Zúzalék

A város jéghideg, távolságtartó és ragyogóan szép ma reggel. Adja magát az analógia: olyan, mint te. S még ha nem is veszem ilyen direktre, akkor is: rád emlékeztet minden ház, pad, az aszfalt minden szemcséje. Zavarodott fejem beleköltöztetett (ez a költözés is, eh) a falakba, a fénybe, jobbhíján, hisz nem tudom, hol lehetsz. Nem vagy seholsem.
Így aztán mindenütt vagy.

Olyan buta vagy, kedves, valami mesterséges metamorfózisra vársz, azt gondolván, szükséges a tökéletességedhez. Amikor itt van a legteljesebb átalakulásnak a jelenleginél lényegesen fájdalommentesebb lehetősége előtted. A szerelem furcsa metamorfózisánál úgysem tehet semmi se szebbé, se jobbá, se irigylésreméltóbbá.



Jól megtapostál, akárhogy is.