő mellkasom rugdosó membránragyogtató végletekig izgató gerincborzongató törékeny erő élő igazi hatalmas intim csoda születik. beleremeg a föld. beleremegek én.

s aztán egyszer majd írok egy dolgozatot Hipnózis a Depeche Mode arénáiban címmel.

Prizmaszilánkok

2010-01-06T21:30:00.000+01:00

– érzékfoszlányok Az Én Zenémről

Higher Love
Az összes membránom, minden sejtem rezeg, rezonál, világít, tremolósan csillog, táncol, érezhetően kinyílik - elural a hangzás, térdre kényszerít, könnycsatornáim finoman reszketnek, s ugyanakkor egyszerre rettegek és izgulok fel, révületből eufóriába esem és végtelenül boldog vagyok.

Mercy In You
Vagy van amikor „csak” a pulzusom pörög föl. Mint egy izgalmas film, pedig tudom, mi következik, egy katartikus hangcsúcs közeledtét érezve felgyorsul szívverésem, és robbanásától hatalmasan megdobban a szívem.

Minden dal vége: mint pihegve megnyugodni egy jó szeretkezés végén.

Judas
Egy lilás selyemszalag-kígyó a hangod, kanyarog testemen belül. Nem félve a sötéttől a legmélyebb barlangokban vándorol. Mint a selyem valóban, édesen megnyugtató és hűvösen kéjes egyszerre, ahogy az érintését érzem. Repetitív részeknél újra és újra körbetekeredik mindig a legsérültebb pontokon, és balzsamosan ápol. Minden ismétléssel egy kicsit tisztább, gyógyultabb vagyok. A lüktetéseink szinkronba rendeződtek.

In Your Room
Ez az Én Dalom. Az első akkordok már engem pengetnek, nem tudom, hol ez a húr, csak pendülök. Sötét van, vörös fények, kicsit félelmetes, de nagyon intim, és a fokozódó ritmus egy katartikus ponton kirobban, belesajdulok. A szöveg, a szöveg… beengedsz-e valaha a szobádba? Ahogy önmagadba? Megtapasztalhatom-e bársonyod, szerelmesem? Nekem erről beszél, nem önpusztításról. Maradhatok-e örökké ebben az édes tökélyben, ahogy karosszéked ölelve tart, itt, a szobádban, pillantásaid, mozdulásaid, életed tevékenységeinek közepette? A Te Teredben lenni? Hogyan, mikor lehetne ilyen hibátlanul egybeolvadni valakivel? Sérüléseink meggyógyítják-e egymást, mint egyfajta húsunkon élő gyógyító féreg? Létezik még egyáltalán az a planéta, ahol kilélegezhetsz és kilélegezlek?

Get Right With Me
Ringat, mint a megbocsátás óceánja. Ó, milyen költői! De könyörgő hangodtól mégis összecsavarodok, mint egy, sebeidből a vért letörlő puha, fehér anyag.

Rush
Szürke falak, letisztult, modern formák között fázom a szobámban. Lassan, belülről kifelé forrósodom át, ahogy érzem, hogy közeledsz. A jól ismert dobütések mintha bőrömön csattannának, vörös nyomot hagynak ostorcsapásaik, a végén már sírva könyörgöm a kegyelemért. Hiába. Ide-oda nyekken a fejem, ahogy kétoldalról, egész kimelegedve, váltott kézzel pofozol kegyetlenül.

Martyr
Nem vagyok már ura az izmaimnak. Mint a danse macabre, teljesítenem kell, hogy túléljem, vagy még jobb: végre belehaljak. Észrevétlen pofátlan gúnnyal fokozódik az iram, vágta ez.

Only When I Lose Myself
Csak mozgásirányokkal leírható. Hullámmozgás, vagy spirál. Ahogy emel egyre feljebb és feljebb hullámozva hosszanti és vízszintes irányban és körkörösen is, de felfelé. Mint egy víz alatt járt rumba vagy tangó, hirtelenből gyengédbe váltó szenvedéllyel, nagy ívekkel. Körben forog minden érzékem és hullámzik ritmikusan, időnként a cirógató ujjak karmaikat belémeresztve markolnak belém. Mint egy klasszikus aktus, ismét, újra, ezzel az ambivalenciájával: íveléses hullámlovaglásba bele-belereszelő döfések. Bemozdítja ennek a vörös belső világ minden függönyét, bársony mögül a fény, ahogy átdereng, fényt gyújt belül, belülre költözünk. Belül, bennem keringünk tovább, csillámszemcsék szállongnak körül. S a tremolós zihálás.

When The Body Speaks
Lila-kék gyöngédségek. Csendesség. Puha szőrme-tapintású szerelem. Reménytelen önmegadás, önátadás. Csendesség. Halk lüktetések, az elkerülhetetlen felismerése, a végtelen végzet pulzálása ezekben a halk kis pendülésekben, míg a basszus a csigolyák domborzatán tapogat végig dombtól a völgybe le újra. A belesímogató vonók a hátrahajló, nyakak, az ívbe feszülő gerincek maguk. Minden. Olyan. Nagyon. Sokáig. Remeg. Tovább. A. Csendben.

Behind The Wheel
Vasárnap délutáni istentagadó szeretkezés, eső van odakint, ború, nyirok. Csak csontszerű ujjai a fáknak, hideg télelő. És csak csókolózunk unalom ellen. Vontatva, lassan, lomhán, mert nem telik az idő, unalom ellen szeretsz, szeretlek. De azért jó ez a szürke tánc Veled.